BEZÁR A JÁTSZÓTÉR! Hónapzáró finálé öt szerzővel

Öt szerzővel búcsúznak a hónap szerkesztői: J. Kovács Judit és Acsai Roland

Köszönjük mindenkinek, aki velünk hintázott! A nyár hátralévő részében jó libikókázást kívánunk :)

Szabó Krisztina:

Felhőjátszótér

Felém úszik és én beléharapok vattacukor íze

tapad a szájpadlásomra

a padlás csendjében porszemek

táncolnak a hőségben mint egy ütött-kopott búgócsiga

egy láda mélyén pörög-forog és örökké tart a nyári szünet

felemelem a fedelét és kiömlik belőle a tenger

a focipályáig úszunk a légóceánban

a kalózok oda temették az aranyat

ha elég nagyot repül a labda

beszakad a föld alatta a golyóbis közepéig

a gyémántos kincsig érsz

ultramarin szárnyas ló repít fel éjjel a bolygó túlfelén

türelmetlenül topognak az őzsutapatájú

oroszlánkarmú bútorok

a fekete légben úsznak és meglékelik az időt

a gyűrűm bábjából kibomlik égköves szárnya nőtt

és én pörgök pörgök örökkön-örökké

s mikor utam a híd fapallójához vezet

a sok szilánkosra törő pillanat közül

gömbként pattan vissza ez az

egy.

Széchey Rita:

Kagylós forma

Utálom a játszóteret!
Utálom a homokozót!
Nem jön ki a homok ebből a vacak formából! Az a baj, hogy ezt a régi kerek formát Pannától örököltem, Anya azt mondta a boltban, vegyünk inkább valami mást a rendrakási matricáimból, szerinte a régi homokozójáték is jó lesz homokozni, ne költsem olyanra a nagy nehezen összegyűjtött jutalmamat, ami már van.
De nem jó, mert nem csúszós a belseje, hanem ilyen ronda recés, és nem jön ki belőle rendesen a homok. És az is baj, hogy direkt kagylósat akartam venni, mert… mert olyan még nincs. A boltos néni azt mondta, amikor kiválasztottam, hogy az lányoknak való, nézzem meg inkább ezt a pókemberes buborékfújót. Jó, megnéztem, és egy kicsit örültem is neki, mert egy matrica is volt benne, és így lett végre a bicajomra is egy.

De én akkor is utálom a játszóteret, mert már látom a Zorka kistesóját, hogy befordult a sarkon a kismotorján, és mindjárt ideérnek, és biztos, hogy Zorka elkéri a Peti húgának a kagylós formáját, és csinál belőle maguknak egy csomót a homokozó szélére, és aztán hableány házat építenek maguknak, és egész délelőtt ott játszanak, és az enyém meg ronda lett, mert ez az ócska forma megint beragadt, pedig a labdásból lehetett volna kagylót csinálni, ha vonalakat húzok bele. De mégcsak ki se jött rendesen.

Jaj, micsoda vad kisfiú, kiabálja a néni, aki Petiékre vigyáz, ne játssz olyannal Petike, aki ok nélkül összerombolja azt, amit csinált, és a máséba meg beletrappol! Hugikám, édesem, ne sírj, nyafogja, segítek új selymes homokot szitálni a tortáidhoz.

Nem is vagyok vad kisfiú, csak vacak ez a régi homokozókészlet, és Zorka meghallotta mit mondott rólam, és utálom a buta néniket, és a buborékfújót is, és a homokozót, és… és inkább hazamegyek Anyával, és amíg megfőzi az ebédet, rendet rakok a Legók közt, és akkor meglesz az első rendmatricám, és akkor már csak kilenc kell a kagylós készlethez… 

Szirtes-Szabó Kata:

Titi a téren

Titi a hintán ült és a kék ég felé repült. Ujjai nekifeszültek a láncnak, egész testével hajtotta a hintát magasabbra és magasabbra. Szeme hunyorogva próbálta befogni a kék eget, lábai alatt pördült a játszótér.

Szájában még ott volt a reggeli baracklekvár édes íze, s arra gondolt, amit a tanító néni mondott arról, miért fontos mindig fogat mosni. Szerette volna, ha nagymama megkérdezi, megmosta-e a fogát, akkor morogva ugyan, de megtette volna, de nagymama, talán mert fáradt volt a huzakodáshoz, soha nem kérdezett rá ilyen dolgokra. Titi tehát tovább őrizte szájában a baracklekvár ízét, és újabb lendületet vett. "Mi lenne, ha galamb volnék?" - töprengett, és már érezte is a tollait borzoló szelet, s ahogy lenézett, a játszótér már egészen összezsugorodott alatta. A madarak mindent látnak, rájuk mégsem figyel senki sem. Titi egy ablakpárkányra telepedett, onnan figyelte a konyhában reggeliző családot, a kisfiút és a kislányt, akik összevesztek a kukoricapehely felett, fáradt tekintetű anyukájukat, ahogy rájuk szólt, majd leült melléjük az asztalhoz, hogy telefonjával a kezében kortyolgassa a kávéját. Titi sokáig röpdösött, ablakokon kukucskált be, látott tévét néző idős nénit, orrát túró kisfiút, munkába készülődő felnőtteket, és egy kövér, vörös macskát, aki a konyhaasztal közepén terpeszkedett a reggeli nap fényében. Követte a többi madarat, s csak akkor tért vissza a térre, amikor megéhezett.

- Vehetek én is belőle? - sétált oda a padnál lakmározó gyerekekhez, s így padról padra haladva hamarosan mindkét zsebe, és a hasa is tele lett a sok finomsággal, amivel az anyukák kényeztették gyerekeiket a játszótéren.

"Talán ma este anya is hazajön!" - ábrándozott, és megpróbálta kikotorni a homokot körmei alól, amiken nyomokban még ott csillogott a gyöngyházfényű lakk, amit anya kent rá, amikor legutóbb otthon járt. Szerette, amikor anya a körmét festegette, befonta a haját, és chipset ropogtatott vele a tévé előtt ülve. "Ha sikerül csak a piros kövekre lépni, biztosan otthon lesz ma este" - határozta el.

- Mit játszol? - kérdezte két szőke kislány tőle.

- A piros kockák szigetek, a többi mocsár, ahol krokodilok laknak - villantott széles mosolyt rájuk, és hamarosan sikongva menekültek a fogukat csattogtató fenevadak elől. Szerencsére néhány krokodilvadász fiú is felbukkant, akik puskáikkal az összes szörnyeteget lelőtték, Titi pedig dzsungelkésével megnyúzta őket, hogy a bőrüket eladják.

Ebédidőben kiürült a játszótér, Titi is hazament, de a lakás üres volt. Nagymama elment a nénihez, ahová takarítani járt, nyoma sem volt ebédnek. A kislány megkent magának egy vastag szelet kenyeret margarinnal, majd lézengett egy kicsit a naptól fülledt kis lakásban. Hamar elunta, de hiába ment vissza a térre, a tűző nap elijesztette az anyukákat és a gyerekeket. Lefeküdt egy fa tövében a fűbe, és dúdolni kezdett, a szaladgáló hangyákat nézte. "Ha meg tudom számolni, hányan vannak, történni fog valami izgalmas!" - gondolta, és számolni kezdett. Bár nem jutott a végére, mégis történt valami: egy fiú jött le a térre, akinek volt biciklije. Titi régóta vágyott egy biciklire, és apa meg is ígérte, hogy kap egyet a nyáron. Persze azt is megígérte, hogy minden hétvégén eljön meglátogatni, meg hogy leviszi őt a tatáékhoz a tanyára, meg moziba, ahol kap gumicukrot is a kukorica mellé, amennyit csak akar. Titi sejtette, hogy ezek közül semmi nem valósul majd meg.

Szerencsére a fiú is unatkozott egyedül a játszótéren, ezért könnyű volt rábeszélni, hogy felváltva használják a biciklit. Titi nagyon jól tudott biciklizni, mert nem félt semmitől, és még a kormányt is el merte engedni, amivel könnyen kivívta a környékbeli fiúk tiszteletét. Mire a fiúnak menni kellett, ismét tele lett a játszótér.

- Az alagút egyenesen a földgolyó túlfelére fog vezetni - magyarázta Titi, miközben egy piros lapáttal kotorta a földet a homokozóban. A gyerekek köré sereglettek, ő pedig utasításokat osztogatott, vizet hozatott, és megmutatta, hogyan kell megerősíteni az oldalfalakat.

- Látjátok, az ott már Ausztrália - mutatott az alagút túloldaláról átszüremlő fényre. - Gyertek utánam!

Bemásztak a szűk nyíláson, kúszva-mászva verekedték át magukat a sáros folyosón, míg végül egy óriási füves mezőre értek, ahol kenguruk legelésztek.

- Vigyázzatok a kígyókkal és a mérges pókokkal! - figyelmeztette a gyerekeket. Egészen a tengerpartig mentek, ahol Titi őrt állt, amíg a többiek fürödtek, és amint meglátta a közeledő cápákat riadót fújt. Mindenki kiszaladt a vízből, de ő nem félt a cápáktól, a magasra csapó hullámokkal mit sem törődve beúszott közéjük, és addig énekelt nekik, amíg azok egészen megszelídültek, és úgy kergetőztek körülötte, mint a kiskutyák.

