Kovács Enikő Szonja – Turbuly Lilla: Mi lenne, ha egy zsiráf lenne a háziállatom?

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lakótelep. Majdnem ugyanolyan, mint a többi. De csak majdnem. Mert ezen a lakótelepen mindig történt valami érdekes. Egyszer például, senki sem tudja, hogyan, pipacsmezővé változott a játszótér melletti park. Attól kezdve Pipacs térnek hívja mindenki, hiába, hogy nem ez a hivatalos neve. Másszor víz tört fel egy tűzoltócsapból, ami még nem lenne akkora csoda, de kiderült, hogy nem egy közönséges csőtörés okozta a ribilliót, hanem a föld hasa kordult egyet, kénes, ám annál gyógyítóbb termálvizet köpködve az arra járók arcába. Azóta az ivókút a Pipacs téri lakótelep egyik nevezetessége.

A másik meg Szonja szobaállatkertje. Mert cicák és kutyák laknak bőven a lakótelepen, még nyuszi és tengerimalac is akad egy-kettő, nem beszélve Zotya akváriumáról és Bence terráriumáról, de Szonja szobaállatkertjével, pontosabban, szobai állatóvodájával egyik sem tud versenyezni. Jó, hát ismerjük el, hogy Szonjának van egy nagy-nagy előnye a többiekkel szemben: a bácsikája állatorvos az állatkertben. Ott pedig gyakran előfordul, hogy pótdada kerestetik valamelyik elárvult állatgyerkőchöz. Először még összefutott az egész lakótelep, amikor Szonja sétálni vitt egy árván maradt páviánt, sőt, másodszorra is összefutott, mert mégiscsak nagy dolog, ha az embernek nem kell elvillamosozni az állatkertbe, és belépőjegyet váltani, elég, ha lesétál a Pipacs térre, ha egy kismajommal akar találkozni. A környéken élők azonban lassacskán megszokták, hogy Szonja hol egy kengurubébit levegőztet egy hordozókendőben, olyanban, amilyenben a kisbabákat viszi az anyukájuk vagy az apukájuk, hol egy mókus futkos a vállán ide-oda.

Azon a napon azonban, amikor először vitte sétálni Létrácskát, a zsiráflányt, mégis keltettek némi feltűnést.

Létrácska ugyanis zsenge kora ellenére (hathetes múlt akkoriban) jó fél méterrel magasabb volt Szonjánál, így inkább úgy festettek, mintha Létrácska sétáltatná Szonját, nem pedig fordítva. A zsiráflány időnként megállt egy-egy fa vagy bokor mellett, és álmodozva rágicsálni kezdte a tetejüket. Ilyenkor Szonja nagy nehezen odébb rángatta. A játszótérről azonban sokáig nem sikerült kimozdítania. Létrácska legjobban a csúszdát élvezte, no, nem, mintha belefért volna, de imádta hátba bökdösni a gyerekeket, akik így kellő lendületet kaptak a lefelé száguldáshoz. Ezen kívül az összes fákon, lombokon fennakadt tollas- és gumilabdát leszórta, és lelegelte a játékvár mellett kinőtt bodzafácska teljes virágállományát. Ettől Lajos bácsi, a parkőr kicsit ideges lett, mert imádta a bodzaszörpöt, és a felesége azt ígérte, ha visz haza néhány virágot, pár nap múlva már ihatja is. Most meg kénytelen lesz beérni azzal a büdös – bár bizonyára rendkívül jótékony – gyógyvízzel, ami a játszótér melletti kútból folyik. Hogy kiengeszteljék, Szonja odaterelte Létrácskát a park sarkában álló szoborhoz, ami egy harcsabajuszos, szomorú szemű bácsit ábrázolt, egy valamikori polgármestert, akinek a fejére pár napja valami komisz kölyök felrakott egy papírcsákót. Lajos bácsi már rég leszedte volna, ha nem szédül annyira a létrán. Létrácska azonban egyáltalán nem szédült attól, hogy olyan magasan hordta az orrát, így aztán egy rántással lekapta a papírcsákót. Igaz, mire Szonja közbeavatkozhatott volna, jóízűen el is fogyasztotta az egészet.

Ám biztosan nem ártott meg neki, mert amikor a sétából hazaértek, lelkesen nekiesett az akácvirágokból álló illatos vacsorának, amit az állatkertből hozott Szonja bácsikája, és repetának elmajszolt még egy vödör vegyes zöldséget is.

Núbiai zsiráf létére Létrácska rajongott a magyar rajzfilmekért, ezért vacsora után behajtogatta magát Szonja apró szobájába, az emeletes ágy felső részére, és együtt nézték Frakkot, a macskák rémét. Nagyokat nyerített, valahányszor Lukrécia és Szerénke pórul járt, mert Szonjával mind a ketten Frakknak drukkoltak. Nem is elégedtek meg egyetlen résszel, így aztán a negyedik végére úgy elzsibbadt Létrácska ágyláb és létra köré tekeredett nyaka, hogy Szonjának kámforos kenőccsel kellett bedörzsölnie, hogy újra ki tudja egyenesíteni.

De Szonja tudta azt is, hogy ez csak átmeneti megoldás, Létrácska hétről hétre nő egy létrafoknyit, és hamarosan nem fog beférni nemhogy a szobájába, de a lépcsőházba se. Akkor majd visszaköltözik az állatkertbe, de – ahogy a bácsikája megígérte – minden vasárnap meglátogathatja Szonját a Pipacs téri lakótelepen, és beköszönhet a negyedik emeleti ablakon. Addig is megtanít Létrácskának néhány jógagyakorlatot, hogy minél tovább nézhessék együtt a rajzfilmeket, és sétálhassanak a Pipacs téren. Elvégre jön a május, nemsokára a pipacs is kivirágzik, és mindenki szeretné látni, hogy is fest egy sárgásbarna núbiai zsiráf a lakótelepi pipacsmezőben. 

Kovács Enikő Szonja, 9 éves


Kispesti Pannónia Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Aradiné Szatmári Dia


Turbuly Lilla, író, költő