Molnár Krisztina Rita Maléna kertjére hangolva
I. Allegro
Diófa tetején kapaszkodom,
onnan minden fordítottan arányos,
városból falu lesz, faluból város,
emberből porszem, porszemből rokon,
a kimondhatóból kimondhatatlan,
az ordibálás is lecsendesül,
a levelek helyén varázslat ül,
nem maradsz örökké burokmagadban.
Levelek hangja tengermorajlás,
öreg hajós a hajló hintaágon,
hullámok kelnek és ébrednek, álom
hajtotta fregatt, sudárvitorlás.
Diófa tetején kapaszkodom,
emberből porszem, porszemből rokon.
II. Andante
Dió alatt dióba zárva
éretlenül sohasem ültem.
Két kis öreg ült a kispadon,
őket hallgattam átszellemülten.
Diófa alatt volt a kispad,
ami a végtelent kitárta.
Diófa alatt éretlenül
sosem ültem dióba zárva.
Mikor a bácsi hallgatott,
a csendet is hallani véltem.
Mikor a néni kacagott,
muzsikahangok jöttek értem.
Két kis öreg ott a kispadon
fénykorát a dióval élte.
Megtanultak, még fiatalon,
együtt nőni fel az idővel.
Diófa alatt éretlenül
sosem ültem dióba zárva.
Megérik lassan diódalom,
zöld burokban nem marad árva.
III. Triolett
Ha tehetném, diófa lennék,
ki nyugodtan nő, nődögél.
Álmomban diófa voltam nemrég
– ha tehetném, diófa lennék –,
de ágaim tördelte a szél.
Megkísértett a nincs, a nemlét.
Ha tehetném, diófa lennék,
ki nyugodtan nő, nődögél.
Ha tehetném, dióbél lennék,
ki csonthéj alatt üldögél.
A kamrában tartottam szemlét
– ha már úgyis dióbél lennék –,
hiszen egyre közelebb a tél,
s unom a mindennapi zsemlét.
Ha tehetném, dióbél lennék,
ki csonthéj alatt üldögél.
Mit tegyek, diólevél lennék.
Zölden kezdtem, de aranyon át
bebarnult bennem a jelenlét.
Mit tegyek, diólevél lennék,
ki elhagyja termő otthonát,
ágak hordozta idő rendjét.
Mit tegyek, diólevél lennék,
zölden kezdtem, de aranyon át.
IV. Rondo
A tenger sóhaját
Ágak rezegtetik tovább
A tenger sóhaját
Matrózfütty szegzi át meg át
A tenger sóhaját
Nem hallja más nem hallja más
A tenger sóhaját
Csak egy öreg szélzongorás
A tengerzongorán
Hány húr szalad hány húr szakad
A tengerzongorán
Hullámcsikók száguldanak
A tengerzongorán
Sóhaj sikoly mosoly fakad
A tengerzongorán
Ezer viharzó ujj szalad
Diófaparton áll
Egy vén tücsök vonója kél
Diófaparton áll
Ágak közt jár a parti szél
Diófaparton áll
Sóhajt ezer diólevél
Diófaparton áll
Tenger hullámzik míg zenél
Miklya Zsolt Molnár Krisztina Ritának
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése