Az én legkedvencebb könyvem egy Csík Mónika nevű néni versei.
Én azt hittem, Mónika néni szőke, göndör és pösze, vagyis az es betűt egészen enyhén esznek ejti. Akkor még csak nagycsoportos voltam, azóta megnőttem, és tudom hogy nem illik mindenféléket gondolni.
De Mónikával azóta sem találkosztam. Viszont a fészbukkon egymásra találtunk, és a profilképén látom, hogy lehet, hogy pösze. Akkor monta, hogy tegezhetem. És ha már tegezhetem, akkor elkülte azokat a verseit, amiket korábban is olvastam.
Én nagyon szeretem a Mónika verseit. Ő nem úgy gyermek, mint mongyuk én, mert én nem tudok olyat, hogy "morajlón duzzad a tenger", és külömben sem fogadok szót, meg azt sem tudom, mi az, hogy rozsomák, és hogy viselkedik a mákviharban. Vagyis nem tuttam, mert most már tudom. És tudom azt is, hogy mi nem szeretnék lenni, és hogy minden családban mindenki nem az lett, ami szeretett volna lenni. Ez egy kicsit megilyeszt.
És én is bezárnám szekrénybe a tengert, hogy hulámozzon mindig itt a szobámba, és a delfinek ugrabugrályanak. És a homokvárost se bánám.
Szóval ha nem félnék, hogy mindig nem sikerül, amit az ember szeretne, legalábis a felnőtek így vannak ezzel, akkor aszt mondanám, hogy én Csík Mónika szeretnék leni, ha nagy leszek.
Pite Peti
III. c osztájos tanuló
Csík Mónika Mákvihar című kötetéről Demény Péter írta az ajánlót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése