(Majoros Emma levelét olvasva Iveszics Vanda "rajzolgatott a füzet szélére")
Kedves Erika néni!
Minden bizonnyal maga is volt tini.
Valamikor. De biztosan régen volt már, hiszen teljesen el tetszett felejteni,
milyen az. A tinikor nehéz, fárasztó és… szar.
Először is ott vannak a hangulatok.
Fogalmam sincs, milyen lesz a hangulatom holnap, vagy akár csak egy óra múlva.
Az egyetlen dolog, amit biztosan tudok, hogy milyen a hangulatom most. Ez
határoz meg mindent. A döntéseimet, a véleményemet és a dolgozatokhoz való
hozzáállásomat is.
Másodszor is ott a szerelem. Ez egy
rejtélyes és aljas dolog, mert még nem tudok róla semmit, csak azt, hogy
akarom. Leginkább ez a hangulat fog meghatározni mindent. Olyan vagyok, mint
egy kisgyerek, aki meglát valamit a polc legtetején. Nem tudja, mi az, hiszen
csak egy részét látja lelógni a polcról. Csak azt látja, hogy mindenkinek van
olyanja és mindenki boldog tőle. Ezért addig hisztizik, sír, püföli a földet,
míg meg nem szerzi. Csakhogy mi nem sírunk és hisztizünk, hanem mi depizünk és
zenét hallgatunk.
Harmadjára ott az önbecsülés, a
kapcsolatok és a barátok. Mindenki körülöttem olyan mint én, mindig más a
hangulata és mindig csak egy dologra koncentrál: hogy őt és csak őt szeressék.
Ezért mindenki felépít magának egy hamis személyiséget, ami lehetőleg mindenkinek
tetszik. Ott a kemény gyerek, aki
visszaszól a tanárnak, a laza gyerek,
aki baromkodik az órán, az okos gyerek,
aki mindent tud, a szép lány, aki
minden pasit megszerez, a szépfiú,
aki minden lányt megszerez, stb. stb. Azok az emberek, akiket már szeretnek,
mindent megtesznek, hogy a többieket ne szeressék. Ezt az önbecsülés
lerántásával tudják megvalósítani és pletykákkal.
Nekem minden percben ezzel kell
küzdenem. A hangulatokkal, a szerelemmel, a pletykákkal, az önbecsülésem
fenntartásával, a hamis énem fenntartásával. És ez nagyon nehéz és fárasztó.
Nincs időm, kedvem, kapacitásom, energiám tanulni.
Megértését köszönöm:
Emma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése