Szabó Zelmira rajzai
Lehull a lombkorona
Ősz király fejéről.
Egy sötét, mocskos
pocsolya
víztükrében
figyelem,
hogyan búcsúzik el a
fa
utolsó levelétől.
Mire gondolhat vajon
e levélmásolat?
„Jó az én életem
nagyon,
biztonság van idelenn,
itt nem eshet semmi
bajom,
hiába tép másokat
a vad szél.”
Megbolydítja
a tócsa felszínét,
s mire a kép újra
tiszta,
a kopár fa ridegen
pillant gyermekére
vissza,
mi fonákját, vagy
színét
mutatva hull – fölfelé.
E káprázat de kacér
gondolat-haláltánc!
Lebeg egy léttelen
levél
testetlen térben, s
hirtelen
a valódival összeér
–
csalóka
mennybeszállás.
Álmunkban meglátogat
sok mocskos
gondolat.
A világ a tudat
alatt
tükröződve idegen,
de álmunk egy múló
pillanat,
s elfeledjük a
gondokat,
mint a fák őszi
lombjukat.
2004. január 27.
2004. január 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése