Tanévzáró

Edina:

Véletlenül, egy Facebook-poszt alatti kommentelésből indult a dolog. Elkezdtünk beszélgetni.

Majd jött egy ötlet, hogy készíthetnénk gyerekeknek szókeresőt, és a szavakból, amit találnak, az Író Cimborák írhatnának mesét. Aztán, ahogy lenni szokott, ebből az aprócska ötletből nem sokkal ezután grandiózus terv kerekedett: legyen egy osztály, de ne kicsik, hanem nagyok, mégpedig Fűzfa Balázs tanár úr szombathelyi 11/C osztálya, és legyen kötetlen, élvezetes, játék.

Kicsit több mint két hónapig izzott ujjaink alatt a klaviatúra. Napfényes hétvégi délutánokon, egy budapesti játszótéren, egy esőáztatta padon valahol Ausztriában, wc-papír hazahurcolása közben és két sürgős e-mail között: valahogy így folyt a közös szerkesztői munka.

Szenvedélyből, lelkesen, ahogy minden résztvevő csinálta. Köszönjük, hogy a részesei lehettünk, és hogy megmutattátok magatokat ebben a tűzijáték-szikrás, csodás két és fél hónapban.

Eszter:

Lassan itt a tanév vége is. Amikor épp tanítottam, s remélem, hamarosan újra élhetem ezt, a tanév végén hihetetlen vizsgadrukk lett úrrá rajtam. Érettségiztetni, javítani, rettegni, szorongani. Megmérettünk, megmérettetünk.  

Soha nem találtattunk könnyűnek, de valahogy mindig búcsúzni kellett. Mégis.

Ez a projekt számomra a végleteké: egyszerre diák—tanár, szerző—szerkesztő, riporter—interjúalany.

Jönni, menni, kalapozni. Álmatlan, átlevelezett éjszakák, hajnalok. Komolyan venni, aztán nevetni: legfőképp saját magunkon.

Shakespeare és Ady. Tomi, aki tíz perc alatt dobott össze egy bekávészonettezett Adyt. Újabb tíz perc múlva nyomdakészre szerkesztve.

Lektorik, barátságok, alkotói világok, dedikált könyvek.

Mesterek és tanítványok.

A remény, hogy mindez megmarad.

És a néhány sor: „Hát igen, nagyon szeretem őket...

Az az igazság, hogy nagyon büszke vagyok rájuk. S mint elmondtam az interjúban is, ez a "külsős" projekt most visszaigazolja az eddigi munkát, hogy volt értelme ennek a fajta felfogásnak. Hogy 20 év múlva belássák, hogy igazam volt, enélkül lehet ugyan, csak nem érdemes élni.”

Irodalom nélkül lehet élni. Csak nem érdemes.

Az E-k.

(Németh Eszter és Kertész Edina)