Dávid Ádám: Esti mese

Szigorúan kétrémes írás, gyerekeket eszik vacsorára!

Ifj. Kiss Gusztáv, nyolcéves általános iskolai tanuló 2012. február 13-án, pénteken az esti órákban letörölte homlokáról a jóéjtpuszi nyálcsíkját és visszakapcsolta a televíziót.

Apja, Id. Kiss Gusztáv, abban a hiszemben, hogy Gusztikáját az esti mesén kívül semmi nem érdekli a televízió kínálatából, egy évvel korábban születésnapja alkalmából plüss tévémacival ajándékozta meg. Gusztáv még aznap este ágyához kötözte új barátját, és elektromos fogkeféje segítségével a játékállat mindkét szemét módszeresen széttrancsírozta.
–  Na, most nézzed az esti mesédet, ha bírod! – suttogta Gusztáv. – És örökre felejtsd el a fogmosást! – morogta még maga elé, ám jogosnak ítélt bosszúja után békét kötött tévémacival, és attól kezdve vele aludt. Ifj. Kiss Gusztáv azonban csak rendkívüli körülmények között tudott elaludni, álmodni pedig szinte soha nem álmodott.

Elalvási szertartása rendszerint a következő lépésekben zajlott: miután apja, id. Kiss Gusztáv az esti mese közös megtekintése után kikapcsolta a szobájában elhelyezett tévékészüléket, és jóéjtpuszit nyomott homlokára, Gusztáv megvárta, míg becsukódik szobájának ajtaja, majd a távirányító után nyúlt, a készülék ismételt üzembe helyezésével egy időben – mivel jó technikai érzékkel megáldott fiú volt – elnémította a hangot, aztán iskolatáskájából előkotorta fülhallgatóját, a televízió képcsőjéből szivárgó derengésben csatlakoztatta a készülékhez, visszafeküdt ágyába, felerősítette a hangot, és kapcsolgatni kezdett a csatornák között.

Az esti mesétől, mint már utaltunk rá, kirázta a hideg, a politikai vitaműsorok és a pornócsatornák untatták, az úgynevezett művész- és akciófilmeket nevetségesnek tartotta. Puszta megszokásból nézte őket. Gusztáv számára egyedül a horror műfaja okozott részleges kielégülést. A rémülten sikoltozó nők mulattatták, a sokkolónak szánt hangeffektusok nyugtatólag hatottak idegrendszerére, a brutális vérfürdők látványától izmai elernyedtek, és hajnaltájt, a film vége felé nagy nehezen elszunnyadt.

Apja, id. Kiss Gusztáv minden áldott nap pontban hajnali hatra húzta fel ébresztőóráját, mert az volt a személyes meggyőződése, hogy ki korán kel, aranyat lel. A kereset-kiegészítésként vállalt hajnali műszakról nem is beszélve. Ifj. Kiss Gusztáv az évek során erős belső ösztönt, mondhatni, feltétlen reflexet fejlesztett ki magában: a horrorfilm megtekintése közben elkortyolgatott egy liter szénsavmentes ásványvizet, majd öt óra negyvenöt perckor az elviselhetetlenségig fokozódó vizelési ingertől fölpattantak a szemei, lefejtette magáról a nyaka köré tekeredett fülhallgatózsinórt, eltüntette az éjszakai televíziózás nyomait és haladéktalanul a mosdó felé vette az irányt.

Csütörtök hajnalonként készségesen leszaladt a postáért, bezárkózott a mosdóba, végigböngészte a legfrissebb televízióműsort, és a horrorfilmek sugárzási idejét átvezette számtanfüzete hátuljába. 2009. február 13-án, péntek este azonban egyetlen csatorna sem sugárzott horrorfilmet. Ennek ellenére a fent leírt módon beüzemelte a televíziót, hátha tévedés történt. De nem volt szerencséje.

„Hogy lehetek ekkora lúzer?!” – tette fel magának ezúttal is a számtalanszor ismételt kérdést. – „Ma van a szülinapom, apa idén teljesen elfelejtette, anya szokás szerint néhány idióta mesekönyvet küldött postán, és egy percet se fogok tudni aludni.” Unottan az egyik könyv után nyúlt, a televízió pislákoló fénye felé fordította, és szemügyre vette a színes illusztrációkat. A televízióműsoron kívül elvből nem olvasott semmit.

Bódi Kati illusztrációja

 „Egész helyes ez a piros ruhás kiscsaj, ez tutira a vámpír lesz. Milyen előrelátó, ott visz a kosárkájában egy üveg vért, arra az esetre, ha megszomjazna. De édes! Na, fogadjunk, hogy ez meg egy vérfarkas. Máris összecsapnak? Nem, még nem, a vámpírlány előbb gyűjt valami ütős mérget. És ez a vénség meg mit keres itt? Fúj, de rondák a ráncai, gusztustalan. Na, mikor jön már a trancsírozós rész? Jól van, a vérfarkas egyből bezabálta, nem bénázott vele sokat. Hohó, és már jön is a kis vámpírlány! Na, nem kell a rizsa, vérfarkas, befalod, vagy nem? Hát persze, hogy befalod, ez a beszéd! Anyás, ez meg itt a Hasfelmetsző Jack! Hühühű, van itt minden, ami kell! Már másznak is ki a vérfarkas belei közül. A szupernagyi bezombult, ez is így van rendjén, a vámpírocska meg szebb, mint valaha.”

Gusztáv elégedetten felsóhajtott. „Ez az első normális ajándékom az ősöktől!” Tévémaci megrovóan nézett rá az ágy végéből üreges szemével. „Jól van, na, macikám, nem úgy gondoltam! Figyelj! Kikapcsolom a tévét, hogy töksötét legyen. Így ni. Most meg azt játsszuk, hogy te vagy a vérfarkas, én meg a Hasfelmetsző Jack, és kibelezlek, hogy feléledjen a zombinagyi meg a vámpírocska, oké?

Tévémacinak nem maradt sok gondolkodási ideje, mert Gusztáv kitépte fülhallgatóját a televízió csatlakozójából, és az éles fémvégződést a vérfarkas gyomrába döfte.

Ifj. Kiss Gusztáv önfeledten játszott hajnalig, majd édesdeden elaludt, és igazi, mintaszerű rémálmot látott vérfarkasokkal, zombikkal és vámpírokkal. Alvás közben évek óta először újra maga alá vizelt. Ahogy a pizsamanadrágjában szétterjedő nedvességtől egy pillanatra felriadt, az a jóleső borzongás járta át, amit ötéves korában az első horrorfilm megtekintése okozott számára. Szorosan magához ölelte a nyaka köré tekeredett fülhallgatózsinór végét.

Csak akkor rándult össze, mikor id. Kiss Gusztáv ébresztőórája pontban hat órakor megszólalt.

Eredeti megjelenés az ÚjNautiluson