térélmény

térélmény

újra csak a szög marad a falban,
sem kép nem lóg ott amin
sejtekig összemosolygunk,
sem a tükör, melyben órákig sírni tudtál.
a maradék fény még arcodra szivárog,
de az este menthetetlenül
építi az éjszakát homlokodon.
először álmot rak szemeidre,
később össze tol ágyat, széket, szekrényeket.

Tasnádi Emese és Vörös Dániel: Beszélgetős

- Látod, hogy mennek a felhők?
- Hogyan?
- Gyorsan. De nem is mennek, inkább úsznak. Hátúszásban, kényelmesen az égen fekve. Süttetik a hasukat a nappal. Szeretnék én is felhő lenni!
- Hogy ússz az égen?
- Nem. Hogy fentről lássak mindent.
- De ha háton úszol, kényelmesen az égen fekve, akkor nem látsz semmit.
- Megfordulnék, mellen úsznék, mint a béka.
- És mit látnál onnan fentről?
- Miért kell ahhoz felmenni az égre?
- Mert lentről oly kicsi és szűk.
- És meddig úsznál az égen?
- Ó, sokáig! Elúsznék a város széléig, aztán tovább az országhatárig, majd egészen az óceánig.
- Miért úsznál az óceánig?

Kis könyves felolvasás

Az Író Cimborák és barátaik április 24-én, a Kis Könyves Éj alkalmából készülőben lévő, friss vagy korábbi írásaikból olvastak fel, név szerint: Magolcsay Nagy Gábor, Majoros Nóra, Dániel András, Both Gabi, Kalas Zsuzsa, Mészöly Ágnes, Turbuly Lilla, Szabó Imola Julianna, Kalapos Éva Veronika, Németh Eszter (aki Sopotnik Zoltán egy szövegét is felolvasta). Hallottunk gyerekes és felnőttes verseket, dacos szövegeket, edés kekszes prózaverset, ifjúsági regény részletét, Fahéjas kertet, Álomutazókat. Egy kicsit mindenki krétás lett. Néha bejött egy kutya. Gyerekek szaladgáltak, a szomszédban kávégép süvített. Az ablakon be-benéztek az arra sétálók. Néha nevettünk, máskor muszáj volt odanézni és nem venni levegőt, egy kicsit felrepültünk, aztán lezuttyantunk. És jó volt, hogy ezt együtt csináltuk. Köszönjük a Jurányi Közösségi Háznak, hogy befogadott, Gregus Lászlónak, hogy moderált, mindenkinek, hogy eljött. Jó kis este volt.

A fotókat pedig Szabó Imola Juliannának köszönjük, nagyon!

Sopotnik Zoltán: Gondolkodó

kemény slam

Én még mindig nem

tudok semmit magamról,

csak fekszem egy nagy

tudathasadásban.

Kipányvázták a lelkemet –

ez a rakkenroll,

kiterítve a mélygarázsban

várok. Ki vagyok én?

Isten, adj hitelbe inni,

valami durvát kéne

foltozott magamba vinni.

Valami tényleg létezőt.

Kósa Vanessza képe

Mondjuk, négyzeten az abszint.

Valaki mindig kétkedőt.

Akivel leinthetek egy angyali

taxit. Mert pofázik

a fejembe a pofátlan

állat. Úgy hiszek benned, herceg,

te sármos nagyúr, hogy

kockakővel megdobállak.

Esetleg dögkútba teszlek,

de rögtön ki is húzlak,

ha nemtetszik a rendszer,

mentális pöröllyel, naná,

hogy széjjelzúzlak.

Én még minden reggel

ostyát zabálok, felnézek

az égre, jó nagyot kiáltok.

Semmi. Még egy szembogár

se a felhő mögül, nem zendül a

magányos gótika. Lehet,

hogy én vagyok a posztmodern

Fehérlófia. Van ingem,

gatyám, bőröndömben

sok pia. Szememben meg

kókusz vérzik, és

a remény csillog

Vagy egy kajla

billog

villog.

Bertóti Johanna: tovább

hajunk a szélnek

növesztettük

hova menjünk ma? –

kérded – hova?

elmegyünk sehova

tekerek, tekerek,

az út tekereg,

mögöttünk utcák,

ócska terek,

a külváros – kóceráj,

zörögnek a kerekek

mozgó alagút a szél

se kezdete se vége

itt vagyunk,

hol nem jártunk még soha

olyan ez, mint elrepülni

egy papírrepülőn –

 sehova.

Szöveg: Bertóti Johanna

Kép: Fekete András, Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C

Jancizög, Búbáj Klementina, a behemót és a csenevész sárkány esete

Réka
A herceg egy kopott kőpadon üldögélt a város főterén. Csapzott hajjal, bőrig ázva, sárosan az eget kémlelte, és közben rázta a kacaghatnék. Úgy tűnt, mintha nem is akarná abbahagyni.
– Na, tessék! Tudtam, tudtam! – hajtogatta vihogva.
Sára
A körülötte állók furcsán méregették, értetlenül meredtek koszos ruhájára, vizes hajára. Na meg a félrebillent koronájára, mely szőke bozontján ült. De a herceg ezt észre sem vette. Csak ült, és kacagott az őt körülvevő világra. Egyre csak azt hajtogatta, hogy Ő megmondta. 
Réka
– Bizonyára meghibbant! – sutyorogta a bankár.
– Agyára ment a hatalom! – szajkózta az adóellenőr.
– Hiába mondom, hogy nem kellenek nekünk ide királyi fők! Mind egykutya! Haszontalan népség! – pusmogta a pártelnök.
– És mi van, ha valójában valami égi veszedelem fenyeget minket, és arról van tudomása? – cidrizett a bérelszámoló.

– Itt van az égi veszedelem a szemed előtt. Kell ennél nagyobb? Egyke kékvérű, naplopó bájgúnár! – fújta az üzletkötő.
– Mi a csudát szorongat a kezében? Látjátok? Ott ni! – mutatott a herceg felé a lángvágó.

SzappanopeRAP

Brazil csodacsatár Ju-ju-ju-julio,
várta őt a magyar idegenlégió.

Beleesett itt egy csajsziba,
s nevet változtatott Jancsira.

Retteg is tőle az NB 1,
ha rúg, az sohase mellé megy.

(Kórus: Baby, az sohase mellé megy!)

Nullszögből szórja a gólokat,
a csaj díszpáholyból bólogat.

Feszül mellén a pink farmering,
s kisujjában van a marketing.

Jancsi szinte alapvonalról
is betalál – na, az milyen gól?

Csoda a Papramorgóban

Egy napon apó

Illusztráció: Kenyeri Viktória

(kilétét fedje homály,
elég csak ennyi: apó,
a fecskebajszú)

kinek szvetterén
kopottas orkánkabát
fején meg zergetollas
gyíkzöld keménykalap

tehát apó, a fecskebajszú,
ki pecsétes szvetterén
orkánkabátot
fején meg zergetollas
keménykalapot visel

(miféle zergetoll?
a zerge emlős,
ergo: miféle zergetoll?)

tehát egy napon apó,
ez a zergebajszú
fecsketollas

Miklya-Vásárhelyi. A herceg 55

Miklya Zsolt
 A herceg 55 

           „Verset formálok, semmiről” 
                      Guillaume de Poitiers 

Versem ma sem szól semmiről,
egy játékmackó el­, kidől,
aztán csak fel, a fal felől
   se kép, se hang.
Nem veszi kézbe cseppnyi girl.
   Halkul a lant.

Játszottam húron, idegen,
sosem hagytalak hidegen,
   bár settenkedve
hidakon vonzott a mély.
Maradtam élő, idegen,
   szűrt szenvedély.

Fogak közt szűrném nyomtalan
a szót, nem ily bizonytalan,
herceggúnyából nőtt alany
   módjára rótt,
soron kívül haszontalan
   magánvalót.


A dal azt súgja: „Megcsalál.”
Biztos rémhelyzet, megtalál
a lopakodó rím: halál.
   Reménytelen.
Nem tudod, igaz vagy, vagy ál.
   Kísért a nem.

Bár lehetnék igen, igen.
Rád pillantanék sebtiben,
s míg felhúrozva vár szívem,
   azt mondanám:
„El vagyok veszve, azt hiszem.”
   Ismer a szám.

Rabod voltam, titkod talán,
sosem tengődtem hajdinán,
de érted azt is vállalám,
   bolond valék:
a szívem égett hajdanán.
   Ma nyelvem ég.

Dúdolnék mondhatatlanul,
mint aki tud, bár nem tanul,
mint akit látogat az Úr,
   nem prédikál.
Vízből bort, borból szótlanul
   vizet csinál.

Vers: Miklya Zsolt, író, költő
Illusztáció: Vásárhelyi Balázs, Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C

Boldog névnapot, Miklya Zsolt!

Királyok esti meséi

Nagyításhoz katt a képre!

Plenár Fanni & Mészöly Ágnes: Téma és variációk

Téma:
Plenár Fanni

Kovás Pistikét anyukája eltiltotta az édességtől. Titkos megfigyelőket küldött utána, hogy ne tudjon eljutni a boltba csokiért. De Pistike okos gyerek volt, tudta, hogy a falu alatt egy alagút húzódik egészen a boltig. Így hát elrakott egy zseblámpát és elindult biciklizni. Beért a titkos bejárathoz, ott meghúzta a titkos kart, fogta biciklijét, és berakta az alagútba. Mikor elért a boltba, még testvérének, Mórickának is rakott el csokoládét.

Variációk: 
Mészöly Ágnes

Drámaian, jelzőkkel tele:

Kovás Pistikét, ezt a szerencsétlen gyermeket érzéketlen édesanyja eltiltotta az élet ízét adó, boldogsághozó, örömokozó édességtől. S nem elég, hogy eltiltotta: titkon álruhás megfigyelőket küldött a nyomába, akik minden lépését árgus szemekkel követték, s galádul megakadályozták, hogy eljuthasson a fogyasztás templomába, s kielégítse csokoládé-éhét. Ám Pistike zsenialitása határtalan volt, s jól tudta, hogy kies lakhelyük, a falu alatt egy titokzatos, ódon és sötét járat, mondhatni alagút vezet a vágyak tárgyát áruló boltocskáig.

Profilképek balladája

Tudom, egy poszt hány lájkot ér,

Tudom, az vagyok, mit felveszek,
Tudom, a látszat mit megér,
Tudom, ezt biztos kedvenceled,
Tudom, a képem beállított,
Tudom,te photoshoppolod,
Tudom, egy komment elámított,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.

Tudom, a tükör mást mutat,
Tudom, az arcképem eltakar,
Tudom, bent senki nem kutat,
Tudom, ki követ és mit akar,
Tudom, ki bír, és ki nem kedvel,
Tudom, kire számíthatok,
Tudom, mit teszek a falra fel,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.

Tudom, népszerű az, ki bánt,
Tudom, kúl, aki káromkodott,
Tudom, jobb takarni, ami fáj,
Tudom, nyugvást az álom hozott,
Tudom, egy bejegyzés felkavar,
Tudom, egy szó mit okozott,
Tudom, a hízelgő mit akar,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.

 Ajánlás
Mindent tudok hát, kis vakarcsom,
Villonom, ki ma már nem gagyog,
„Netovább!”, ezt mondtad, úgy tudom,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.

Írta: Kertész Edina, író
Illusztrálta: Markó Boglárka, Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C

A szerzők köztünk járnak

Az Író Cimborák tavaszi projektjében 33 kortárs szerző dolgozik együtt a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11.C. osztályával.

Kertész Edinát, negyedév egyik szerkesztőjét, Fűzfa Balázst, az osztály magyartanárát, a szerzőket és a diákokat kérdeztük a projektről.

Edina, mi pontosan ez a projekt?

KERTÉSZ EDINA: Az Író Cimborák, ami egy laza, kötetlen, örömteli csoportosulása a kortárs gyerekíróknak, havonta-többhavonta váltogatja a témáit. Volt már Kinek a bőre? rajzolós pályázat gyerekekkel, most pedig a Szószerelő hónapokban 11. osztályos diákokkal alkotunk párban. A diákok kerestek három szót egy szókereső rejtvényben, amit mi állítottunk össze nekik, ezt megkapták a Cimborák, és kezdődött az alkotómunka. A cél egy közös mű létrehozása volt a három szó felhasználásával.

Honnan jött az ötlet?

KERTÉSZ EDINA: Az eredeti ötlet egy Facebook-poszthoz kapcsolódóan pattant ki, akkor találtuk ki Németh Eszterrel, hogy jó lenne egy szókeresőt csinálni kisebbeknek, ahol ők megkeresik a szavakat, az Író Cimborák pedig írnak ezekhez. Végül nagyobbaknak szóló projekt lett belőle, a nyomok pedig a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11/C osztályához és Fűzfa Balázs tanár úrhoz vezetnek.

Miben különbözik ez a projekt az osztály korábbi projektjeitől?

FŰZFA BALÁZS: Elsősorban abban különbözik ez a projekt a korábbiaktól, hogy a gyerekek most mások bevonásával tevékenykednek. Ráadásul olyan alkotókat ismernek meg, akik benne élnek a mai magyar irodalomban, nemcsak tankönyvlapokról lesznek ismerőseik. Örömmel látom, hogy mennyire tudnak velük együtt dolgozni. Így egyfajta igazolása is ez a projekt eddigi közös munkánknak, hiszen 9. osztályos koruk óta rendszeresen készítünk kreatív írásmunkákat.

Folytatás a Librariuson...