Majoros Nóra: A csudálatos almafa

Benedek Elek

Majoros Nóra

Mikor volt, mikor nem volt, − volt a világ közepében egy csudálatos almafa, amelyik egy szem almát termett minden évben, de az olyan mosolygós volt, hogy úgysem hiszitek. Annak a csudálatos almafának a gyökere alatt volt egy aranydió. Az aranydióban volt egy mazsola. Abban a mazsolában volt egy akkora kacsalábon forgó palota, mint ide az üveghegy meg vissza. A palotában egy király s egy királyné lakott. Szerették egymást, a népük is szerette őket, hanem gyermekük nem volt egy sem.

           Búslakodott a király naphosszat, aztán gondolt egyet:

            − Nem fogok én itt búslakodni magamban, inkább elmegyek háborúzni.

            Avval elment háborúzni.

            Búslakodott a királyné naphosszat, aztán gondolt egyet ő is:

            − Elmegyek, és addig vissza se jövök, amíg a férjem háborúzik.

Bocskort húzott, hamuba sült pogácsát tett a zsebeibe, felment a palota hetvenhetedik tornyába, kimászott a torony legtetejére, kihámozta az eget, aztán kimászott a mazsolán.

− Hej, hóhahó, ez egy mazsola – gondolta, azzal zsebre tette a mazsolát.

Ott találta magát az aranydióban. Kemény volt a dióég, hiába kaparta, ütötte, egy morzsányit sem nyílt. Búslakodott hát tovább, mi mást tehetett volna, azt meg már úgyis megszokta.

Egyszer csak kapirászást hall, s amint felnéz a búslakodásból, meglát egy kisegeret. Adott neki egy hamuba sült pogácsát.

− No, te jószívű királyné, jó tett helyébe jót várj, kívánhatsz tőlem egyet.

− Hiábavaló az kisegér, úgysem tudsz rajtam segíteni. Ki szeretnék jutni innen, de olyan kemény ez a fal, nem tudom kinyitni.

− Hiábavaló? Nézz csak ide, királyné!

Azzal láss csodát, a kisegér egy szempillantás alatt kirágta a dió falát, a királyné meg kimászott.

− Hej, hóhahó, ez egy dió – gondolta, azzal zsebre tette a diót.

Ott találta magát a hideg földben, az almafa gyökere alatt. Nehéz volt a gyökérég, hiába fészkalódott, sehogy sem tudta kiszabadítani magát. Búslakodott hát tovább, azt már úgyis megszokta.

Megint csak kapirászást hall, hát uramfia, ott a kisegér. A királyné adott neki egy hamuba sült pogácsát.

− No, te jószívű királyné, kívánhatsz még egyet.

− Szeretnék innen kiszabadulni – felelte a királyné.

Láss csodát, a kisegér egy szempillantás alatt átrágta magát a gyökéren, és kint termett az almafa alatt. A királyné meg utána.

− Hej, hóhahó, egy almafa – gondolta a királyné, leszakította azt az egy szem mosolygós almát, de nem volt szíve megenni, annyira szépen mosolygott.

Ment, mendegélt a királyné, amíg el nem kopott a bocskora talpa. Ahogy így mendegél, egyszer csak szembe jön vele egy macska, a szájában a kisegér. No, kapja magát a királyné, leveszi a talp nélküli bocskorát, jól elnáspángolja vele a macskát, és kiszabadítja a szájából a kisegeret. Hálálkodott a kisegér, hogy így, meg úgy, megmentette a királyné az életét.

− No, te jószívű királyné, most én ajándékozlak meg valamivel. Itt van ez a szál bajuszom. Menj vissza a te országodba, ott forgasd meg ezt a bajuszt a fejed fölött háromszor, és meglásd, csodálatos dolog fog történni. Akkor aztán bontsd fel az almát, és meglásd, még csodálatosabb dolog fog történni

Megfogadta a királyné a jótanácsot. Visszament az almafához, és bebújt a gyökere alá. Ott elővette az aranydiót, és bebújt az egérkaparta lyukon. A sötétben kitapogatta a mazsolán a rést, és ott találta magát az országában. De jaj, bárcsak ne jött volna vissza! Kardcsörgés és keserves kiáltozás hallatszott mindenütt, annyira előrejöttek a király ellenségei. Már a kacsalábon forgó palota kapuját döngették.

Nem habozott sokáig a királyné, elővette a kisegér bajuszát, megforgatta háromszor a feje fölött. Lett belőle olyan csuda kard, hogy elagyabugyálta az egész ellenséget. A királyné nyakába borult a király, és szentül megfogadta, hogy ő bizony soha többet nem megy háborúzni. Akkor aztán felbontották az almát, és uramfia, előperdült belőle egy szépséges szép királyfi, szakasztott mint a király meg a királyné.

Mondjam, ne mondjam, hogy ebből a királyfiból lett a legmosolygósabb király az egész világon, úgysem hiszitek. Ha meg nem hiszitek, hát nem mondom, járjatok utána magatok.