Gabriela Granados – Bertóti Johanna: Az öt lehunyt szemű madár

– Mit visztek ott, lehunyt szemű madarak? – kérdezte az öt lehunyt szemű madártól a Nap.

– Visszük a telet messze-messze, a világ végi házba – mondta az első lehunyt szemű madár. – Kibújhatsz a fellegek mögül bátran.

Akkor a Nap a fellegfüggönyt elhúzta maga elől, és büszkén tündökölt a világra.

Az öt lehunyt szemű madár röpült tovább.

– Mit visztek ott, lehunyt szemű madarak? – kérdezték a fák.

– Visszük a telet messze-messze, a világ végi házba – mondta a második lehunyt szemű madár. – Rügyezhettek, virágba borulhattok nyugodtan.

Gabriela Granados, mexikói művész illusztrációja

Akkor a fák rügyeiket bontogatni kezdték, és virágjaikkal beillatosították a világot.

Az öt lehunyt szemű madár pedig röpült tovább.

– Mit visztek ott, lehunyt szemű madarak? – kérdezte a föld.

– Visszük a telet messze-messze, a világ végi házba – mondta a harmadik lehunyt szemű madár. – Nevelheted füveidet és virágaidat minden gond nélkül.

Akkor a föld kiengedte mélyéből a füveket és a virágokat.

Az öt lehunyt szemű madár meg röpült tovább.

– Mit visztek ott, lehunyt szemű madarak? – kérdezték a folyók.

– Visszük a telet messze-messze, a világ végi házba – mondta a negyedik lehunyt szemű madár. – Hömpölyöghettek kedvetekre.

Akkor a folyók lubickolva áradni kezdtek.

Az öt lehunyt szemű madár röpült tovább.

– Mit visztek ott, lehunyt szemű madarak? – kérdezték az állatok.

– Visszük a telet messze-messze, a világ végi házba – mondta az ötödik lehunyt szemű madár. – Előbújhattok rejtekhelyeitekből, élvezhetitek a jó időt.

Akkor az állatok előjöttek barlangjaikból, odvaikból, és örültek a tavasznak.

Az öt lehunyt szemű madár pedig repült tovább, míg meg nem érkeztek a világ végi házhoz. Ott a telet gondosan becsomagolták, a házat hét lakatra zárták, ők pedig a közeli elhagyott templomtoronyban vertek tanyát, hogy majd ősz vége felé a hét lakatot kinyissák, kicsomagolják a telet, és visszavigyék a világnak.

Amikor Áron kinézett reggel az ablakon, döbbenet rajzolódott az arcára. Rögtön futott édesanyjához, és nekiszegezte a kérdést:

– Hol van a hóemberem?

Anya hirtelen nem tudta, mit válaszoljon, aztán nyugodt hangon így szólt:

– Elment a téllel.

– A hóemberek nem is tudnak járni... Valaki elvitte a hóemberemet!

Anya látva, Áront mennyire bántja a dolog, magához vonta, térdére ültette, és mesélni kezdett:

– Hol volt, hol nem volt, volt egyszer öt lehunyt szemű madár. A tavasz közeledtével a telet sarkainál megragadták, és vitték messze-messze, a világ végi házba...