Szántói Krisztián: Átváltozás

Molnár Krisztina Rita Fotóillusztrációja

  A csöndes fiú lefeküdt az avarba. A sárguló lombokon keresztül áthatolt a bágyadt őszi fény. Szemét becsukta, élvezte a nyugalmat, a fény és árnyék vibrálását a szemhéja alatt. Itt az erdőben béke volt, nem zavarta semmi. Elszunyókált a földön, csak néhány hangya mászott a hajába.

  Virágot, házakat rajzolt a lapra, felül repülők, űrhajók lettek a ceruzanyomokból. Később a rajszakkörben a linóleumba metszette a Szabadság-szobor nőalakját, korsókat és a várat festette le a többiekkel. Aztán készült a felvételire, csontvázat rajzolt.

  Mindig is távolról szerette szemlélni a dolgokat, így érezte magát biztonságban. Az izgalmas regények, életrajzok világába menekült.  – Van Gogh fülcimpájának egy darabját elküldte egy prostituáltnak – olvasta lehajtott fejjel a vonaton. Egész úton nem mert felpillantani, egy szép lány ült le vele szemben, aki a Balaton-parton szállt fel.

 Azt gondolta, ha majd nagyon jól fog rajzolni, észreveszik és szeretni fogják. Újabb és újabb lapok teltek meg küzdelmes órák alatt. Figyelni, koncentrálni, gyakorolni, menni fog. Az évek teltek, a helyszínek változtak, szűk szobák, magányos esték, megbízások, határidők, félelmek. A fiú teremtett univerzumának foglya lett, távolról szerette szemlélni a dolgokat és álmodni szeretett a legjobban. Úgy érezte, hogy már soha nem fog elég jól rajzolni.

 A csöndes fiú lefeküdt az avarban. Most úgy gondolta, ha jön az este akkor is ott marad, nem megy vissza oda, ahol enni-inni kell, félni a holnaptól. Nézte a lombot, nézte a felhőket, aztán bezárta a szemét. Azt álmodta, hogy szellő, fény a lombok közt, árnyék a mélyben. Az avarban a hangyák átmásztak egy ceruzaforgácson és a fűszálakat meglengette egy kósza fuvallat.