Mesehajtogató 5: Tasi Katalin

Illusztráció: Frey Sára (3. osztályos tanuló)

Legnagyobbfülű elmélyülten szemlélte a gesztenyefa árnya alatti, szép, pöttyös terítővel fedett asztalon illatozó Habosvajkaramellás Desszertkrumplit. Azon filozofálgatott, hogy vajon a krumpli illata vagy a habosvajkaramellára rá-ráröppenő méhek döngicsélése bódítóbb-e, és egy lassú pillanat erejéig az is eszébe jutott, hogy ne a napon aludjon el, mert még leég a háta, legalábbis az a része, amit a füle nem árnyékol le belőle. De csak egy pillanatra jutott eszébe, tenni már nem tudott semmit, mert a krumpli illata, a döngicsélő méhek zenéje, a simogató szellő és a melengető napfény a pillanat végére elaltatták.

Éktelen ricsajra ébredt.

Borzasztó zümmögés közepette Tengelici Mankát vette észre, amint napernyőjével egy szürke, mozgó felleget csapkod, s közben felbőszült páviánhad ugrál a feldöntött asztalkáról a gesztenyefa levelei közé, ózélandi mutáns répákkal dobigálva szegény Leghosszabborrú barátját, aki nyilvánvalóan sikertelenül próbálta megvédelmezni a Desszertkrumplit. Látta ugyanis, hogy annak hűlt helye.

Legnagyobbfülű felpattant, csattintgatni kezdett a füleivel, amik ettől óriásira nőttek. Az egyikkel elkapta Leghosszabborrút, a másikkal átölelte Mankát, és nagy sietve bemenekült velük a kert elején pompázó fitos kis nyári lakba.

 

Mesehajtogató 4: Adamik Zsolt

Illusztráció: Mezei Ildikó

A zsebgalaxis végül pont akkora lett, hogy elfért a befőttesüvegben. Legnagyobbfülű levette a teleszkópoptikás távokuláréját, és elégedetten hümmögött.

-   A lépcsőfordulóban fogom tartani, mert oda szépen besüt a nap – döntötte el. Aztán elnevette magát: - Juhú, lett egy egész galaxisom!

Ha valakinek lesz egy saját galaxisa, azt meg kell ünnepelni. Úgyhogy Legnagyobbfülű kiment a kertbe, pont a gesztenyefához, becsukta mind a két szemét, és kívánt egy jó nagyot. Valami olyat akart, amit nagyon szeret. Még csücsörített is, olyan erősen kívánt.

Aztán kinyitotta a szemét.

Mesehajtogató 3: Kertész Edina

Illusztráció: Holubek Lina (5. osztályos tanuló)

Mindenki tudta, hogy tágul a galaxis, de azt csak kevesen, hogy mindenről a páviánok tehetnek. Azaz inkább az ózélandi mutánsrépák. A páviánhorda vezére, Pirospopó ugyanis annyira megkedvelte ezt a kissé csípős ízű különlegességet, hogy elhatározta, az egész galaxisban mutánsrépát fog termeszteni.
     – Hét hektárral a C342-es bolygóra, a Zulu 23-ra meg plusz hat ültetvényt – rendelkezett, és kicsordult a nyála. Mindig ez történt vele, ha a répára gondolt.
     – ‘genis ’remalássan – vágta magát haptákba hű szolgája, Fenékcsúszka.
     Pirospopó pedig falt és falt, de nem volt elég így sem a mutánsrépa, úgyhogy megparancsolta, hogy Fenékcsúszka azonnal tágítsa ki a galaxist, és ezt hű szolgája meg is tette egy alabástrom szelence segítségével, amit használat után gyorsan a legendásan kék és legendásan kerek szemű Tengelici Manka szekrényébe rejtett.
     Igen ám, de Pirospopó egy keddi reggelen rettenetesen ráunt a mutánsrépára. Egy falat sem ment volna le több a torkán. Elhatározta, hogy fogja az egészet, és kicseréli a szomszéd ovi kertjében lévő Habosvajkaramellás Desszertkrumplival.
     A galaxis közben nőtt és nőtt, és ha nem jön Legnagyobbfülű, óriási baj lett volna. Ő viszont belenézett okuláréjába, csettintett kettőt, és a galaxis zsugorodni kezdett.

Mesehajtogató 2: Zágoni Balázs

Illusztráció: Vincze Luca  (4. osztályos tanuló) 

 
Pirospopó órák óta kereste őket. Amikor végre rájuk talált, már mindannyian a fa körül álltak, és mohón habzsoltak valamit. De vajon mit? Amint közelebb ugrott, már látta, hogy a fa körül lyukak éktelenednek a földben, a páviánok viszont összezárták a mancsukat és eltakarták a szájukat, hogy ne láthassa, mit esznek. Banán nem lehetett, azt megismerte volna a szagáról vagy az eldobott héjáról. Egy ananász nem fért volna el a kezükben. Hát akkor mi? Mi teremhet még itt a kies Ózélandon, amiről ő nem tud?
     − Azonnal mutassátok meg, hogy mi van a kezetekben!

     Ekkor a páviánok lesütött szemmel szétnyitották a mancsukat. Pirospopó eltátotta a száját.

Mesehajtogató 1: Simon Réka Zsuzsanna

        

Illusztrátor: Piros Boróka 

– Hogy utálom a hétfőt meg a hétfői Habosvajkaramellás Desszertkrumplit! – dünnyögte az orra alatt Pirospopó, a páviánhad vezére a szomszéd ovi előtt elhaladva. – Még szerencse, hogy nem ebbe az oviba jártam.

– Hogy mit utálsz? – ugrott elé Leghosszabborrú.

– Nem kötöm az orrodra!

– Mit nem kötsz az orrára? – ugrott mögé Legnagyobbfülű.

– Ha nekem adod a táskarádiód, majd a füledbe súgom – mondta Pirospopó. – Most pedig hagyjatok, nincs időm felesleges csevegésre. Sietek.

– Jaj, azt nem adhatom neked csak úgy! – mondta Legnagyobbfülű.

– De cserélhetnétek. Te neki adod a zsebrádiód, ő neked adja azt a befőttesüveget, amit szorongat, hogy még csak azért se lássuk, mi van benne, és akkor megtudhatnánk, mit nem akar az orromra kötni – fordult Legnagyobbfülűhöz Leghosszabborrú.

– Egy befőttesüvegért a zsebrádióm? Most viccelsz? – kérdezte Legnagyobbfülű.

– Azt sem tudod, mi van az üvegében. Lehet, hogy valami kincs. Pirospopó, na, mutasd már, mi van az üvegedben! – lépkedett a páviánvezér mellett Leghosszabborrú.

– Látod, ezért lett ekkora orrod! Mert mindenbe beleütöd – húzta fel szemöldökét Pirospopó.

– Hö höhö höhöhö hííííííí! – fuldoklott a nevetéstől Legnagyobbfülű.

– Mit rötyörögsz, te fülek füle! Mit gondolsz, az talán véletlen, hogy neked ekkora a füled? – kérdezte sértődötten Leghosszabborrú.

– Most mit kötözködsz? Mindig ez van! Sosem tudunk így meg semmit, mert folyton kötözködsz! – fújtatott Legnagyobbfülű.

Leghosszabborrú meg felhúzta az orrát, puffogott, peffegett, hangosan berregett. Legnagyobbfülű befogta mindkét fülét, lehuppant a földre, és arra gondolt, de megenne most egy tál mutánsrépa-főzeléket.

A páviánhad vezére megállt egy pillanatra, végignézett rajtuk, kuncogott kicsit, aztán folytatta az útját. A Zöttyenpottyan tó partján látta meg a hadat.

Mesehajtogató

Ismeritek a játékot? Valaki elkezd egy rajzot a lap tetején, majd lehajtja és továbbadja, s a következőt csak a vonalakat jelölő apró jelek segítik, hol lehet folytatni. Azt mondjuk például, legyen ember, és akkor így adogatjuk körbe-körbe, míg el nem fogy a papír, a kezünkben ott van a harmonikává hajtogatott lap, amit végül kibontunk, és így születik a mérföldes nyakú, pókhasú, emeletes-szemüveges emberkék sorozata, amin jókat lehet vihogni.

Most, ezen az esős októberen tizennégy cimbora ragadott tollat, hogy a játék mintájára egy történetet írjon. Titokban járt a staféta, és egy rövid utaláson kívül egyikőjük sem tudta, hol jár a történet: ki az, aki előtte szerepelt, ki következik utána, de még azt sem, mi történik egyáltalán. Hogy még rejtelmesebb legyen a dolog, a történetet a végén kezdtük, s így haladt a staféta a legnagyobb titokban cimboráról cimborára, hátulról visszafelé, míg végül a legelejére értünk...

Tizennégy vállalkozó szellemű grafikus és általános iskolás pedig illusztráció-sorozatot készített egy-egy szövegdarabka mellé. Igen, jól sejtitek, ők sem láthatták egymás munkáját, sem a szöveget egészében. 

Hajtogassuk ki most mi a papírt, és nézzük meg, mi kerekedett ki belőle!

Búcsú az italoktól

Kedves Olvasóink,

semmi sem tarthat örökké, a csigázás sem. Dániel András cimboránkat idézve: a teában és a serben az a közös, hogy utána, bocsi, egy kicsit most itt kell hagyni ezt a kellemes társaságot.
Emlékeztetőnek szerepeljenek itt részletek a témában megjelent képekből. Emlékeztek mindre? Keressétek csak vissza őket!

Szeretettel búcsúzik a pultos:

Majoros Nóra

Cenzúrázatlan változat!

2015. július 20.

Dóka Péter írói blogján feltűnik két titokzatos szuperhős.
Az író bejelentést tesz.
A szuperhősök kalandjaiból Máli Csaba rendező és grafikus közreműködésével rajzfilm készül.

2015. október 10.

A szuperhősök kalandjainak egy részlete megjelenik az Író Cimborák blogján.
Cenzúrázatlan (malac) változat, csak a blog olvasóinak!

Vajon mi lesz a következő lépés?

Máli Csaba figuratervei

Szupermalac és Űrpatkány

(részlet a regényből)

Cukibolygó 

Fáraó Kapitány szerint az űrhajó túl lassan vánszorgott, ezért megkérte Szupermalacot, hogy tolja meg egy kicsit. Ettől aztán olyan sebességre gyorsultak, hogy fél nap alatt elérték a galaxis szélét, és ott megpillantották az Androméda-ködöt. Ámulva nézték a csillagfényes, fehéren kavargó galaxist.

– Olyan étvágygerjesztő, akár egy tányér langyos tej! – suttogta Kleó. – Ide akarok költözni!

– Úgyis kezdtem elfáradni! – nyújtózott egyet Szupermalac. – Mikor eszünk?

Rémek szakértői

Íme, két rémszakértő: Adamik Zsolt és Dániel András, előbbi írt, utóbbi (most éppen) rajzolt, nem mást, mint (nohát, nohát!) valami horrort. Részlet Adamik Zsolt készülő meseregényéből.

Illusztráció: Dániel András

A temető a hegyecske tetején nagyon öreg hely volt, öregebb mindennél, amit Ádi eddig valaha is látott. De nem félt tőle: Papa nagyapóval mindig kijártak otthon a sírkertbe megigazítani a virágokat, és közben elbeszélgettek a Régi Szép Időkről. Papa nagyapó mintha most is ott sétált volna mellette: épp arról mesélt, hogy amikor ő még akkora volt, mint az Ádi, zeppelinekkel utaztak egymáshoz az emberek. Ez egy pici, egyszemélyes léghajó volt, amit gőzgépekkel irányítottak. Ádi nagyon szerette, amikor a nagyapja ilyeneket mondott, és ezért nem félt ettől a temetőtől sem. Pedig fura hely volt: alig néhány földbe süppedt sír körbe-körbe, benőtt folyondárokkal és egy hatalmas tölgyfával középen, aminek az egyik fele el volt korhadva. A sírokról lekoptak a feliratok, például:

á dásbésség

a  n g  p

1 6 -   67

Vagy:

D  gagyermkü k

Ká oly Usztron

1897- 19 3

Találós kérdés

Egy várva-várt regény. Egy sorozat harmadik része. Egy író, aki otthon van a találós kérdésekben. Ennél többet nem árulunk el. Na jó, egy fényképet. Találjátok ki, ki ő, és miből lesz a részlet?

Előbb megette a vattacukrot, aztán felnőtt (de a szíve nem), aztán megírta azt, amit már nagyon várunk, és a tovább gomb után részlet olvasható belőle.

Egy Kutyaütő-saláta rendel!

Íme, egy ínycsiklandó részlet Kertész Edina készülő meseregényéből. A címe: Dodó tizedes és a szoborrablók, és itt a 2. fejezetet olvashatjátok. Már csak két nap, és megjelenik a Kossuth Kiadó gondozásában, László Zsuzsi illusztrációival. Nyammmmmiiiii!

Illusztráció: László Zsuzsi

Henrik otthonától három macskaugrásnyira állt az Éhes Tizedes nevű apró étterem. Ezen az estén zsúfolásig volt vendégekkel.

            Bent a konyhában Dodó, hajdan rendőrtizedes, ma már étteremtulajdonos és főszakács szusszant egyet, és letörölte izzadó homlokát. Jól esett volna leülni egy kicsit és kinyújtóztatni fáradt lábait. Ám nem volt idő megpihenni, a következő rendelés máris érkezett.

Amikor esténként...

Hétvári Andrea versei kikéredzkednek a fiókból. Először csak ide, a blogra, aztán bele az olvasók fejébe és szívébe, és reméljük, egyszer majd egy könyv lapjai közé. Az esti szörnyeshez Kyrú készített illusztrációt.

Illusztráció: Kyrú

AMIKOR ESTÉNKÉNT

Ha nem volna este,

koromsötét sem volna,

és nem volna mitől félni.

Így viszont

egészen más a helyzet.

Amikor esténként

a szobámban ülök,

mindig azon kell

gondolkodnom,

hol rejtőzhet

A SZÖRNY,

aki nálunk lakik.

Anyáék mindig azt kérdezik,

láttad már előbújni egyáltalán?

Nem, látni még sohasem láttam,

mégis tudom, hogy ott lakik.

Szűk ágyrések és

szekrénysarkok a búvóhelyei,

páratlanul heverő zoknik

és sűrű pókhálók közt

kénytelen várni a sorára

és az alkalomra,

hogy engem megijeszthessen –

ha jobban meggondolom,

évek óta tüsszögés

és állandó derékfájás

gyötörheti emiatt szegényt.

Böngésztél már Sohaországban?

Szabó Luca nagy dologra készül: elkezdte újrafordítani J. M. Barrie klasszikus meséjét, a Pán Pétert; ebből teszünk közzé egy részletet. Schmal Róza pedig legalább ekkora kalandra vállalkozott, amikor megrajzolta Sohaországot. Akár egy böngészőben, el lehet veszni a részletekben.

Illusztráció: Schmal Róza

Mrs. Darling először akkor hallott Pán Péterről, amikor gyermekei gondolatai közt rendet rakott. Minden jó anya így szokta – esténként, amikor a gyerekek már alszanak, átnézi a gondolataikat, és megigazítja őket. Ami nap közben elkóborolt, azt visszapakolja a helyére. Ha ébren tudnál maradni (de, persze, nem tudsz), láthatnád, amikor édesanyád így tesz. Bizony, nagyon érdekes látvány lenne. Olyan, mintha egy fiókban pakolászna. Láthatnád, ahogy térden áll, egy-két gondolat fölött mosolyogva elidőzik, és a fejét csóválja, mert nem tudja, honnan vetted, ennek örül, amannak nem, ezt magához öleli, mint egy édes kiscicát, amazt gyorsan eldugja. Amikor reggel felébredsz, a rosszaság, amivel este lefeküdtél, kicsire összehajtva lapul gondolataid legalján, legfelül pedig, szépen kiszellőztetve, kiterítve a legszebb gondolataidat találod – már csak magadra kell öltened őket.

Angyal a metrón

Mindig tudtuk, hogy az írók fiókjaiban nem csak káosz, hanem kincsek is lapulnak. Tasi Kata nyújtotta át nekünk a fiókmélyről az Angyal a metrón című meseregényének részletét. Az illusztrációkat Litkey Csaba készítette.

Illusztráció: Litkey Csaba

 

Az angyal csak zuhant, zuhant lefelé, az Óriásfelleg egyre kisebb lett, szinte már nem is látta, s akkor lenézett. Ezüstszínű selyemcsíkot látott ott lent kanyarogni, pont olyan színűt, mint a Tanítója ruhája, így nem félt, mert az ismerős szín megnyugtatta. Csak az volt meglepő, milyen hatalmas ez a csík, és milyen különös: a két oldalán ezer, színes dolog áll és mozog, kicsik és nagyok, és néha át is ível felette valami hatalmas építmény. Ahogy az angyal zuhant lejjebb és lejjebb, már csak az ezüst színt látta, majd belézuhant, behunyta kis szemét, és amikor kinyitotta…

            …egy szűkös helyen embereket látott maga körül. Volt, aki ült, s akiknek nem jutott hely, az állt. Nem nézett rá egy sem, mintha ott sem lenne. Talán nem is látják? Egymásra sem néznek. De, egymást biztosan látják, hisz nem ütköznek össze. De akkor őt is látniuk kell −, gondolta. Vagy csak nem figyelnek rá? És egymásra sem? Ezen tűnődött, amikor meghallotta az első emberi szót életében, valahonnét messziről, harsányan:

„kosuttér”.