Mészöly Ágnes: Illara Kaylan-Smith egy napja

Bódi Kati grafikája

1.

ILLARA-nak hívnak, és Trinidad egyik városának a legszélén lakom, egy kakaóültetvényen. Trinidad egy kicsiny sziget Venezuela partjai mellett, és azt hiszem, ez a legszebb vidék a világon. A házunk a hegyek lábánál áll, nem messze az esőredőtől. Apukám biológus, a Port of Spain-i egyetemen tanít. Anyu az ültetvény dolgait intézi, és vigyáz a házra.

Van egy ikertestvérem is, Keneisha. Amikor világra jöttünk, egy pár percig nem tudott levegőt venni. Lehet, hogy ezért van az, hogy elég furcsa lány.

2.

– Valaki megint nagyon korán ébredt! – üdvözöl Jason bácsi, aki minden nap elsőként érkezik a munkásaink közül.

– Muszáj korán kelnem! – válaszolok vidáman. – Tudod, meg kell etetnem ezt a két gazfickót, mielőtt suliba indulok. James! Liliana! Fel ne lökjetek! – próbálom rendre utasítani a kecskéimet, de sajnos nem hallgatnak rám. Nagyon neveletlenek. Felborítják a vödröt, amiben a tápot vittem nekik, és engem is majdnem.

Jason bácsi csak nevet rajtam.

3.

– Apu, keress már valami zenét! – csapkodom az ülést a kocsiban. Keneisha is nekilát, de ő nem csak csapkod, hanem jól meg is rugdossa a vezetőülés hátulját.

– Hiába minden, úgyis meghallgatom a híreket – ellenkezik apa.

Unottan hallgatjuk a sok ostobaságot a bűntényekről meg az olajárakról, aztán végre felhangzik az egyik kedvenc slágerünk. Hangosan énekeljük mi is a dalt. Azaz én éneklem, de a húgom is beszáll, bár ő csak dünnyög, mert nem nagyon tud beszélni. A legtöbb autista egyáltalán nem tud beszélni, de Keneisha hozzájuk képest nagyon ügyes, mert egy csomó szót tud már.

– Milyen jó lesz egy kis nyugalom az egyetemen! – sóhajtozik apu, de nem kapcsolja ki a rádiót.

4.

Először Keneishát tesszük ki az ő iskolájában. Ez egy nagyon kicsi iskola Trincity-ben: barátságos kis rózsaszín épület hatalmas kerttel, és a kertben egy óriási mangófával. Mis Williette megöleli a húgomat, amikor megérkezünk, és megkérdezi apát, hogy telt a hétvégénk. Keneisha beszalad a kertbe és leül a mangófa alá. Tudom, hogy néha egész nap csak ott ül, és nem csinál semmit, de Miss Williette nem haragszik rá ezért. Ebben az iskolában nem matekot tanulnak meg nyelvtant, hanem inkább azt, hogy hogyan kell viselkedniük.

Szerintem a húgomnak még sokat kell tanulni.

Utána apa engem is elvisz a suliba. Én a főváros egyik legjobb iskolájába járok. Ez egy hatalmas épület, nincs kert, csak egy betonozott udvar. És nagyon sokat kell tanulnunk. De szeretem az iskolámat, és főleg a barátnőimet, Janelle-t és Ann Marie-t. De egyik tanárnak sem hagynám magam megölelni. Talán csak a hegedűtanárnőmnek, Miss Lucy-nak, aki a legjobb fej az egész világon.

5.

– Egyszerűen csodálatos, ahogy ezt a darabot játszod! – dicsér meg Miss Lucy. – Nem is tudom, hogyan szólna, ha tényleg gyakoroltál volna a hétvégén!

Elpirulok. Miss Lucy mindig észreveszi, ha akár egyetlen nap gyakorlást kihagyok.

– Már nem akarsz világhírű hegedűművész lenni? – kérdezi.

– Dehogynem! – felelem. – Világhírű hegedűművész leszek, és lesz egy farmom ötven kecskével!

Zeneóra végén elmesélem a barátnőimnek, miről beszélgettünk Miss Lucyvel.

– Én kémiát fogok tanulni, de nem itt, hanem elköltözök az Egyesült Államokba – tervezget Janelle.

– Én orvos leszek, és meggyógyítom az olyan beteg gyerekeket, mint ILLARA húga – mondja Ann Marie.

Nem akarom elvenni a kedvét, ezért nem magyarázom el neki, hogy Keneishát nem lehet meggyógyítani.

Aztán befejezzük az álmodozást, és sietünk a dobzenekar próbájára. Tavaly ugyanis megnyertük a karneválon az üstdobzenekarok vetélkedőjét, és Miss Lucy szerint idén is ez a minimum.

6.

– Anyu, be akarok menni a könyvesboltba! – rángatom anyu blézerét a Trincity Mal kellős közepén.

– Tudod, ILLARA, hogy előbb a kézműves boltba és a játékboltba kell mennünk. Keneisha ragaszkodik ahhoz, hogy sorban látogassuk meg a boltokat.

Nem akarom anyu bajait tetézni, szóval bemegyek szépen én is minden boltba, ahogy szoktuk. De a könyvesboltban sokáig keresgélek egy kottát. Keneishának elfogy a türelme. Először csak áll, mintha lefagyott volna, aztán topog, ezzel jelzi, hogy menjünk már. Aztán elkezd kiabálni, és lever egy csomó könyvet a polcokról.

Szerencsére az eladók már ismernek minket és intenek anyunak, hogy menjen csak tovább, én meg ott maradok velük és segítek összepakolni.

Persze a kottáról el is feledkezem, csak a kocsiban jut eszembe újra. De akkor már késő.

7.

Alig szállok ki a kocsiból, a kecskéim szaladnak hozzám. Megettem őket, aztán legalább egy órát hegedülök.

Keneisha ezalatt kint ül a kertben. Ahogy kinézek az ablakomon, látom őt. Csak néz, néz maga elé, dülöngél magában, és a gondolatai messze járnak.

Hirtelen hangos kiabálásra kapom fel a fejemet. Lilliana és James kiszabadultak a karámjukból és odamentek a húgomhoz. Ő pedig elkezdett sikoltozni és csapkodni, mert nagyon fél a kecskéimtől.

Anyu rémülten szalad ki hozzá. Visszazavarja az állatkáimat a helyükre, és nagyon megszidja őket, aztán engem is megszid, mert nem zártam be a karámot figyelmesen.

Az persze nem érdekel senkit, hogy szegény kecskék is hogy megijedtek.

Duzzogva megyek vissza gyakorolni. Keneisha tovább dülöngél a fa alatt.

A haragom bánattá válik, ahogy nézem a testvéremet. Olyan szomorú, hogy annak ellenére, hogy egyformák vagyunk, mint két szem meggy, mostanában már szinte semmit sem tudunk együtt csinálni. Régen még játszottunk vagy sétáltunk együtt, de manapság már…

8.

Esténként, főleg, amikor a munkásaink sokáig dolgoznak a farmon és anyunak velük kell foglalkozni, én segítek ágyba menni Keneishának.

– Gyere, Keneisha, kifésülöm a hajdat – mondom neki, és ő jön, és hagyja, hogy kifésüljem a haját.

– Gyere, Keneisha, segítek zuhanyozni – mondom neki, és ő jön, és hagyja, hogy beszappanozzam tetőtől talpig.

– Gyere, Keneisha, rád adom a pizsamádat – mondom neki, és ő jön, és hagyja, hogy felöltöztessem.

– Gyere, Keneisha, mesélek – mondom neki, és ő jön, és meghallgatja a kedvenc meséjét. Időnként addig mutogat a hegedűmre, amíg nem játszok neki valamit altatóként.

Aztán amikor elaludt, én is bevackolok az ágyamba. Soha nem tudok elaludni, amíg apa nincs itthon. A mi szigetünkön nagyon nagy a bűnözés, főleg a fővárosban, ahol apa dolgozik. Tudom, hogy apu erős és vigyáz magára, de akkor is. Csak az után oltom le a kislámpámat, hogy meghallottam, hogy beáll a kocsija a kertbe. Aztán behúzom az ágyamon a szúnyoghálót, a fal felé fordulok, és már alszom is.