Kinek a bőrébe bújnál? - kurátori beszámoló

Hol volt, hol nem: két ifjú gyerekíró és Lackfi-tanítvány – Finy Petra és Dávid Ádám – kitalálta, hogy indítani kéne egy gyerekirodalmi blogot az Illusztrátor Pajtások blog mintájára, ami online és offline írói műhelyként is működhetne.

Az ötletet tett követte, és 2012 januárjában néhány bejegyzéssel útnak is indultak az Író Cimborák. A következő hónapokban mind többen és többen lettek, s mire a nyár eljött, több tucat verset és mesét hagytak már maguk mögött, s még előttük állt a nyár, ami kalandos közös mesélést kínált. Év végére a tucatnyi író és költő egy jó kötetnyi mesét és verset összeírt már, amihez az Illusztrátor Pajtások rajzoltak szebbnél szebbeket. Szóval, szépen alakult minden, de észrevették, hogy hiába vannak egyre többen, nincs köztük egy gyerek se.

Dabronaki Efraim (8 éves): Ötfejű sárkány

Kinek a bőre a Deák 17-ben

Az Író Cimborák és a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria összefogásával jöhetett létre a Kinek a bőre? című kiállítás. A gyerekrajz-pályázat során keletkezett közös művekből készült interaktív tárlat szervezője Kaposi Dorka. A képek mellett a hosszabb szövegek kis füzetekben olvashatók, és lehetőség van néhány mese meghallgatására is.

A kiállítás megnyitója 2015. május 15-én 17.00 órakor volt, ahol a pályázatról Miklya Zsolt kurátor beszélt, a kiállítást pedig Jeney Zoltán író, a HUBBY elnökhelyettese nyitotta meg.

A kiállítás megtekinthető június 22-ig. Helyszín: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 17, I. emelet

A kiállításmegnyitóról készült képeket meg lehet nézni itt: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1119765271383831.1073741854.964981400195553&type=1

A Kamasz TV műsora itt megnézhető:
https://www.youtube.com/watch?v=TTke-iYJu44&feature=youtu.be

Tanévzáró

Edina:

Véletlenül, egy Facebook-poszt alatti kommentelésből indult a dolog. Elkezdtünk beszélgetni.

Majd jött egy ötlet, hogy készíthetnénk gyerekeknek szókeresőt, és a szavakból, amit találnak, az Író Cimborák írhatnának mesét. Aztán, ahogy lenni szokott, ebből az aprócska ötletből nem sokkal ezután grandiózus terv kerekedett: legyen egy osztály, de ne kicsik, hanem nagyok, mégpedig Fűzfa Balázs tanár úr szombathelyi 11/C osztálya, és legyen kötetlen, élvezetes, játék.

Kicsit több mint két hónapig izzott ujjaink alatt a klaviatúra. Napfényes hétvégi délutánokon, egy budapesti játszótéren, egy esőáztatta padon valahol Ausztriában, wc-papír hazahurcolása közben és két sürgős e-mail között: valahogy így folyt a közös szerkesztői munka.

Szenvedélyből, lelkesen, ahogy minden résztvevő csinálta. Köszönjük, hogy a részesei lehettünk, és hogy megmutattátok magatokat ebben a tűzijáték-szikrás, csodás két és fél hónapban.

Eszter:

Lassan itt a tanév vége is. Amikor épp tanítottam, s remélem, hamarosan újra élhetem ezt, a tanév végén hihetetlen vizsgadrukk lett úrrá rajtam. Érettségiztetni, javítani, rettegni, szorongani. Megmérettünk, megmérettetünk.  

Soha nem találtattunk könnyűnek, de valahogy mindig búcsúzni kellett. Mégis.

Ez a projekt számomra a végleteké: egyszerre diák—tanár, szerző—szerkesztő, riporter—interjúalany.

Jönni, menni, kalapozni. Álmatlan, átlevelezett éjszakák, hajnalok. Komolyan venni, aztán nevetni: legfőképp saját magunkon.

Shakespeare és Ady. Tomi, aki tíz perc alatt dobott össze egy bekávészonettezett Adyt. Újabb tíz perc múlva nyomdakészre szerkesztve.

Lektorik, barátságok, alkotói világok, dedikált könyvek.

Mesterek és tanítványok.

A remény, hogy mindez megmarad.

És a néhány sor: „Hát igen, nagyon szeretem őket...

Az az igazság, hogy nagyon büszke vagyok rájuk. S mint elmondtam az interjúban is, ez a "külsős" projekt most visszaigazolja az eddigi munkát, hogy volt értelme ennek a fajta felfogásnak. Hogy 20 év múlva belássák, hogy igazam volt, enélkül lehet ugyan, csak nem érdemes élni.”

