 |
| Rofusz Kinga illusztrációja |
Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy kisfiú, akit Barnabásnak hívtak.
Volt neki három legjobb
barátja, egy legjobb barátnője, Lolka, aki olyan szépen énekelt, hogy aki
szomorú volt, rögtön megvidámodott, aki meg vidám, az elszomorodott tőle. És
volt két legeslegjobb plüssállat barátja: Elek (és Benő).
Elek barna volt és viziló-forma,
Benő szürke és elefántféle. Barnabás legszívesebben a jobb kezével ölelte
Benőt, a ballal pedig Eleket, esetleg fordítva.
Egy napon Barnabás a
játszótéren bolondozott három legjobb barátjával. Felfelé másztak a csúszdán,
és mivel ez két plüssállattal a kezében túlságosan bonyolult volt, Barnabás
lerakta Eleket (és Benőt) az egyik bokor tövébe.
Aztán mikor véget ért a
bolondozás, csak hűlt helyét találta Benőnek (és Eleknek).
Majdnem sírva fakadt
ijedtében, mikor meglátta Tóth Tibor közrendőrt, akinek a gumibotja helyén
rendszerint egy egyenes perec lógott. Szaladt is rögtön hozzá:
- Rendőr bácsi, elveszett az Elek (és Benő)!
Segíts megkeresni őket!
- Segítenék én, de sajnos épp most ettem meg a
gumibot-helyettesítő egyenes perecemet! Szerezz nekem egy újat, és már
kezdhetjük is a nyomozást!
Szaladt Barnabás a sarki
pékhez:
- Eladó néni, tessék nekem adni egy egyenes
perecet! Elviszem a rendőr bácsinak, ő pedig segít nekem megkeresni az
elveszett Eleket (és Benőt).
- Adnék én szívesen, de a perecegyenesítő
pékmester épp az igazak álmát alussza! Őt pedig csak egy hordó kávéval lehet
felébreszteni! Szaladj, hozz a presszóból egy hordó kávét!
Szaladt Barnabás a presszóba:
- Pincér bácsi, tessék nekem egy hordó
kávét főzni! Felébresztem vele a perecegyenesítő pékmestert, az készít nekem
egyenes perecet, azt elviszem a rendőr bácsinak, ő pedig segít megkeresni az
elveszett Eleket (és Benőt).
- Főzném én, ha főzhetném – sóhajtott a
pincér – de én nem kapcsolhatom be a kávémasinát! Azt csak a főszakács teheti,
de ő meg éppen focit néz a tévében. Onnan meg csak a tulajdon felesége tudja
felállítani a sodrófával! Szaladj, szólj a szakácsné asszonynak, hogy hozza
gyorsan a sodrófát!
Szaladt Barnabás tovább:
- Szakácsné asszony, jöjjön a
sodrófával, állítsa fel az urát a tévé elől, hogy kapcsolja be a kávémasinát!
Akkor a pincér főz nekem kávét, felébresztem vele a pékmestert, az készít nekem
egyenes perecet, azt elviszem a rendőr bácsinak, ő pedig segít nekem megkeresni
az elveszett Eleket (és Benőt).
- Vinném én a sodrófát, lelkem
– válaszolt a szakácsné asszony – csakhogy kölcsönadtam a szomszédasszonynak!
Szaladj, kérd vissza tőle!
Szaladt Barnabás a szomszédba:
- Szomszédasszony, drága, adja vissza a
szakácsnénak a sodrófáját! Akkor el tud jönni a presszóba, felkelti a
szakácsolt a tévé elől. A szakács bekapcsolja a kávémasinát, a pincér főz nekem
kávét, felébresztem vele a pékmestert, az készít nekem egyenes perecet, azt
elviszem a rendőr bácsinak, ő pedig segít nekem megkeresni az elveszett Eleket
(és Benőt).
- Visszaadnám én szívesen, de nézd
csak, épp a kicsi fiam sodorja vele a gyurmalepényeket! Ha én azt elveszem
tőle, olyan sírást csap, hogy az egész kerület hallja majd, és megvigasztalni
sem tudom! Keríts valakit, aki biztosan megvigasztalja, és akkor nem bánom,
visszaadom a sodrófát.
Szegény Barnabás, hirtelen nem
is tudta, hogy most kihez szaladjon segítségért. De aztán eszébe jutott az ő
világszép barátnője, Lolka, aki olyan szépen énekelt, hogy aki szomorú volt,
rögtön megvidámodott tőle. Szaladt is vissza a játszótérre Lolkához, hogy
jöjjön a szomszédasszony kisfiát énekkel felvidítani. Hát amint odaér, látja
ám, hogy Lolka egy padon ül Elekkel (és Benővel).
A kisfiú megkönnyebbülten
ölelte magához a jobb kezével Benőt, a ballal pedig Eleket (vagy fordítva), és
teljesen elfeledkezett a szomszédasszony fiáról, a szakácsnéról, a szakácsról,
a pincérről, a pékről és Tóth Tibor közrendőrről.
Ha Lolka Eleket (és Benőt) meg
nem találta volna, Barnabás futkosása (és a mese) is tovább tartott volna.