Mire visszaértek, az alagúton át, már esteledett, és az anyukák a sáros ruhák miatt morgolódva összeszedték a homokozó játékokat. Egy apró, zöld színű tengeri csillag ott maradt, senkinek sem kellett. Titi megsajnálta, felvette és a zsebébe süllyesztette. Aztán visszaült a hintára, és hajtotta magát előre-hátra. Megjelentek az első csillagok az égen.

"Ha sikerül elkapnom egyet, anya ma hazajön!" - gondolta Titi, és még magasabbra hajtotta magát.

Várfalvy Emőke:

A Homokkirály

Mikor az első tavaszi napsugár lekalandozott egészen a földig, egy furcsa szerzetre lett figyelmes. A szerzet torzonborz hajjal, nagy, bozontos szakállal, gyűrött ruhában üldögélt egy homokkupac tetején és őt nézte.

-          Hát te meg mit csinálsz? – kérdezte meglepődve a napsugár, s elgondolkozott, vajon le merjen-e pihenni ennek a nem túl bizalomgerjesztő fickónak a vállára.

-          Téged vártalak – mosolyodott el a kócos illető barátságosan, mintha már régről ismerné a napsugarat. 

-          Ugyan már ne viccelj! Hogy várhatnál engem? Nem is ismersz! Épp most születtem – kacarászott a napsugár s végül az alaktól nem messze, egy fa ágára ült.

-          De bizony téged. Minden évben pont egy órával azelőtt ébredek, mielőtt jössz. S nagyon örülök neked. Te hozod a tavaszt és a boldogságot a királyságomba – magyarázta a nagy hajú fickó kedvesen.

-          Királyságodba? – vihogott a napsugár – Milyen király vagy te, aki itt ülsz egy kupac homokon gyűrötten és borzasan? Hol van a várad meg a királyságod?

-          Én vagyok a Homokkirály és ez itt a birodalmam – mutatott maga köré a torzonborz figura büszkén. – Minden évben tavasztól őszig a te testvéreid fényében úszik száz meg száztornyú váram, amit minden nap még szebbre és hatalmasabbra épít nekem tucatnyi óriás.

A napsugár csak kacagott, de nem válaszolt. Minek is foglalkozzon ezzel a fickóval, amikor teljesen bolond?! Még hogy vár, meg óriások!  Inkább csiklandozni kezdte a vadgesztenyefa ágán szunyókáló rügy tetejét.

A Homokkirály mosolyogva üldögélt tovább a homokkupaca tetején és élvezte, ahogy fürge tavaszi szél bele-bele kap a hajába. Ahogy becsukott szemmel fésülködött, szárnysuhogást hallott. Egy galamb szállt le a közeli fára.

-          Üdv Sugárka, de jó hogy itt vagy végre. Úgy fáztam már. Meg éhes is vagyok. Honnan vehetnék enni? – búgott a napsugárnak.

-          Kérj tőle – intett a napsugár a Homokkirály felé. – Állítólag király.

A galamb szépen szemügyre vette a homokkupacon üldögélő alakot, aki közben végzett a fésülködéssel. De így sem tűnt királynak. A galamb azért úgy gondolta, egy próbát megér, szörnyen üres volt már begye.

-          Hahó, te ott lent, tényleg király vagy?

A Homokkirály mosolyogva fordult a hang irányába és kedvesen felelt.

-          Oh, kedves galambom, hát nem ismersz meg? Én vagyok az, a Homokkirály! Minden évben tavasztól őszig az én birodalmam óriásai etetnek téged minden jóval, te pedig hálából táncolsz nekik, hogy nevessenek. Várj csak, lesz itt mindjárt lakoma meg dínom-dánom.

A galamb forgatta a fejét, de nem emlékezett se óriásokra, se lakomákra. Az igazat megvallva fogalma sem volt, mi lehet az a lakoma, ami meg a dínom-dánomot illeti, túlságosan puccos neve volt ahhoz, hogy finom legyen.

-          Nem kell nekem se lakoma, se dínom-dánom, megelégszem egy szelet tegnapi kenyérrel is. Van nálad?

-          Sajnos nincs. Az ilyesmiről mind az óriások gondoskodnak az ud… - kezdte magyarázni a király, de nem fejezhette be, mert a galamb igen szemtelen kacagással a szavába vágott.

-          Ugyan már, milyen király az, akinek még egy szelet kenyere sincsen otthon?! Bolond vagy te, nem király! – búgta gúnyosan, majd elröppent ennivalót keresni.

Délután eleredt az eső. A Homokkirály boldogan mosakodott a hűvös, tavaszi esőcseppekben. Mikor a fürdő után épp egy ibolyalevélbe törölközött, panaszos nyávogást hallott a közeli bokorból. A Homokkirály úgy ahogy volt, puha zöld mohaköntösében odasietett a bokorhoz és bekukucskált. Egy fekete-fehér foltos macska feküdt a bokor alatt bal hátsó lábát nyalogatva.

-          Segíthetek neked, kedves? – kérdezte barátságosan.

-          Hát te meg ki vagy? – kérdezte meglepetten a macska, miközben méregetni kezdte a Homokkirályt. Egérnek nagy volt, embernek kicsi. S az egész alak olyan fura volt a hosszú szakállával, meg a zöld, bolyhos ruhájában. Vagy talán köntösében? Ki jár köntösben az utcán egyáltalán?

-          Én vagyok a Homokkirály.

-          Király? Köntösben? – kacagott fel a macska. De bele is fulladt a nevetés, mert igencsak megsajdult a lába. Hát nyájas képet öltött inkább és így folytatta:

-           Ha király vagy biztosan van valamid, amin hazavihetsz. Nagy segítség lenne!

-          Oh, kedves, boldogan vinnélek, de a járgányaim még nem érkeztek meg. Az óriásaim hozzák őket. Tavasztól őszig, míg királyságomat betölti az öröm és a kacagás, száz és száz féle kocsi áll itt mindenfelé.

-          Ugyan már! – fújt nagyot a macska – Ne handabandázz itt nekem! Óriások csak a mesében vannak. Ha nem tudsz segíteni, inkább hagyj békén, ne fárassz a badarságaiddal!

Távolról kutyaugatás zaja hallatszott. A macska rémülten feltápászkodott és elbotorkált.

A Homokkirály visszasétált az ibolyabokorhoz, előkészítette másnapi ruháját. Megvacsorázott és korán lefeküdt aludni, de előtte még megnézte a naptárat és az időjárás jelentést.

Igen! Holnap csodásan szép tavaszi idő várható. Ez lesz az első nap, amikor az óriások a hosszú téli álom után először jönnek el hozzá a szomszédos Napsugár Óvodából.

-          Vajon meg van még az a piros vödör, amivel azt a gyönyörű bástyát szokták önteni a fiúk? – töprengett elalvás előtt még egy kicsit a Homokkirály, majd mosolyogva álomba merült.

          

         Körmöczi-Kriván Péter:

         A játszó tér

A játszó tér eltűnt és ezt budapesti Buda Pisti is jól tudta, aki Budán tanult, Pesten élt. Már este is érezte a homokba süppedt várromokban, hogy valami történni fog. És történt, mert a játszó tér eltűnt. Budapesti Buda Pisti nem tudta, hogy mitévő legyen, ezért szájába dugott egy ropit, és egyetlen reccsenéssel eltűntette. Nem is sejtette, hogy az eltűnt játszó tér egy bokor mögül nézte őt, és fogta a hasán zörgő mászókát, hogy ne zörögjön, mert akkor oda lesz a játék. Az igazi játék. Budapesti Buda Pisti elszánta magát, hogy megkeresi a barátját, ezért összerakta magában a kérdést, fejére csapta a sapkát és elindult.

-          Uram! Látott esetleg erre egy játszó…?

-          Nem láttam. - szervírozta magát a válasz.

De budapesti Buda Pisti tovább kérdezett, és ment előre elszántan. Ha hátra nézett volna, legalább egyszer, akkor meglátta volna, hogy a játszó tér hintája éppen kilógott egy villanyoszlop mögül. De ő csak ment előre és kérdezett.

-          Hölgyem! Látott errefelé egy játszó…?

-          Esetleg jó napot kívánok! És nem hölgyem, hanem asszonyom!

Budapesti Buda Pisti kihúzta magát.

-          Jó napot asszonyom! Látott errefelé egy játszó…?

-          Mármint jó napot kíííííííván a fiatalúr?

-          Jó napot kívánok! Látott errefelé egy játszó…?

-          Nem láttam fiatalúr. És ha megbocsát!

Budapesti Buda Pisti nem tudta, mit bocsásson meg, és ideje sem volt kitalálni, mert a járdához csapódó tompa lábak már messze jártak. Folytatta tovább az útját, be Budára, majd ki Budából, be Pestre, majd ki Pestből, és közben kérdezett és jó napokat kívánt és mindent megbocsátott mindenkinek. Főleg azt, hogy senki sem látta a játszó teret, ami a legutóbb egy csatornafedőt húzott magára, csupán néhány centire Budapesti Buda Pisti lecövekelt lábaitól.

-          Bejártam mindent. Megkérdeztem mindenkit. A játszó tér sehol. Nekem itt valami gyanús.

Budapesti Buda Pisti zsebre vágta a kezeit, szájába dugott egy ropit, egyetlen reccsenéssel eltűntette és elindult hazafelé, ami más volt, mint máskor. Most nem voltak hintarágások a nadrágon, nem voltak csúszdafoltok a cipőn, nem voltak potyautas homokkupacok a sapka alatt. Helyettük egy kérdés volt csupán, ami fáradtan lógott a száján.

-          Látott errefelé egy játszó teret?

