Vanessa Brantley-Newton – Both Gabi: Ez kész cirkusz!

Bizonyos Balfonzó, a Bőrönd Cirkusz igazgatója egy nyári napon, rögtön a délelőtti előadás után köddé vált. Csak úgy. Ukmukfukk. Volt, nincs. Eltűnt. Se égen, se földön, se sátorban, se lakókocsiban, de még a bőröndben sem találták. Az óriási koffer volt pedig a kedvenc helye. Ott kereste Piró, a bűvészlány, ám Balfonzó most nem oda bújt el.

Amikor kiderült, hogy az igazgatót elnyelte a semmi, Piró elővette a csillagos varázspálcáját, pattintott hármat, körözött kettőt, és elmondta a varázsigét:

„Cirka, cerka, csillag, ballag,

legyen itt egy jó nagy ballon!”

Erre ott termett egy színes, szagos, szalagos hőlégballon. Szépen szálldosott fölöttük az égen. Elnevezték Balunak. Piró egy újabb varázslattal a levegőbe emelte a társulat tagjait. Mindannyian elfértek Baluban: Gubanc, a bohóc, Szalagocska, a kötéltáncosnő, és kisfiuk, Cinóber, aki máris ügyes zsonglőr volt.

Balu a magasba szállt velük, ők pedig fentről keresték az eltűnt igazgatót, akiért bolondultak a gyerekek. Pontosabban nem is érte bolondultak, hanem a bolhacirkuszáért. A felnőttek soha nem értették, miért nevetnek a kicsik olyan hatalmasakat a bolhák mutatványain, hiszen ők nem látták a bolhákat. IGAZÁBÓL persze a gyerekek se látták őket, de ők legalább EL TUDTÁK KÉPZELNI, ahogy ide-oda ugrálnak, ezért aztán nagyon mulatságosnak találták Balfonzót, a bolhaidomárt, aki tekergette a fejét, forgatta a szemét, vicces pofákat vágott, és aki most nem volt sehol.

Vanessa Brantley-Newton, egyesült államokbeli művész alkotása

Pedig rohamosan közeledett a délutáni előadás ideje: a gyerekek már izgatottan készülődtek a messze földön híres bolhacirkuszra. Piró, Gubanc, Szalagocska és Cinóber eközben a magasból pásztázta a Balu alatt elterülő tájat. Szalagocska olyan mélyen hajolt ki a kosárból, hogy egyszer csak kicsúszott, és zuhant-zuhant lefelé. Egy kötéltáncosnő azonban mindig kötéltáncosnő marad, akkor is, amikor nem dolgozik: szerencsére most is megtartotta őt a biztosítókötél. Gubanc szokás szerint megint kétbalkezeskedett.

– Mindjárt fölhúzlak, Szalagocska, csak kibogozom ezt a csomót a kötélen.

– Addig nem bogozhatod ki, amíg rajta lógok! – mérgelődött Szalagocska, aki ugyan nem félt a szédítő mélységtől, de ez a rángatás már neki is sok volt.

– Nem értem, miért nem tűnik el ez a csomó – értetlenkedett Gubanc, miközben vadul rángatta föl és le a kötél végén lógó Szalagocskát.

Végül Piró és Cinóber erővel kiszedték Gubanc kezéből a kötelet, és felhúzták Szalagocskát. A bohóc duzzogva kuksolt a kosár alján.

– Az ember csak segíteni akar, és ez a hála! Úgy ellöktetek, hogy majdnem kipottyantam!

– Hős vagy, papa! – vigasztalta Cinóber.

– Igazán? – derült fel Gubanc arca.

– Igazán! – kiáltott fel Piró. – Igazán… Balfonzót látom ott a réten! Hurrá! Balukám, ereszkedj le!

– Várjatok, így könnyebb lesz! – ugrott fel Gubanc, és kidobta az egyik homokzsákot, ami úgy leterítette Balfonzót, hogy még hozzájuk is felhallatszott, mekkorát nyekkent. Ráadásul Balu is magasabbra repült.

Amikor Pirónak végre sikerült Balut levarázsolni az égről, alig bírt lelket önteni Balfonzóba.

– Hol vagyok? – kérdezte az igazgató elhaló hangon.

– Mi is ezt kérdeztük, hogy hol vagy, de nem kaptunk rá választ! – pörölt Balfonzóval Gubanc.

