 |
| Illusztráció: Igaz Laura |
– Végre itt vagyunk! - hajította a
sarokba vakondbőr napernyőjét Tengelici Manka.
– Csak volna nálam a tyúkfa nyelű
bolhakorbácsom, adnék azoknak a nyavalyásoknak! – morogta Leghosszabborrú, majd
fáradtan lerogyott az egyik bálnaborda támlájú konyhaszékre.
– Snyek lufar dök surbatokvén! – jegyezte
meg Manka, miközben szájába tömött néhány porlepte pókbonbont.
– Hogy mit mondtál? – nézett rá idegesen
Leghosszabborrú.
– Egy marcipánd közmondást idéztem –
mondta teli szájjal a lány. – Sose fagyizz babzsák alján! Ezt jelenti.
Derék nagyapám, Turbóveder T. Lahomir szavajárása volt...
– De hiszen ennek semmi értelme nincs! –
jajdult fel az orrmutatványos, idegesen piszkálva a desszertkrumplis doboz üvegtetejét.
– A közmondások nem azért vannak, hogy értelmük
legyen – vonta meg vállát a lány.
–
Desszertkrumplik sem azért, hogy csak nézzük őket! – jegyezte meg halkan
Leghosszabborrú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése