Miklya Zsolt: Szuvenír

Nagyapám nagy mesélő volt. Nem telt el ünnep, hogy a fénypontján ne az ő történetei következtek volna. Élete történeteit mesélte, volt köztük néhány, amit vagy százszor is hallottam, mégsem untam meg. Éreztem, hogy valahol ebből vagyok én is, a hallott történetből. Mostanában azon kapom magam, hogy én is ilyen mesélő lettem. Időnként elmondok egy-egy történetet az életemből, mert fontos. Úgy érzem, többet mond, mint ami valójában megtörtént, és többeknek szól, akár az asztal körül ülők hallgatják, akár az internetre kapcsolódók olvassák. Mert ebből vagyunk, ezekből a történetekből. S mintha az életünk nagy vizsgájára készülnénk, úgy mondjuk fel időnként a történetekbe csomagolt tananyagot.

Közel húsz éve történt, amikor hitoktató szakon államvizsgáztam a főiskolán. Az államvizsga négy éves főiskolai tanulmányaim záróvizsgája volt. Ünnepélyes keretek között, egy vizsgabizottság előtt kellett számot adnunk a megszerzett tudásról. A vizsgázó leült egy székre a vizsgáztatók elé, középen ült a vizsgabiztos, egyházunk jeles személyisége. A terem hátsó részén két asztalnál készültek a következő felelők, miután kihúzták a vizsgatételt. Itt ültem éppen, és bőszen vázlatoltam, miközben hallottam a felelőt. Egyszer csak megütötte egy kifejezés a fülem. Szuvenír Isten. A fiatalember „szuvenírt” mondott szuverén helyett. Mindenki egyszerre kapta fel a fejét: a felkészítő tanárok, a vizsgabiztos, a vizsgára készülők. Találkozott a tekintetünk: Jól hallottam? – kérdeztük egymástól némán. Meghökkentünk, ezért nem pukkant ki belőlünk azonnal a nevetés. Ezért nem szólt közbe a vizsgabiztos sem. A fiatalember pedig mit sem vett észre ebből, lelkesen beszélt tovább Istenről, aki felséges, aki hatalmas, aki emberi ész és akarat által nem korlátozható. Később sem pukkant ki a nevetés. A vizsgabiztos is hagyta, hadd beszéljen. Hisz nem a szavakon múlik. Isten nem zárható be a mi fogalmainkba. A „szuvenír Isten” képzete pedig sokáig ott lebegett a fejünk felett.

Azóta sokszor eszembe jutott ez a történet. Többször el is meséltem. A közel húsz év elég sok rétegét megmutatta már a „szuvenír Istennek”.

Ajándék csepp

A „szuvenír Isten”, nézd,

egy üvegcseppből készül:

mézsűrűségű, amíg

a kemencében fortyog,

fúvócső végén izzik,

az üvegfúvó mester

gömb égitestet forgat,

egy perc az univerzum,

utána megszilárdul,

de addig bármi formát

felvehet, ami élő,

lehet hattyú, szelindek,

rózsa, aranyhal, mackó,

lehet éjjeli lepke,

vagy nappali ökörszem,

lehet áttetsző, égkék,

színjátszó, haragos zöld,

lehet talpas, fületlen

vagy ívelt fülű serleg,

egyszer tele bánattal,

máskor életörömmel.