Nagy Anikó Johanna: A tükör-bolygók

Egri Mónika illusztrációja

A fiú egy kicsinyke bolygón élt. Olyan csöppnyi volt ez a bolygó, hogy egy hosszabb sétával körbe lehetett járni. Nem volt rajta semmi különlegesség, csak egy apró ház, néhány gyümölcsfa, meg sok-sok fű. A fiú, ha semmi dolga nem volt éppen, márpedig ez gyakorta megesett vele, a háza előtt üldögélt egy széken, és egy bizonyos irányba nézett. Mindig ugyanarra. Egészen pontosan kelet felé. Ha rossz idő volt, akkor bement a házba, és az ablak mellé tette a székét. Onnan nézett kelet felé. Közben ábrándozott. Egy kedves lányról, aki őrá vár valahol a világmindenségben.

Miközben a fiú a lányról ábrándozott, csöppnyi bolygólyától keleti irányban, hozzávetőleg hárommillió kilométerre egy másik kicsinyke bolygón éldegélt egy lány. Az ő bolygólya is akkora volt csupán, hogy egy alapos sétával minden részletét fel lehetett fedezni. Nem volt rajta más egy házon, pár fán és rengeteg füvön kívül. A lány házának ablaka nyugat felé nézett, és ő mindig, amikor nem volt egyéb dolga, ami gyakorta előfordult, leült a székére, és ábrándos tekintettel a nyugati semmibe meredt. Ha rossz volt az idő, bement a házba, a székét az ablak mellé tolta, és onnan nézett kifelé. Közben arról ábrándozott, hogy valahol él egy fiú, aki éppen hozzá való forma. És az a fiú talán egyszer útra kel, és megtalálja őt ezen a magányos bolygón.

Ez a két bolygó, a fiúé meg a lányé, éppen tükörképe volt egymásnak. A fiú bolygólyán a háztól jobbra két almafa állott. A lány bolygólyán a két almafa a ház baloldalán állt. A fiúnál a háztető baloldalán füstölt a kémény, a lánynál jobboldalon. De nem csak a bolygók voltak tükörképei egymásnak, hanem a fiú és a lány is. Amikor a fiú felemelte a jobb kezét, hogy megvakarja vele a fülét, a lány a bal kezével vakargatta meg a saját bal fülét. Ha a fiú vacsorázott, a lány is leült enni. Mindent egyformán csináltak. Illetve tükörképszerűen. Ha a fiú balra indult sétálni, a lány is elindult, de jobbra. Ha a lány leült nyugat felé nézni, a fiú is leült és keletre bámult.

Így ment ez éveken át, míg egyszer csak egy űrhajós érkezett a fiú bolygójára. Miután elbeszélgettek egymással, az űrhajós felajánlotta a fiúnak, hogy szívesen elviszi magával valahová, ahová menni szeretne. A fiú bele is egyezett, és azt kérte, hogy vigye őt az első kelet felé eső bolygóra. Így is lett. Beszálltak az űrhajóba, és elindultak keletnek.

Eközben a lány bolygólyára is érkezett egy űrhajós, aki szintén szíves-örömest elvitte a lányt egy kicsit utazgatni. A lány kívánsága az volt, hogy az első nyugatra eső bolygóra mehessen. Beszállt hát az űrhajóba, és elindultak nyugat felé. Útközben mindketten láttak egy másik űrhajót, amelyik éppen az ellenkező irányba tartott. Úgy rémlett nekik, hogy látják egymást az ablakból, de nem voltak biztosak benne, hogy a másikat látják, vagy csak a saját képük tükröződik-e vissza az űrhajó ablakában.

A fiú hamarosan megérkezett a lány bolygólyára. Kiszállt az űrhajóból, és elbúcsúzott az űrhajóstól. Aztán körülnézett a bolygón, de senkit nem talált. Arra gondolt, milyen furcsa, hogy itt minden ugyanolyan, mint otthon, csak valahogyan minden fordítva van. Közben a lány is leszállt a fiú bolygólyán, ő is elbúcsúzott az űrhajóstól, majd alaposan körbejárta a bolygót. Eltűnődött rajta, hogy milyen nagyon hasonlít ez az ő otthonára, csak minden fordítva van. Aztán leült a székre, ami a ház elé volt kitéve, és ábrándosan kelet felé nézett. Éppen akkor ült le a fiú is a lány székére a lány bolygólyán, és nyugat felé tekintett. A lány egy fiúról ábrándozott, aki szereti őt és egy napon eljön érte. A fiú egy lányról gondolkodott, aki hűségesen várja őt valahol, egy távoli, nyugatra eső bolygón.