PETŐFI: SZEPTEMBER.... azaz A GALAXIS VÉGÉN, MIKLYA ZSOLT

Yoda mester búcsúja

az ifjú Skywalkertől

Még nyílnak az űrben az égi világok,

még hű vuki áll őrt géped előtt,
de látod a műszerfalban az álmot?
Vak szív feketíti a régi erőt.
Ifjú jedikézben a fénysugarú kard
még apritaná a gaz Sitheket,
ám ördögi szívük lángba borul, s jaj,
vödrébe facsarja a gyászos eget.

Elhull az erő, elgalaxik az élet...
Jöjj, jó padawan, jöjj a lápomba ide!
Ki most lábadat hajlékomba tevéd be,
holnap nem kerülsz-e erőm fölibe?
Vagy majd elerőtlenedőben a Vader
lángolva szorul a vak űrbe bele,
s cirkálhat az asztroidákkal a stréber,
hogy még sötétebbé nőjön neve?

Ha kézbe veszed, el nem hagy a fénykard,

most rád hagyom ezt a haláltelepet,

eggyé leszek én az Erővel, ölén majd

zöldjébe merítem idős fejemet.  

Tedd hű jediként, amivé türelemmel,

csak várva a jót, teheted magad is,

diktátorokon leszel úr az igennel

s nemmel, ha a gondolatod se hamis.

Nézd, vén szemeimben a tér hazakészül,

s én vissza se nézve lakom peremén,

minket nem azért vet az űr ki csalétkül,

hogy úrrá váljon rajta az Én.

Mert jó az erő, ám jobb az alázat,

s még jobb, ha a Jóban lelsz vezetőt,

nem fog ki a fényen az éji varázslat,

létünk eredője, a Van lesz erőd.