Mikor hazaért, apu és anyu összehúzott szemöldökkel nézték, ahogy budapesti Buda Pisti leveszi a cipőket, fogasra dobja a sapkát, majd összehúzott szemöldökkel hirtelen kihangosították magukat.

-          Budapesti Buda Pisti! Legközelebb szóljál, ha látogatód érkezik.

Budapesti Buda Pisti bólogatott, hogy rendben, de nem értette, hogy miféle látogatóról szól a szó.

-          Már vár bent a szobában. De mond meg neki, hogy egy óra múlva vacsora, utána pedig lefekvés.

Budapesti Buda Pisti bólogatott, hogy rendben, de még mindig nem értette, hogy miféle látogató és hogyan és miért, ezért elindult óvatosan a szobaajtóhoz, megfogta a kilincset, lenyomta és akkor hirtelen elfelejtette becsukni a száját, mert a hinta ott ült az ágyon és lóbálta magán a párnákat. A csúszda a könyves szekrény tetején préselődött és engedte le magán a könyveket. A mászóka mászott be az ablakon, majd újra ki és újra be. A homokozó pedig várat épített, mosolygó várkapuval.

Budapesti Buda Pisti szemei megteltek a válasszal, amit egész nap keresett, hiszen a barátja végre ott volt. Beterítette az egész szobát.

                                                                                                                                                                                        Körmöczi-Kriván Andrea Gyopárka illusztrációja

Béres Tamás, Tóth Ágnes és Kiss Lehel versei

                                                                      Béres Tamás rajza


Béres Tamás

Játszótér

A játszótér csúszdája piros

Mint az ég alja most.

Fúj a szél, vihar jön,

Még egyet csússzunk utoljára!

A játszótér hintája mélykék

Jó szállni, lökjél még!

Kisütött a nap is,

Maradjunk még egy-két órára!

A játszótér mászókája zöld,

Lógva elér a föld.

Mássz fel velem ide,

Jobb ide kúszni, mint a fára!

A homokozó, mint szivárvány,

Sok gyerek ily’ látvány.

Sütünk és építünk

De nagyon vigyázunk egymásra.

A játszótér teteje bordó

Csillagos takaró.

Haza kell menni most

Véget ért a jó móka mára.

Tóth Ágnes

Tarajos-haragos

Ez a kötél, mint a kígyó

tekereg, tekereg.

Kenguruként ugrálják át

gyerekek, gyerekek.

Évi, Béni sem ül tétlen,

homokvárat épít éppen,

jó nagyot, jó nagyot.

Ráköszönnek egy csigára

ki felmászott a bástyára:

- Jó napot, jó napot.

Fentról pislog le nagy árván

egy zöld fejű papísárkány,

tarajos, tarajos.

Nem tud szállni a szél hátán,

lyuk tátong a az egyik szárnyán,

haragos, haragos.

Ha nem lenne színes papír

a teste a teste,

ellophatná a vén Holdat

ma esete, ma este.

Pettyes labda ugrik fejest

a tóba, a tóba.

Most válhat az álmom végre

valóra valóra.

Nem kell itt az időt húzni,

jöjjön aki jól tud úszni,

egy kettő, egy kettő.

Mi leszünk a pettyes labda

megmentő, megmentő.

Kiss Lehel

Játszótéri nyűgölődő

A hinta betöri a fejet.

A mászókán eltörik a láb.

Rózsaszín vattacukor helyett

vennénk egy sóskiflit legalább!

Ne haragudj, ez a füles sapka

hogy néz ki egy ilyen nagy fiún?

Üvölteni mért kell hatra-vakra?

Füttyögetni kéne maximum!

Minden padon ül egy öregasszony.

Nyikorog a vasló – nincs megkenve.

Az ember itt nincs miért szaladjon.

A körhinta is meg van jól nyekkenve!

A csúszdán elkopik a nadrág.

Meglásd, mindjárt szétmegy a cipő!

Játszóterezni? Hát nem igazság!

Csupa fölösleges hajcihő!

Majoros Nóra meséje és Miklya Zsolt verse a Játszótér-hónaphoz

Miklya Zsolt

Villamos-játszó

a hatéves Kristóf versére

Most jön a villamos.

Sárga és csupa fog.

Ha bekap téged, véged.

De ha csak besétálsz

kitátott szájába,

fogai közt átférsz,

bendőjében egy

nagy sétálópálya,

és mennyi mászóka,

anyaülőke,

apaállóka,

bácsinézőke,

néniváróka,

mesebemondó:

     - piramisállomás,

     - királynéútja,

     - lakópatak és

     - királyok kútja,

     - fűrészmegálló,

     - szerencseszálló,

ahol kiszállni aranyat ér.

Megáll a villamos,

kinyílik sárga szája,

s kiköp minket a szürke utcára.

Itt a vége, futás az aranyért.

