Volt egy nyúl.
Élt egy nyúlanya
a hepehupa réten.
Volt egy
nyúllánya, nyúlfia.
Két nyúlpalánta,
kérem.
Volt két hatalmas
nyúlfüle,
két
nyúlantennaféle.
Volt nyúliramlás,
nyúlzene,
és nyúltánc is,
mint régen.
Mikor még ott élt
nyúlapa,
a
nyúltársastáncbajnok,
megtelt a rét
fűudvara,
a hepehupa
csarnok.
Őzek, borzok és
hörcsögök
tátott szájjal
figyelték,
ahogy a két nyúl
röpködött,
és a táncversenyt
nyerték.
Volt nyúliramlás,
nyúlöröm,
született két
nyúlgyermek,
rezgett a szőr a
nyúlfülön,
örökké énekeltek.
De aztán jött egy
szép napon
egy perzsabundás
róka,
híres leszel
nagyon-nagyon,
mindig ezt
súgta-búgta.
A hepehupa rét
fölött
nem is szólt más
azóta,
hogy a nyúlapa
hallgatott
az
impresszárióra.
Eltűnt a nyúl, a
róka, és
a mosoly is
megdermedt.
Elhalt a jókedv,
nevetés,
helyette
nyúlcsend lett.
A szél csak jött
és felkavart,
sóhajtva szállt a
felhő,
ógott-mógott a
zivatar,
rezgett a
levélerdő.
Lehullt végül
minden levél,
elszáradt minden
fűszál,
egy kérdés járt a
rét ölén:
Anya, már megint
sírtál?
Egyszer aztán a
nyúlfiú,
egyszer aztán a
nyúllány
hallott valamit.
Énekszó?
Cinke lehet, vagy
pinty tán?
Vagy rigó lenne,
kis pityer,
a billegető
farkú?
Mezei sármány,
zöldike,
esetleg egy
lappantyú?
Cik-cikk, szólt.
Cik-cakk, énekelt
egy vörösbegy.
Mást nem szólt.
A két nyúlgyerek
csak fülelt.
Ilyen hang itt
rég nem volt.
Észre se vették,
lábaik
cikcakk-ütemre
jártak,
a hepehupa rét
alig
volt elég nyolc
nyúllábnak.
Addig táncoltak,
míg a rét
is kivirult, mint
régen.
Szirmok
mosolyogták a hírt:
Lesz húsvétunk,
remélem.
Lesz nyúlmosoly,
lesz annyi láb,
mi nyúlzenére
táncol.
Lesz nyúliramlás
és virág.
Elég a
búsulásból.
Karácson Zorka, 7 éves, 2. osztályos
Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola, Berettyóújfalu
Felkészítő pedagógus: Kovácsné Pap Orsolya
Miklya Zsolt, költő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése