Mesehajtogató 10: Gombos Péter

Illusztráció: Bódi Kati

Leghosszabborrú még mindig türelmesen állt a szoba közepén, s újra szemügyre vette a helyiség néhány pontját.

- Ott nem lehet, ott teljesen kizárt, ott már megnéztem, ott meg még sose...

A négy sarkot eleve kizárta, de így is maradt még...

- Jaj, ez túl sok, ez túl nagy... így sohasem lesz meg!

Manka most már nemcsak félénken vetette föl:

- Miért is hívtál ide? Azt mondtad...

- ...tudom, mit ígértem! És komolyan is gondoltam! És hidd el, amikor elmentem, hogy idehívjalak, még megvolt, itt állt, pontosabban nem is állt, de... de... de itt volt. Valahol...

- Nem lehet, hogy nem jól emlékszel? Hiszen a sokkhatás, ami az udvaron ért...

-- Attól, hogy rám támadt egy közepes méretű sószúnyogfalka, még nem lettem amnéziás! A páviánok meg... Eh, volt már rosszabb is!

- Azt hittem, azért menekültél haza...

- Nem menekültem! Eleve oda indultam, csak az események alakulása miatt kicsit gyorsabban értem haza. Hozzád. Hogy elhívjalak és megmutassam.

- Hát akkor mutasd! -- Manka várakozóan nézett rá, Leghosszabborrú pedig most már igazán közel volt a kétségbeeséshez.