Majoros Nóra

SUTTY

Nem látok abban semmi rosszat, ha valaki koboldnak születik. Kit zavar egy kis retek a nyakon? Meg a pocakhurkák között? Meg a ragacsos-trutymákos, szürcsedő orrlikak? A muhulykás lábujjközök? A sörtés szőrszálak a háton, amik akár tüskék is lehetnének? No meg a szép, nagy, hangzatos pukizás? Legyen csak nyugodtan kobold a kobold, nagyon cuki meg minden, csak maradjon ott, ahová való.

Volt ez a kobold, a Sutty. Azért hívták így, mert egyszer egy igazi lovag koszmója volt. Az a lovag egyszer sutty, levágta az ellensége fejét, a koszmó meg örömében akkorát pukizott, hogy elrepült a Bakonyba, belefúródott a földbe, és ki se tudta magát fúrni évszázadokig. Aztán kifúrta, és ahelyett, hogy visszament volna valami koboldlakta mocsárba, ott maradt az emberek között. Pedig rendezett, tiszta környék volt, egyáltalán nem neki való. Valamiért mégis bejött neki. Egy idő után rákapott a gyerekekre. Megtetszett neki, ahogy gusztustalankodnak. Nyálbuborék, sárdagonya, takonyevés. De nem elégedett ám meg azzal, hogy leselkedett utánuk. Saját gyereket akart. Illetve egy gyerek saját házikoszmója akart lenni, de a kettő végülis ugyanaz. Eljárt a játszóterekre. Bement az egyikre éjszaka, letelepedett egy padra. Másnap jöttek a gyerekek. Körülállták.

            − Fúúúúúúj, mi ez az izé?

            − Biztos kaki.

            − Vagy hányás.

            Ezen jót nevettek. Sutty csendben maradt, tudta, hogy csak úgy lehet házikoszmó, ha valaki hazaviszi. Ez a kakizás azért nem esett jól neki. Amikor a gyerekek este hazamentek, továbbállt egy másik játszótérre. Ez egy kicsit lepukkantabb volt. Arra gondolt, talán itt lesz olyan gyerek, aki kifejezetten vágyik egy házikoszmóra. Jöttek is délelőtt. Ezek nagyobbak voltak és labdát is hoztak.

            − Ides, valaki már megint ideizélt.

            − Szóljak faternak? Idejön éjjel a haverokkal, aztán jól elintézi.

            − De nézd már, szerinted mi ez?

            Sutty reménykedni kezdett, mert a gyerek közelhajolt, és tanulmányozta.

            − Inkább nem akarom tudni, jó? – szólt a másik.

            A kíváncsi kölyök képén szétterült a vigyor, aztán a bakancsával jól megtaposta a koboldot.

            − Ugye nem mondod, hogy azzal a retvás bakancsoddal fogsz hozzáérni a lasztimhoz? Tiszta idióta vagy. Na jó, én léptem haza.

            A bakancsos kölyök még ottmaradt egy darabig, és módszeresen szétkente a koboldot a padon. Késő éjjel volt, mire Sutty összekaparta magát. Borús felhők gyülekeztek a feje körül, ahogy átvonult a harmadik játszótérre. Reggelre dörgött és villámlott a közelében, nem is jött senki. Mire kidühöngte magát, elült a ború. Arra eszmélt, hogy egy kislány nézegeti. Kezében az anyukája. Húzódott volna el, de a kislány visszarángatta.

            −Jaj, már megint milyen undorító dolgot találtál! Hozzá ne nyúlj!

            − Nem is gusztustalan – mondta a kislány.

            De az anyukája arrébb rángatta. Aztán amikor belefeledkezett a beszélgetésbe egy másik anyukával, a kislány visszasomfordált.

            − Én tudom ám, mi vagy te.

            Sutty pislogott. A kislány rámosolygott, és titokban belegyömöszölte a hátizsákjába. Ugyanilyen titokban hazavitte, és egy alkalmas pillanatban elültette egy csorba cserépbe. Jól meg is locsolta, pedig Sutty utálta a vizet. A kislány először egy pókhálós sarokba állította be a lomoskamrában. Aztán a sok víztől és az undortól Sutty zöld lett. Akkor a kislány bevitte a szobájába, azt mondta, hogy kaktusz, és úgy kapta egy fiútól, akinek tetszik. Persze elhitték neki. És csak locsolta. Locsolta. Sutty meg kivirágzott. 

J. KOVÁCS JUDIT: RÖPKE LIBIKÓKÁZÁS KŐ BOLDIZSÁR FAJÁTSZÓTÉR-KÉSZÍTŐVEL

                                                        Kő Boldizsár játszóterének részlete

J. Kovács Judit

RÖPKE LIBIKÓKÁZÁS KŐ BOLDIZSÁR FAJÁTSZÓTÉR-KÉSZÍTŐVEL

J. Kovács Judit: Tudnál-e említeni egy gyerekkori játszóteres emléket?

Kő Boldizsár: Igen, a városligeti aprócska műkő várban sokat kergetőztem.

Amikor még nem voltak játszótereid, a gyerekeiddel jártatok-e játszótérre, és ha igen, melyikre?

- Az Érdi útira jártunk, bár csak egy vasmacska volt.

Van kedvenc színed? 

- A narancssárga.

Melyik az a játszótéri játék, amit semmiképp sem hagynál ki tervezéskor?
- A körhinta.

Van-e olyan motívum, amit mindegyik játszótereden használsz? Mi az, és miért tartod fontosnak?

- A szív alakú nyílás, ami számomra a szeretetet és a gyöngédséget jelképezi.

Melyik a játszótérkészítésben a kedvenc munkafázisod? 

- A faragás.

És melyik az, amelyiken szeretnél minél előbb túllenni?

- A papírmunka.

Maradt-e olyan álmod, ami még nem teljesült?

- Szeretném végre felújítani a Zöld Péter-játszóteret, és megépíteni a Szent István-játszóteret Budafokra.

Melyik a kedvenc évszakod?
- A tavasz.

Milyen állat lennél, ha állat lennél?

- Petymeg.

Milyen növény lennél, ha növény lennél?
- Selyemakác.

Ha csak három szót mondhatnál, mi jut eszedbe az életedről?

- Hit, remény, szeretet.

Mit olvastál legutóbb?
- Hamvas Bélától a “Művészetről” című könyvet.

Honnan jött az ötlet, hogy életrajzi könyvet írj magadról a családodról és a munkásságodról?  A külvilágban, milyen volt a "Belső Tárlat" visszhangja?

- Turcsány Péter kért fel, sokan jelezték, hogy a saját gyerekkorukat visszaidézte. Hárman abbahagyták az ivást, miután elolvasták.

Mészöly Ági meséje, Papp-Für János verse és Bódi Kati illusztrációi

Papp-Für János verse:

Bódi Kati illusztrációja

Mészöly Ági: Délután a játszótéren

Hétágra süt a Nap, amikor Patti és Domoska hazaindul az iskolából. Domoska lassan baktat az anyukája mellett, el-elmélázik az aszfalton táncoló árnyék-levelek játékán. Patti viszont elszalad, pár pillanat és már a játszótér másik sarkán bukkan fel tűzpiros lobonca.

– Patti, azonnal gyere vissza! – kiabál utána a nagymamája. – Még be kell vásárolnom a vacsorához. Micsoda gyerek! Egy zsák bolhát könnyebb összefogdosni! – sóhajt aztán hatalmasat.

– Én is szeretnék hintázni! – szólal meg Domoska.

– Ami azt illeti,  jól esne letelepedni valamelyik padra – bólogat az anyukája is, aztán Patti nagymamájához fordul: – Tessék csak bemenni a boltba, én majd figyelek a gyerekekre!

A nagymama elindul a sarki közért felé, Domoska pedig nekiered, hogy megkeresse a gyerekek között Pattit. Egy perce még a nagy mászókán látta, de mire odaér, már hűlt helye van a lánynak. Talán a forgóhintán? Nem, ott is ismeretlen gyerekek vannak.  

Talán a csúszdánál!  De ott sem látja Patti nyúlánk alakját, tűzvörös loboncát. Domoska elunja a keresgélést, és beáll a csúszdára várakozók közé. Nagysokára végre rá kerül a sor. El is indul felfelé a létrán, fel, a nagy magasba. Lassan, megfontoltan lépked a létra egyik fokáról a másikra. Közben erősen szorítja a korlátot. Amikor végre felér, nekikészülődik, hogy leüljön a csúszdára, ám egy szemtelen kis óvodás megtaszajtja:

– Lassabb vagy, mint egy alvajáró csiga. Feltartod az egész sort! Menj már, te hústorony!

Domoska majdnem elsírja magát. Megpróbál nagyon gyorsan lecsúszni, de mire leér, már ott van a kis csúfolódós is a hátában. Jókorát belerúg Domoska popójába, aztán még a nyelvét is kinyújtja rá. 

Domoska nagyon elkeseredik. Legszívesebben hazamenne. El is indul anyukája felé. Már majdnem odaér a padhoz, amikor egy piros pöttyös labda gurul a lába elé. Felveszi, és körülnéz, vajon kié lehet, de senki sem keresi a lasztit. A fiú elfeledkezik hatalmas bánatáról, és pattogtatni kezdi a labdát. Nagyon figyelmesen számolja, hányszor üti le a labdát, mert ebben a játékban minden verssor végén annyiszor kell pattogtatni, amelyik szám a sor végére rímel.

Domoska kétszer is végigjátssza ezt a játékot. Aztán hirtelen Patti kurjantására kapja fel a fejét:

– Hát itt vagy végre! Egy órája téged keresek.

– Nem is én vesztem el, hanem te! – válaszol Domoska mosolyogva. Közben észreveszi, hogy egy copfos pici lányka kétségbeesetten kutat valamit a bokrok alatt.

– Mit keresel, kislány? – kérdezi.

– Elveszett a labdám! – válaszol a kicsi szipogva.

– Piros pöttyös volt? Mert akkor megtaláltam! – nyújtja felé Domoska a labdát. A kislány könnyes szeme felcsillan, aztán megköszöni a lasztit és már szalad is vissza a barátnőihez.

– Te mindig mindenkit fel tudsz vidítani – jegyzi meg Patti. – Most viszont szedd a lábad! Van két szabad hinta! – és már száguld is a játszótér másik végébe. Domoska is szaporázza, így épp le tud huppanni Patti mellé, mielőtt az előbbi szemtelen óvodás elfoglalná előle.

                                                              Bódi Kati illusztrációja


(Részlet az "Akik gyerekek maradnak"című könyből)

Lackfi János: Üres játszótér

                                                               Illusztráció: Pamuk Lili


Lackfi János

ÜRES JÁTSZÓTÉR

Fényes délben a játszótéren,

a kutya sincs ott, kérem szépen.

Híre-hamva sincs gyerekeknek,

otthon alszanak, eszegetnek.

Árva kisautók, kislapátok,

délutánig Isten hozzátok!

Homokban üljetek nyugodtan,

napszörp lötyögjön hasatokban!

Fényes délben a játszótéren

minden ázik a semmi-lében.

Munkás bácsi padon ül ottan,

bajszáról morzsa le-lepottyan.

Tucatnyi galamb odalebben,

űrrakétánál sebesebben.

Aztán mindegyik távolabb száll,

ha közéjük kaszál egy szandál.

Bajuszról megint morzsa perdül,

a morzsára sok-sok galamb gyűl.

Elkergeti őket a szandál,

a sok galamb odébb rohangál.

És aztán közel jönnek újra,

a morzsa őket visszahúzza.

És kezdődhet elölről minden,

hisz a játszótéren más nincsen...

Csak egy bácsi meg a galambok –

de már készülnek új kalandok!

Hétvári Andrea: Játszótéri Limerikek

                                                               Kő Boldizsár játszótere

Hétvári Andrea

JÁTSZÓTÉRI LIMERIKEK

RÉGI ISMERŐSÖKKEL

avagy a bébicsősznek is joga van szórakozni,

amíg a „gyerekek” játszanak

(gyerek 1)

Fura egy szerzet volt Vízipók,

buboréknadrágja kicsi volt,

a csúszda eltépte,

nagyobbra cserélte,

egy xl méretet kicsiholt.

(gyerek 2)

Csuda egy gyerek volt Aladár,

várták, hogy mikor jön haza már,

a homokozóban

elektromosságtan,

fizika, matek és „baba jár”.

(gyerek 3)

Félénk egy macska volt Szerén,

tejföl folyt a mancsán (kezén),

imádott hintázni,

padokon ugrálni,

szófogadó volt és szerény.

(gyerek 4)

Festéktüsszentő volt Benő,

foglalkozása is menő,

mégiscsak elunta,

a zsepit elrakta,

sohasem vette már elő.

*

(a bébicsősz)

Kőkori szaki volt FRÉDI,

kedvence: csülkön a prézli,

tormával, hagymával

és egy jó bandával

ősrégi meccseket nézni.

J. Kovács Judit: Játszótó

                                                                 

J. Kovács Judit

Játszótó

Hullám a hinta, matrac a mászóka, part a homokozó.

Mélybe csúszva, magasba ugorva, kiteregetve lenni a két part fölött úszó felhőbokorra.

Bencehegy pilácsai csillagokkal libikókáznak az éjben, A színes ruhacsipeszek másnapig várnak a sötétben.

Acsai Roland: Játszótér

Bódi Kati illusztrációja

                                                            


A játszótér az a hely, ahol hétköznap is nyaralunk...
És néha játszótér az egész világ.

Üljetek fel a hintánkra!

Üdvözlettel a témaszerkesztők:
 Acsai Roland és J. Kovács Judit


ACSAI ROLAND

JÁTSZÓTÉR

Játszótér a reggel -

Kikötöttél a parton

Kezedben egy tablettel.

Játszótér a délelőtt -

Mielőtt a tóba buksz,

vegyél egy nagy levegőt!

Játszótér a délután -

Bújócskázunk odakint,

Ipi-apacs, apukám!

Játszótér az este -

Fürdesz még egy utolsót,

Mögötted naplemente.

Játszótér az éjjel -

Az álomba hajózol,

Míg csillagod vezérel.