Mesehajtogató

Ismeritek a játékot? Valaki elkezd egy rajzot a lap tetején, majd lehajtja és továbbadja, s a következőt csak a vonalakat jelölő apró jelek segítik, hol lehet folytatni. Azt mondjuk például, legyen ember, és akkor így adogatjuk körbe-körbe, míg el nem fogy a papír, a kezünkben ott van a harmonikává hajtogatott lap, amit végül kibontunk, és így születik a mérföldes nyakú, pókhasú, emeletes-szemüveges emberkék sorozata, amin jókat lehet vihogni.

Most, ezen az esős októberen tizennégy cimbora ragadott tollat, hogy a játék mintájára egy történetet írjon. Titokban járt a staféta, és egy rövid utaláson kívül egyikőjük sem tudta, hol jár a történet: ki az, aki előtte szerepelt, ki következik utána, de még azt sem, mi történik egyáltalán. Hogy még rejtelmesebb legyen a dolog, a történetet a végén kezdtük, s így haladt a staféta a legnagyobb titokban cimboráról cimborára, hátulról visszafelé, míg végül a legelejére értünk...

Tizennégy vállalkozó szellemű grafikus és általános iskolás pedig illusztráció-sorozatot készített egy-egy szövegdarabka mellé. Igen, jól sejtitek, ők sem láthatták egymás munkáját, sem a szöveget egészében. 

Hajtogassuk ki most mi a papírt, és nézzük meg, mi kerekedett ki belőle!