Mézeskalács-pillangó.

Bernát

Papu kakaója a legjobb a világon. Az is finom, amit Mamu csinál, de Papué lekörözi. Igazi kakaóporból főzi, sok cukrot tesz bele. Jól fölkeveri, az örvény sötétbarna, amikor meg lecsillapodik, kivilágosodik a teteje. Sokáig kavargatja, hogy oda ne kapjon az alja, lekozmál, mondaná Mamu, de Papunak sose kozmál le, mert neki van türelme. Hagyja nézni, hogyan készül, és közben már lehet szívni a kakaóillatot. Néha van hozzá tejszínhab, rápúpozva jó nagy adag valódi tejszín, kemény, tömör, nem csak olyan mű. A fújósat Papu dezodornak hívja, de Bernát azt is szereti, és ha nem látja senki, a szájába nyomja, se kiskanál, se süti, se bögre, rögtön a szájába, titokban.

Papu-féle kakaót szeretnék majd vacsorára. – kéri Bernát Mamut, de Mamu kiábrándítja, az most nem fog menni, mert Papu nem lesz itthon este, sokáig dolgozik, későn jön haza, addigra mindenki alszik. Meglesz a kakaó holnap, most kárpótlásul csinál neki tésztát, a kedvenc sült tésztáját. Az olyan, hogy spagettiszálakat a tűzbe kell tartani. Szárazon, nem főve, kizárólag szárazon, a láng fölött megpirítani. Halványbarnára. Külön művészet úgy sütni, hogy ne égjen meg. Mert akkor keserű, emígy meg hasonlít a pattogatott kukoricára. Nem is arra, Bernát nem tudja, mihez hasonlít, egyszerűen csak a lángban pirult tésztára. Jó volna sokat enni belőle, de nem szabad, beledagad az ember gyomrába.

kép: Herbert Aniko

Bernát éhesebb, mint tésztaevés előtt, Jakab is ott lődörög körülötte, nyitogatja a konyhaszekrényt. Bernát a homlokára csap, ez azt jelenti nála, hogy kitalált valamit. – Süssünk mézeskalácsot! –

– Azt nyáron nem lehet, csak karácsonykor, – ellenkezik Jakab – és nagyon sokáig tart.

– Dehogy sokáig. Egyszer Mamu fél óra alatt dobta össze, amikor elfelejtetted, hogy másnapra kell az iskolába. Büszke volt magára, az elején még dühöngött, mindig este szólsz a házi feladat miatt. Ez nem préselt levél, hogy csak úgy kiszaladunk érte a kertbe.

– Emlékszem, tényleg, kentem a tetejét tojással vezeklésképpen. – lelkesedik Jakab.

– Kérjük meg Mamut, mondja el, mit kell összegyúrni, de másban ne segítsen. – állítja fel Bernát a stratégiát.

Jakab szól Mamunak, ugyan aggódik egy kicsit, lehet, hogy nem jó ötlet felidézni az elfelejtést meg a kapkodást, amibe Mamu előbb-utóbb kényszerül házi feladatok kapcsán. Mamu nem örül az ötletnek, határozottan nem örül, azt mondja, most mosta fel a konyhát. Na és? Mi köze ennek a mézeskalácshoz? Nem akar lisztben úszni, és kezdeni elölről a takarítást. Kánonban ígérgetnek, nem is kell, rendet fognak rakni maguk után.

Ez a Mamu mindig azon nyúzza őket, hogy találjanak ki valamit, ne szenvedjék végig az egész szünetet, vagyis azt a részét, amikor nem ő talál ki nekik valamit. Most kitaláltak, nem vadulás, nem őrjöngés, szelíd kis süteménysütés. Végül Mamu megadja magát, kiteszi eléjük a receptet, elmondja, mire figyeljenek, egy utolsó, fájdalmas pillantást vet a tiszta konyhára, és rájuk csukja az ajtót.

– Először a lisztet kell kimérni, addig te melegítsed a mézet. – válik hirtelen Jakabból főszakács, Bernátból meg kukta. Tiltakozik a kuktaság ellen, ő is szakács akar lenni, mégiscsak ő találta ki ezt az egészet. Rendben, egyenrangúak lehetnek, két szakács. A mérés elsőre nem sikerül, digitális mérleg, az van kiírva, hogy 750 gramm, pedig még alig öntöttek a lisztből. Még jó, hogy Bernátnak feltűnik, túl sok, vagyis túl kevés, le kell számítani a tálat. Kár, hogy csak egy tojás kell bele, mert azt Jakab töri meg, így Bernátnak nem marad. Szerencsére erősen csapja a peremhez, szétrobban az egész, kiszúrja a héj a sárgáját is, a mosogatóba folyik. Maradt még tojás, a második esély Bernáté, neki sikerül. Együtt gyúrják és kóstolják a tésztát, finom, meg se kéne sütni, jó ez nyersen is.

– Szaggassunk belőle csillagot, az mindig van, csillag, nem kell hozzá karácsony. – okoskodik Bernát.

– Fele tészta a tied, azt csinálsz belőle, amit akarsz. – Jakab valami mást szeretne.

Bernát próbálja nyújtani, de ragad, így mégse lesz csillag. Inkább figurákat csinál, kukacot meg csigát, Jakab pedig Darth Vader maszkot. Bernát szerint úgy néz ki, mint egy törött teknősbékapáncél, a fénykard jobb lett. Már úszik a konyha, nem egyszerűen liszt, ahogy Mamu gondolta, a földön tésztamorzsalék, méz a szekrényajtón. Végre beteszik a tepsit a sütőbe, együtt, azt együtt kellett. Bernát letörli a pultot, Jakab meg mosogat. Lesik a mézeskalácsokat, dagadnak szépen. Jó az, ha dagad? Csak ne égjen meg, az a lényeg.

Kicsinosítják a konyhát, nem az igazi, nem Mamu mércéje szerint való, de megteszi. A tészta alakul, valódi süteményük lesz, Nagymama azt mondaná, az illata mennyei.

– Most kell kiszedni! – adja ki a parancsot Jakab, lehet benne bízni, legutóbb is ott ült előtte, figyelte a színét, mikor lesz aranybarna, nem lehetett elrontani.

Jakab veszi ki a tepsit, megsüti a kezét a széle, nem szól egy szót sem. Csak akkor kezd el bőgni, amikor meglátja a saját figuráit, a feldagadt, összenőtt, felismerhetetlen klónokat. Abbahagyja, amikor Bernát ad neki párat a csigái közül, a Vader maszkot megfelezik. Mamunak szalvétára teszik az egyetlen igazán szépet, mézeskalácsból az erdei pillangót.

Vécsei Rita Andrea