Üveghegyi Lanka alján
tönkrement az ecsetbolt,
lévén, hogy a raktárában
egyetlenegy ecset volt.
 | |
| Illusztráció: Klesitz Piroska |
agyonhasznált szőrpamacs,
festékpettyes, tintafoltos
nyele csupa rőt ragacs.
Jöttek vevők, mustrálgatták,
híjnyéztek meg hóháztak.
„Ilyen silány kínálattal
önök nyilván mókáznak!”
„Még hogy silány! Még hogy kopott!
Még hogy semmi haszna sincs!
Ezüst ecset, varázsecset
– égből hullott drága kincs!
Festhet házat, tűzgolyóbist,
madárfüttyöt, verebet,
sárkányvárat, szélmotollát,
macskabajszú kereket!
Festhet mosolyt, jajkiáltást,
muzsikáló tálakat,
gyémánt szárnyú tükörpontyot,
horgot, melyre ráakad!
Festhet tündért, rózsaléptűt,
kavicsszívű királylányt,
ukulelén játszó kaktusz
piros csipkés virágát!”
De hiába zsémbelt, morgott
boltja mélyén a Banya,
olyannyira, hogy zsebéből
kihullt minden aranya,
a vásárlók továbbálltak,
azt se mondták: fapipa;
Boltos Banya rút ecsetjét
 |
| Illusztráció: Klesitz Piroska |
– sopánkodott károgva,
mialatt az Üveghegyről
átrepült a városba.
Enyveskezű zálogosnál
túladott az ecseten,
fél ezüstért, mivel nem volt
épségben a nyele sem.
„Szőrehulló kopott ecset
darabokból tákolva
úgyse fest mást – így
a Banya –,
a Banya –,
mint egy döglött ángolna.
Majd ha szép lány könnye éri
– összeforr, a régi lesz,
ezüst ecset, varázsecset
hírét viszi égi nesz.
Akkor újra felkutatom,
elorozom, elcsenem,
festek vele rengő kincset,
s mindet boltba fektetem.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése