Sikó Barabási Eszter: Bútorok bálja

Káposztás Judit rajza

Nagy készülődés folyt a gyerekszobában. Minden bútor a közelgő bálról sutyorgott. Csak egyvalaki búsult: S. P. Aletta, becenevén Letti, az emeleti ablak.

– Hogyan mehetnék bálba így?! – töprengett – Bárcsak én is olyan díszes huzatot hordanék, mint Klotild, a kanapé, vagy csipkéset, mint Rozoga mama, az ágy! Hogy Cifranciról, a tükörről ne is beszéljünk, hisz ő naponta legalább tízszer toalettet vált. De neeem, csupaszon kell várnom a bál kezdetét, mert ha lenne rajtam valami dísz, akkor ugyebár nem lehetne használni engem. De én nem hasznos akarok lenni, hanem szép! – suhintotta meg szárnyait durcásan. A hirtelen mozdulattól megzörrentek az ablaküvegek – Na még ez is, olyan törékeny vagyok, hogy már mérges sem lehetek! – hőbörgött.

– Csitulj lányom, nem az a fontos, hogy mit aggatsz magadra! – nyugtatta Rozoga mama – Látod, hiába terítenek rám akármilyen színes rongyot, mikor a csontjaim korhadtak az időtől, s bizony már a szú is másnál bérel lakást... De sebaj, a fodros barackszínű ágyterítőt veszem fel ma este, s táncolok egy jót! – vigasztalódott saját ötletétől az ósdi ágy.

– Na, maga is jól bátorít. Én meg vehetem a poros függöny köpenyemet. S mi van a köpeny alatt, na miii? A kopár ablaküveg, az van, meg a szálkás keret. Ó, hogy vinné el a huzat ezt az esti bált! Ráadásul olyan hideg van, vacog minden porcikám.

– Tudom én, hogy miért nyikorogsz, annyira átlátszó vagy! – szólt közbe Cifranci, a tükör – Attól félsz, hogy Bükk Kázmér nem fog veled táncolni. És így is lesz, mert az ajtófiú egész este csakis velem keringőzik. Rajtad keresztülnéz... – biggyesztette csúfondárosan a száját Cifranci.

Letti ettől még jobban nekibúsult, mert valóban a szép szál Bükk Kázmérra gondolt, amióta az megjelent a bejáratnál. És persze, hogy nem fog ránézni, mit is nézne rajta. Közben meg egyre hidegebb van. Na, majd vacogva lesheti egész este a boldog párt – szomorkodott Letti.

Eközben a többiek izgatottan készülődtek. A komód kért a fiókjától egy csipkerítőt, a falak árnyékból és pókhálóból szőtt finom ruhát próbálgattak. A pamlag meg a hintaszék minden fellelhető csecsebecsét magára aggatott, s illegett-billegett Cifranci előtt. A tükörlány megvető mosollyal nézte ezt, hiszen tudta, az ő vakító szépsége lesz egyedül hatással Kázmérra, akiért az ő szíve is dobogott. Közben beesteledett. Letti elszontyolódva ült, állig függönybe burkolózva. Érezte, hogy szilánkokra hasítja a hideg. A kinti havas hideg és az a másik, még rosszabb, ami belülről áradt. Tízet ütött a falióra.

– Kezdődik a bál – sóhajtott Letti lemondóan.

Mindenki megérkezett már, csak Bükk Kázmér hiányzott. Aztán belépett ő is. Domború mellkasán vadonatúj virágos matrica fénylett. Letti a függöny mögül kibújt, hogy jobban lássa, és akkor:

– Ki ez a gyönyörűség? – lépett egyet Kázmér.

– Igen, most vette észre Cifrancit – gondolta Letti.

– Úgy ragyogsz, alig merek rádnézni! – áradozott tovább Kázmér.

– Na persze, nem is lehet, mert pontosan a lámpát tükrözi vissza! – gondolta gonoszkodva az ablaklány.

– Ha táncolsz velem, én bármire nyitott vagyok – suttogta a Bükk ficsúr, és Letti legnagyobb meglepetésére valaki kilincsen fogta.

– Kázmér?! – suttogta a kis ablak boldogan. A többiek ránéztek és egyszerre megértették: nem, Kázmér nem túlozott, amikor gyönyörűnek nevezte. Lettin csodás ruha sziporkázott. Levelek, indák, szirmok könnyű csipkéjéből állt, és úgy illett a kis ablakra, mintha ráöntötték volna. Letti kecsesen nyújtotta kilincsét Kázmérnak, s keringőztek egész éjjel.

Másnap reggel még mindenki pihent a szobában, amikor berontott Sári:

– Anyaaa, nézd mi történt az ablakkal! – ráncigálta be szobájába anyát.

– Jaj, de szép, jégvirág! – csapta össze a kezét anya. Csak később, amikor már kiment, jutott eszébe, hogy amióta az ablakokat kicserélték, nem nyílott rajtuk jégvirág.