Egy kék ház titka

Tóásó néni:

Kókuszgolyókat ragaszt össze. Széthullnak a tenyerében, de ő gyurmákolja szüntelen. Szórja rá a fehér reszeléket, mint a havat. Utálja amúgy a telet, mert fakó és kopott szerinte, akár egy kanapé.

Kupcsikék:

Cipőt pucolnak, majd sorba rendezik. Felakasztják a kiskabátot, összehajták a sálat és leülnek enni. Szaftos húst. Késsel és villával, üvegpohárból szürcsizve a vizet. Négyen vannak, de mintha egy lenne a testük. Egy Kupcsik.

Peti:

Alszik. Játszik. Eszik. Alszik. Gallér a ház nyakán. Elegáns és trehány egyszerre. Pizzás dobozokból épít gáztűzhelyt magának, és flakonokból kádat. Majd alszik. Vagy játszik.

A furcsa hajű nő:

Hajlakk szagú a lift, ha kilép. Hajlakk szagú a körfolyosó, a lichthóf és a szeméttároló. A postaládája is hajlakk szagú. A feje maga a rekettyés, amibe beleragad, ami szembe jön.

Pityu:

Sárga és hullámos. Tud fütyülni. És három szót kiválóan tud. Ebből kettő nem publikus, egy pedig érthetetlen.

A mindig tévéző alak:

Bevallotta, bevallotta! Eszik, tévéfényben. A fény és a hang megnyugtatja, egészen kisgatyáig ringatja a neonsáv. Kicsavart nyakkal merül el álomországba, ahol nincs áramszünet.

A macskás nő:

Pisiszagú a lábtörlője és mindig hétre zárja az ajatját. Nem szellőztet, nehogy kisurranjon a kandúr. Állítólag kilenc tájszóláson tud kiválóan nyávogni. Ha már visszaköszönni sohasem sikerül neki...

Marion:

Színésznő. Kicsit sejpít, de csak ha zavarban van. Szöveget ír, ma például ezt gyakorolja: Kék ház falairól folyt le. Mint a higany. Sűrűn és puhán, körbeölelve a kertet. Halakat rajzoltál a tenyerembe és papírhajókat úsztattunk a fényben. Pöttyös volt az ég, ezerféle lyukacs és sárga ponterdő. Összeköthetetlen távolságok, köztük egy idegen naprendszer. Tudtam, hogy két dolgot biztos, hogy nem eszel. Kókuszt és paradicsomot. Se fehér, se piros. Csak a kék, mint az inged amit kint felejtettél az ablakban. Áttetsző a szövet, magányos, mint a leszakadt gomb.

Egy légy:

Utolsó kívánségként belerepül a gyümölcstálba. Ami üres.

Különös élet az övék. Kék és sárga. Kókusz, hajlakk és egyéb kellemetlen szaggal teli a levegő. Csak este változik meg. Mikor Kubcsikék vacsoráznak, sült hús és családi béke illata száll. Na, meg Peti kölnije. Trehány, de ha úgy akarja elegáns. És ma éppen úgy akarja. Alvás után most érdekesebb játék jön… Régóta tetszik neki Marion. Hallja ahogy a lány az új szövegét tanulja, s ő újra kirakja a kék ingjét az ablakba, hadd lássa, ért ő a szépművészetből is. Mosolyogva nézi őket a mindig tévéző alak. Hiszen dehogy mindig. Csak szól mellette, hogy meglegyen az alapzaj. De csak egy ideig bírja, hogy ne szippantsák be újra a reklámok. Addig viszont hasznosan tölti az idejét. Figyeli a ház többi lakóját. Látja Petit és Mariont. És azt, amit még ők sem látnak tisztán. Pláne nem Pityut. Hogy az irigységtől sárga a szerencsétlen. Azért, mert nem az ő csupa fodor ingjéről szaval a Marion. Ráadásul ő szereti a kókuszt és a paradicsomot is. Szereti a kókuszillatot, ami már a falakba is beette magát. Tóásó néni szobájában halomban állnak a golyócskák. Mégsem ad senkinek belőle. Egyedül a tévéző alak ajtaja előtt jelenik meg néha egy piros doboz, még erősebb kókuszillatot árasztva.  Csak a hajlakk nyomhatja el, mikor a furcsa hajú nő útra kel. Szomorúan halad el a macskás nő ajtaja előtt. Ők valamikor barátok voltak. A legjobbak. Öribarik, meg minden.. Aztán valami történt, már ők sem emlékeznek egészen, hogy mit tett a másik. Mert persze, hogy a másik… Mégsem mennek sehová.  Nem tesznek semmit a változásért, de kilépni sem mernek. Talán majd, ha lepereg a kék festék a ház faláról, és az égen újra sárga pöttyök lesznek. Talán akkor majd történik valami…

Szabó Imola Julianna, író
Kummer Zsófia, Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C

Extra: Boldog névnapot, Imola!