Ayhan Gökhan: A szörnykirály

Félj és reszkess, jön a szörnykirály!

Nem akárkiről, egy kicsike, a szüleivel Budaörsön élő kislányról és néhány szörnyről mesélnék egy rövid történetet még melegében. Óvatosan olvasd, nagyon forró, meg ne égesd vele a nyelved!

Na tehát.

Simon Réka Zsuzsanna: Éhség

Nagyon félelmetes szörny következik!

Molnár Krisztina Rita: Kavics meséje, avagy Zazel, Szorka, és Sivatagi Rózsa

Kavics csak forgott körbe-körbe a kert közepén.  Érezte, hogy nem lesz ez így jó, de egyszerűen képtelen volt abbahagyni a pörgést. Szeme tágra nyílt, szédülten bámulta az egyre gyorsabban cikázó lombokat, és a fölöttük kékesfehérben örvénylő felhőket. A zöld és a kék összekeveredett, mint a festékpalettán, végül már csak kékeszöld csíkokat látott, aztán, ahogy ez várható is volt, elterült a füvön. Kezét bevágta a homokozó szélébe, de nem fájt nagyon, vagy nem érezte, mert egyedül arra tudott koncentrálni, hogy megállítsa a fejében zúgó kavargást. Becsukta a szemét. De nagyon gyorsan ki is nyitotta újra, mert a szédülés csukott szemmel ezerszer rosszabb volt. Belemarkolt a nyirkos homokba, hagyta, hogy a homok nedves szemcséi befúródjanak az ujjai közé, a körme alá. Jó érzés volt érezni valamit, ami kézzel fogható és nem mozog.

Prágai Tamás: Nálunk rémek laknak

Anyunak félni nem szabad!

Nálunk rémek laknak szanaszerte,

ahol én lakom, és apu, anyu és Petike,

a sötétben szuszognak, és a sötétben ébrek:

és hogy megijedjek, mindent bevetnek,

de én tudom, hogy egymástól ők is félnek.

A Rao, amikor üres a kád, a fürdőben alszik,

hiába ijesztget, mikor az alján meglapul,

a gardróbban bujkál a reszelős Nyöszörgő,

és a függöny mögött az ollólábú Attik -

a szörnyek között a legrettentőbb szörny ő.

A Raó a kádból kikúszik néha a sötétben,

és vizes kezével végigsimítja homlokom,

hideg és nedves a keze, és ágyamon

- hiába húzódozom előle félve félre -

folt marad, amit kezének árnya nyom.

A Nyöszörgő láthatatlan testet

rakosgat vállfákon, rossz szagú ruhák között,

a szekrényben, a lépcső alatt, ahol moly

lakik, és ha felébred, recsegtet egész este.

A Nyöszörgő szőrös, és komoly.

Akitől rettegek, az Attik egyedül,

az ollólábú, aki oldalazva oson és csetteg -

előjön a függöny redői mögül,

amikor az őrrobotom eleme lemerül,

és akkor biztosan megöl...

Anyu győzköd, hogy az is csak egy árnyék,

és a meleg miatt nyikorog a padló -

de a felnőttek annyi mindent mondanak.

Tudom, hogy neki sem hagynak békét,

de neki még csak félni sem szabad.

Simonyi Cecília illusztrációja

Sopotnik Zoltán: Dorgó és Bürgő

Még az ablakok is megrepednek...

Az üveggyár a Slampos utca végén feküdt és néha kifújta az orrát, valami nagy tülkölés lepte meg olyankor a környéket. Nevet is adtak nekik az ott lakók, például a Suta alezredes, úgy kezdték hívni: Rémkerengő. A környékbeli színsárkányok hetente fújtak egy kis jólelket a gyárra, nehogy elfeketedjen és magával vigye munkásait. Volt az üveggyárban két manó (Dorgó és Bürgő) bár teljesen máshogy néztek ki, mint amazok. Néha konditermes óriásoknak látszottak, máskor pedig nyalka huszártisztnek, de ők mindig azt mondták, mi azért csak manók vagyunk, manók egy másik ágról. De legtöbbször nem értette őket senki. Mintha más nyelven beszéltek volna. Bolgár, vagy szerb, tatár, török, tünde. Sziszegett a nagy kemence, miközben kigondolták a nyelveket a zavarodott üvegfúvók.

Méhes Károly: Múmiapor

Ijesztő múmiák következnek!

 

Tóth Patrícia illusztrációja

Kőhöz üssél követ,

míg szépen szét nem porlik,

s jól tele lesz vele

a hajad füled és az orrlik.

De a lényeg nem ez,

hanem, ha végzel, majd akkor

micsoda kincsed lesz:

egy doboznyi múmiapor!

Bárki fejére szórod

az átváltozik múmiává,

s félholtan bolyong

s hozzá fura hangon kárál.

És ő is szór másra,

így újabb múmiát teremt,

porból lesznek ők mind,

már egy hadsereg kereng.

Micsoda éjszaka!

Zúg a múmiák bálja!

A rémlények arcán

a rettenet poros bája.

Köztük lehet bárki,

ha van múmiapora,

huhoghat, kacaghat,

s ijesztegethet sorra.

De csakis hajnalig.

Míg elő nem bújik a nap,

a rémálomnak vége,

és egy múmia sem marad!

Dóka Péter: Lélekevő

A legfélelmetesebb szörnyek mindig bennünk laknak...

           Üvöltök, ahogy a torkomon kifér.
           – Itt volt! Hideg a keze, a nyála meg a szememre csöpögött! Anya, látod a nyálát? Zöld és büdös!

Anya elővesz egy zsebkendőt.

– Csupa takony az arcod. Hogy lehet egy fiú ilyen félős? Hát ilyen gyáva az én nagy fiam? Ilyen egy nyámnyila anyámasszony katonája?

            Dühösen felülök az ágyon. 

            – Két méteres és szurokfekete! Megállt az ágyam fölött, és nyikorogott. És bűzlik, rosszul vagyok már attól is, ahogy néz. Nagy, véreres szeme van. Már nyitotta a száját, ha nem ordítok, leharapja az orromat. Mert ez egy orrevő. Látod? Kicsit meg is harapott.

Mészöly Ágnes: Tán már nem is fontos

A legfélelmetesebb szörnyek mindig bennünk laknak...

Tán már nem is fontos, én álltam-e akkor

 a tükörrel szemben, késő éjszaka.

Odavitt a lábam, vagy csupán az ágyon

feküdtem. Reggel már nem volt vérszaga.

Csak feküdtem csendben. Küszöbön az álom,

 mintha ajtót nyitna, és jönne felém,

hallom közeledtét. Csendben sír a padló.

Érzem, hogy a jégár már az ágyig ér.

Mellém ül az ágyra. Szavak nélkül mondja,

hogy a gonosz ő, és terve van velem.

Mozdulatom sincs, csupán a párna sarkát

préseli, szorítja zsibbadó kezem.

Elfoglallak téged, mondja síri csendben,

és a homlokomra teszi fagykezét.

Mintha belém folyna. Moccanni sem bírok.

Tehetetlen kétség szakít szerteszét.

Hatalma végtelen, de harcba kezdek mégis,

csak egy mozdulat, hogy kinyissam szemem,

ha ezt megteszem, eltűnik mindörökre,

tudom, soha többé nem próbál velem.

Csak egy mozdulat, hogy felkeljek az ágyból,

és a végtelenbe rohan, vagy tovább,

de szikla szemhéjam s vasbeton a lábam,

s a fagy ömlik csak, a homlokomon át.

Aztán felébredek. Tükör előtt állok.

Az üvegnek nyomom dermedt homlokom.

Soha nem tudom meg, mi történt az éjjel,

S én vagyok-e én, vagy már a démonom.

Máray Mariann illusztrációja

May Szilvia: Behálózva

A mese után talán félni fogsz a pókoktól.

Egy régi körfolyosós ház alagsorában lakott egy kövér házmester. Ahogy az lenni szokott, ő is folyamatos harcban állt a lakóival – azok szemtől szembe nagyokat köszöntek neki, háta mögött azonban szidták és szemeteltek, sáros lábbal mentek végig a folyosón és ragacsos kézzel fogdosták a korlátot. A házmester jó hangosan visszaköszönt a lakóknak, majd hallgatózott az ajtajuknál, hajnalban zörgött a felmosó vödörrel, esténként égett zsírszaggal árasztotta el a folyosót, és ha megtalálta, elkergette azt a háromlábú kóbor kutyát, akit a gyerekek etettek az alagsorban.

         Ez a házmester az egyik éjjel nagyon forgolódott az ágyában, aztán úgy éjfél körül kinyitotta a szemét. Tudta, hogy valaki figyeli. A szobában koromsötét volt, csak a faredőny fényrései világítottak a falon. Mikor hozzászokott a szeme a sötéthez, közvetlenül a feje fölött megpillantott egy fekete testet. Egy pók volt az – legalább akkora, mint a házmester fél karja.

Csík Mónika: Szárnyalás

Koltai Éva illusztrációja

Amálka vénséges vénkisasszony,

szürke szirmú húsevő virág,

kígyónyelvével legyeket,

bogarakat fal fel – mesélik,

a szeme kéklő gyertyaláng,

puha léptekkel indul reggelente

végig a nagyutcán, a városon,

utcaseprők látták, hogy a téren,

mint egy macska átoson,

aztán szökell, tovakúszik,

végigfut a háztetőkön,

kontya árnya sikló ábra

a száradó lepedőkön,

nyomában szél süvít, sokára

ülepszik csak le a homok újra,

a távolban még kivehető

széllel bélelt ruhaujja,

lám, már a folyó fölött száll,

a hídkorláton ül, tekinget,

tollászkodik, lendül újra,

élvezi, hogy repülhet,

köröz még kettőt, hármat,

ott landol az udvarunkon,

bucskázik a fűben párat,

s elsurran a kerti úton.

Tasnádi Emese: A Kukaszörny

Kőszeghy Csilla illusztrációja

          Mondják, a sárga ház melletti kukában lakik egy szörny. Egy Kukaszörny. Nemrég költözött be, nincs két hete. Sokáig egy kukásautóban lakott társbérletben, de nem bírta elviselni egy csapzott vörös hajú szörnylány túlzott szappan és dezodor szagát, ezért lelépett. A szörnylány még sokáig sírt utána, mert titokban szerelmes volt belé, de késő bánat, ez a vonat, illetve kukásautó már elment. Mert a múlt héten áthelyezték egy másik kerületbe, a város szélére. Szóval a Kukaszörny kibérelte magának a Rét utca 2. alatt lévő Sárga ház óriáskukáját. Eleinte kicsit tágasnak találta, de aztán úgy döntött, hogy később legfeljebb keres egy lakótársat. Mondjuk, felad egy ilyen hirdetést: „Csinos, rossz leheletű és bűzlő, 20-30 év közötti Kukaszörny keresi szagban és korban hozzáillő társát! Tiszta illatú vörös hajú kalandorok kíméljenek!”