Irodalom nélkül lehet élni. Csak nem érdemes.

Az E-k.

(Németh Eszter és Kertész Edina)

Karbi vers

Szombathely közepén áll egy kóceráj,
Melyben egy tinilány veszettül ordibál.
Hisz herceg nincsen fehér lovon,
Csak a kis Peti sportmotoron.
Nem tudom mit jelent az, hogy "rekettyés".
Viszont a karburátor pont most ment szét.
S mivel gyors’ megszereltem, versemet befejeztem,
A világot megmentettem, a feladatot félretettem.








rajz: Szabó-Tasi Katalin, író, költő
szöveg: Mód Marcell, Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C

Röpdoga rap

Rögtön az elején vége a dalnak,

elég már abból, hogy reggel se hagynak!

Mikor az ember már attól is félhet,

hogy mindjárt fél hat, és csörög a teló,

hogy ugrás az ágyból, és  hattól már meló…

Mások még mazsolás kalácsot falnak,

én meg már mehetek fejjel a falnak,

görcsöl a gyomorom  korahajnalban

savanyú nyomorom, mint te a citromban

vagy inkább olyan, mint kávéba torma:

nulladik órában reggeli torna!

Hiába pörög fel ettől a motor ma

utána rettenet: kémia röpdoga!

Na nekem ilyenkor valahol a legalul,

máris egy illetlen molekula alakul…

Vágod, hogy nem vagyok spanja a spineknek?!

Akár a frigóban, úgy hagynak hidegen…

Exoterm? Endoterm? Nincs hozzá lövésem,

mi lehet izgi a  kovalens kötésben…

Mit tudom én, mi a kémia szépsége

csak azt, hogy mindennek pedál a lényege.

És ebben szó sincsen semmilyen rokkáról,

legfeljebb bringáról, de ne kezdj cikizni,

azzal, hogy ne kezdjek motorbiciklizni!

Nem fogok, nyugi, aggódni hiába

meglépem, mit Arthur tett, a britek királya!

Ugyanis egy remény, hogyha a tanerő,

megkapja azt, ami neki is megnyerő.

El kell csak érni, hogy mondja meg mi,

ahogy „A lovagok, kik azt mondják: Ni!”

Ha pedig titkolja, megáll az ész,

kap majd egy rekettyést és azzal  kész!

Értelme semmi, de hogyha megnézed

a Gyalog galoppot, abból majd megérted…

Nyulász Péter, író, költő

Szavak helyett

Molnár Tibor, Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C

Ami extrán érkezett:
Tablóvers 2015 május

Pereg a lap, tér és keret, tömegcsatorna, publikum,
magnetikus ágyjelenet, egy falnak dőlünk, úgy tudom,
gyerekláb surran, nem tipor, nem is tipeg, míg más rohan,
kettőnk közé szakadt a kor, a kortalanság így fogan,
míg kéz a kézben, egy öreg, két társa most még fiatal,
kihalt városon át követ, szíjat hasít a diadal,
itt voltunk, itt vagyunk, ne félj, a föld alatti földerül,
csorog a múlt, a dinnyelé, könyvlapra lap, jövő kerül.
Miklya Zsolt

San Bha Pà Tî

Ez az egész történet eszembe sem jutott volna, ha valaki nem emlegeti nekem a napokban a kókuszdiót. Elfelejtettem volna, mint azt a sok más régi történetet, amiket nem jegyeztem le
rettenetes lustaságom miatt. De ezt most leírom, mert eszembe jutott, és most már nem eresztem.

Történt tehát valahol Dél-Kelet Ázsiában nem olyan rég, de nem is tegnap, hogy egy derék közlekedési rendőr, úgy hívták San Bhâ Pà Tî, elaludt szolgálat közben. Bár arról a tényről, hogy
elaludt, a vélemények megoszlanak, ugyanis többen vallották a rendőrségi jegyzőkönyvek tanúsága
szerint, hogy az események alatt San Bhâ Pà Tî mindvégig egy helyben állt, szeme nyitva volt, sőt
néha karját is mozgatta.

Nézzük, mi történt a rendőrségi jegyzőkönyvek tanúsága szerint: egy forgalmas hétköznapi délutánon, a híres dél-kelet ázsiai város legforgalmasabb kereszteződésében óriási tömegkarambol
volt. A minden irányból a kereszteződésre zúduló forgalom, amelynek irányítására San Bhâ Pà Tît
jelölte ki aznap a rendőrfőkapitány, teljes fejetlenségben összekavarodott, és a siető járművek nagy
része balesetet szenvedett. Az ok egyértelműen a forgalomirányító rendőr figyelmetlensége, ezt
állapította meg a helyszínelők parancsnoka. Számos tanú vallomását felvették, de magát a fő tanút, a
gyanúsítottat, San Bhâ Pà Tît nem tudták kikérdezni, ugyanis az esemény után eltűnt. No nem elillant, mint a kámfor, hanem szép komótosan elsétált, csak épp a nagy felfordulásban senki sem figyelte, merre.