– Világgá mentem – ült föl fejét vakargatva a bolhaidomár.

– Miért mentél világgá? – porolgatta Balfonzó ruháját Szalagocska.

– Öreg vagyok már a cirkuszigazgatáshoz. Legszívesebben a porondmesterséget is abbahagynám, csak a bolhacirkuszomtól nincs szívem megválni. Annyira bánt, hogy rajtam kívül senki nem látja a bolhák mutatványait. De már ehhez sincs kedvem! – legyintett nagyot Balfonzó.

– Mindig is arra vágytam, hogy cirkuszigazgató legyek! – jelentette ki izgatottan Gubanc. – Eljött hát az ünnepélyes pillanat, hogy átadd nekem a cirkusz kulcsát! – húzta ki magát.

– Gubanc, mióta zárják kulcsra a cirkuszi sátrakat? – kérdezte epésen Piró. – Nagyon jó bohóc vagy, de nagyon rossz cirkuszigazgató lenne belőled.

Gubanc egyik szeme sírt, a másik nevetett. Egyszerre örült a dicséretnek, és szomorkodott, hogy nem lehet igazgató.

– Miért szaladtál el gyáván, Balfonzó? – kérdezte Piró.

– Nem tudom – válaszolta egyszerűen Balfonzó. – Tényleg nem – és lehajtotta a fejét.

– Szívesen segítünk mindenben! – szólalt meg egyszerre Szalagocska és Piró.

– Lehetek én az új igazgató? – lépett elő Cinóber.

– Te még kicsi vagy ehhez! – intette le Szalagocska.

Tanácstalanul néztek egymásra.

Aztán Piróra irányult minden tekintet.

A bűvészlánynak még a füle is vörös lett.

– Nem gondoljátok komolyan, ugye? – rázta a fejét. – Hogy nézne ki egy cirkuszigazgató-nő?

– Pont úgy, mint te! – felelte Balfonzó.

– Így? – mérte végig magát Piró. – Meg aztán, milyen lennék ebben a tiritarka cilinderben?

– Ha csak ez hiányzik, tessék, itt az enyém! – vette le fejfedőjét Gubanc.

– Nincs sok időnk, mindjárt kezdődik a délutáni előadás! – szólt Cinóber.

Gyorsan beszálltak a türelmetlenül lengedező Baluba. Balfonzó pocakja elég sok helyet elfoglalt, ezért kicsit kényelmetlen volt a visszaút. Épp idejében értek vissza, a közönség már nagyon várta őket.

Pirónak gondolkodni sem volt ideje, hogy vállalja-e a feladatot, gyorsan a porondra penderült, és bejelentette a Bőrönd Cirkusz legnépszerűbb műsorszámát, Balfonzó bolhacirkuszát.

A gyerekek ujjongtak. A felnőttek egy ideig lelkesen meresztgették a szemüket, aztán értetlenül néztek egymásra meg Balfonzóra, aki valósággal megtáltosodott. A képzeletbeli bolhák úgy pattogtak körülötte, hogy alig győzte kapkodni a fejét.

Piró úgy döntött, ha már ő lett a cirkuszigazgató, elvarázsolja a közönséget is. Gyorsan súgott valamit Cinóber fülébe, akinek felragyogott az arca. Hamarosan visszatért a porondra, majd ördögi ügyességgel színes skatulyákat kezdett el dobálni. Balfonzó csodálkozott, és kicsit neheztelt is rá, attól félt, hogy a kisfiú ezzel a számmal elrontja a bolhacirkusz produkcióját, de váratlanul hangos bravózás és vastaps töltötte be a nézőteret. A dobozokból ugyanis egy egész bolhacirkusz ugrált elő. Csillogó ruháikban lehetetlen volt nem észrevenni őket. Úgy pörögtek és forogtak a fényben, hogy minden szem rájuk szegeződött.

Balfonzó alig látta a könnyein át a bolhatársulatot.

– Nemhiába hittem egész életemben a létezésükben! – suttogta elérzékenyülten.

– Bizony, nemhiába – felelte halkan Piró, és titokban megvakart egy friss bolhacsípést, ami ott díszelgett a varázspálcát tartó ujja begyén.

Gubanc hosszan bámulta az ujjongó nézőteret, és csak ennyit mormolt az orra alatt:

– Ez kész cirkusz!

A mese angolul ITT olvasható.