Egy kék ház titka

Tóásó néni:

Kókuszgolyókat ragaszt össze. Széthullnak a tenyerében, de ő gyurmákolja szüntelen. Szórja rá a fehér reszeléket, mint a havat. Utálja amúgy a telet, mert fakó és kopott szerinte, akár egy kanapé.

Kupcsikék:

Cipőt pucolnak, majd sorba rendezik. Felakasztják a kiskabátot, összehajták a sálat és leülnek enni. Szaftos húst. Késsel és villával, üvegpohárból szürcsizve a vizet. Négyen vannak, de mintha egy lenne a testük. Egy Kupcsik.

Peti:

Alszik. Játszik. Eszik. Alszik. Gallér a ház nyakán. Elegáns és trehány egyszerre. Pizzás dobozokból épít gáztűzhelyt magának, és flakonokból kádat. Majd alszik. Vagy játszik.

A furcsa hajű nő:

Miklya Zsolt: Náthás slam

Az Író Cimborák lényege a játék, nagy örömmel tesszük közzé a Sopotnik Zoltán kemény slamjére válaszul érkezett szöveget Miklya Zsolttól:

Náthás slam

Én bég bindig neb
tudog sebbid bagabról

csak ezd a nádhád
tüsszenteb adob dovább
mondhatod elég ne tovább
jó megfogadom úgyis
csak imitáció az egész
léthasadás tudattükörben
zárt zárolt áramkörben
amiből kitörni nem
és kitúrni sem lehet
csak turkálni
feltúrni érte mindent
hogy hová is tettem
legutóbbi magam
akiről nem tudok semmit
semmi lényegbevágót
ami több lenne
mint egy náthaimitáció
vagy háthaimitáció
lehet még fokozni
okozni magad
legjobb ha kilépsz
nem hasadsz tovább
jó volna mi
kilépni
lelépni
el
té
tova
még
mindig
nem tudsz
semmit magadról
te
os
toba
semmittudó
csak mondod a slammit
fúvod fel
MAGAD
aztán kipukkan
imitált szabad
különben semmi baj
csak egy kis nátha
meg kissé ragad

Miklya Zsolt, költő szószerelő szövegét ITT találjátok.

Függőségeink

Copf

- Hát te? Állj meg, hallod? Hozzád beszélek. Hogy néz ki a hajad?

- Ne kiabálj már, nyugalom. Levágattam. Egy picit.

- De így nem tudsz majd copfot csinálni. Olyan szép hajad volt, ezt minek kellett… ?

- Jajj, ne kezd már! Szerintem nagyon menő. Miért? Nem tetszik? Amúgy is, mindenkinek ilyen van.

- Persze, mert ha ők a kútba ugranak, akkor te is! Most mit bámulsz?! Nem tetszik, nem fogom azt mondani, hogy igen, amikor nem. Egy lánynak legyen hosszú haja.

- Jajj, de most komolyan, kin látsz hosszú hajat? Mindenkinek rövid van. Különben is, szerintem egész jól néz ki.

- De miért csináltad? Nem hiszem el, hogy csak divatból. És miért nem szóltál? Elvittelek volna az én fodrászomhoz, az talán nem szúrja így el.

Variációk három szóra

(Nincs bennem semmi, a semmit nem lehet megírni)

Csörög, apó, bot

A szavak megvannak,

a mű hiányzik.

Körülírom a hiányt.

***

Megbotlok egy koldusbotban
Csörög az apró.
Hörög az apó.
Bot, és egy néma há.

***

Átabota történet

(Nincs eleje, nincs veleje, nincs vége)

Csöröge fánk.
Csörög-e a fánk?
Fa-e a fánk?

(Azt nem tudom, de botot lehet belőle csinálni.)

Apó, adó,
adó, kapó
kapó, maró.

Ücsörög a kedvemen egy láz-adó lázapó.

***

Lázongó éjen át,
Botorkál az apókám,
Csörögve zajt kapám.

Botol az apóm, csörögve bajom.
Bot koppan,
Apó csosszan,
Pénz csörren.

Apóka ácsorog, az eső rácsorog.
Három nap-óta,
Ücsörög a napóra,
A hajnal harapó.

Kapóra jön már,így megcsörög.

Both Gabi, író
Varga Melinda, Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C