Veres Brigitta rajza és Simon Réka Zsuzsanna meséje

Veres Brigitta: Brigi, a világjáró százlábú

Simon Réka Zsuzsanna: Gumicsizma hadművelet

A százlábú az eső áztatta füvön feküdt. Feje alatt színes zoknikkal megrakott hátizsákja. Lábait az égnek emelte. Nyújtogatta a nyakát, fordult jobbra-balra, és közben a homlokát ráncolta.

– Egy pár az kettő, két pár az, az négy, három pár az, az...

– Csusszanjunk csak! Hoooplááááá! Csusszanjunk csak! – suhant le valaki mellette, aztán kopp és csend.

A százlábú felnézett. Egy elterült pogácsacsigát látott. Felült. A csiga nem mozdult.

– Hé, csiga, jól vagy? – kiáltotta a százlábú.

– Jól – nyekeregte a csiga –, csak szokatlanul nagy sebességgel csusszantam ezen a sáros dombon lefele. Még szerencse, hogy a fejem nem volt házon kívül. Nem is olyan rossz az, ha az ember, vagyis csiga hátán hordja a házát. Hehe.

– Örülök – mondta a százlábú, és újra magasba dobta a talpait.

– Ohohó, te aztán soklábon éldegélsz, pajtás! – barátkozott a csiga.

A százlábú nem válaszolt, a magasba emelt lábait nézegette.

– Fogadok, hogy egy rojtosujjúgyíkot is ki tudsz előzni – folytatta ámuldozva a pogácsacsiga.

– Csiga, csevegnék én veled, csak most épp zavarsz!

– Zavarlak? Tán csak nem sütteted a hasad – vihogott a csiga –, ahhoz nap is kéne. Ahogy elnézem, ma zuhogós kedvében van az ég. Felhős.

A százlábú nem válaszolt, maga elé motyogott.

– Egy pár az kettő, két pár az, az négy, három pár az...

A pogácsacsiga közelebb húzódott, a százlábú fejéhez hajolt:

– Mit csinálsz? – suttogta.

– Számolnék, ha nem zavarnál meg folyton – válaszolta ingerülten a százlábú.

A csiga egy ujjbegynyit előrébb csusszant, majd bebújt a házába.

– Forgáás, na még egy kicsit, így, így ni! – nyöszörgött.

A százlábú oldalra pillantott. A csiga háza fordítva, haslábával az égnek.

– Csiga, mit csinálsz? – kérdezte értetlenül a százlábú.

– Amit te, égbe emelem a talpam. Számolkodom.

– És mégis mit számolsz?

– Fogalmam sincs, mert fejjel lógni lefele eléggé kellemetlen – fújtatott fészkelődve a pogácsacsiga.

A százlábú a csiga mellé lépett. Egy gyors mozdulattal talpra állította.

– Ohohó, így mégiscsak jobb. Köszönöm. Te mit számolsz? – kérdezte a csiga.

– A lábaim – szólt unottan a százlábú.

– Nem tudod, hány lábad van? Még ilyet! Én tudom. Nekem egy haslábam van – rötyögte a pogácsacsiga.

– Azt hiszem, nekem száz lábam van. Tudnom kell pontosan, hány van – sóhajtotta a százlábú.

– Nem mindegy az neked, hogy száz vagy kilencven lábad van? – kíváncsiskodott a pogácsacsiga.

– Már nem. Állandóan esik az eső, tocsogok a sárban. Elég volt. Fázik a lábam. Gumicsizmát akarok. Hogy vegyek úgy csizmát, hogy fogalmam sincs, hány kell? – panaszkodott a százlábú.

– Akkor számoljuk meg együtt! – javasolta bazsalyogva a pogácsacsiga.

– Rendben – szólt a százlábú és hátára feküdt, hogy jobban láthassa a lábait számolás közben.

– Egy pár az, az kettő, két pár az, az négy, három pár az, az... – ismételgették mindketten.

– Ünneplünk valamit, pajtások? – csattant valaki egy közeli sártócsában.

– Csak egy béka hiányzott! – hagyta abba a lábszámolást a százlábú.

– Na, hát mire jó ez a bosszúskodás? Végre napok óta el sem áll az eső! – terült el a pocsolyában egy ásóbéka.

– Zavarsz, breki. Számolunk! – szólt félvállról a pogácsacsiga.

– Mit számoltok? – ugrott a százlábú mellé a sártól csutakos ásóbéka.

– Lábakat! – válaszolták egyszerre a számolók.

– Lábakat – kérdezte szemét meresztgetve a béka –, azt meg minek?

– Utálom a sarat. Gumicsizmát akarok. Tudnom kell pontosan, hány lábam van – magyarázta a százlábú.

– Jaj, hát a sár a legjobb! – vigyorogta el magát az ásóbéka.

– Nem vagyok béka – motyogta a százlábú.

– És én sem – toldotta meg hetykén a csiga –, tehát folytassuk a számolást.

– Hát akkor számoljunk! – dobbantott lábával a béka.

És számoltak reggel, délben és este. Hétfőtől vasárnapig, kerek egy héten át, de a két pár láb az négynél nem sikerült továbbjutniuk. A sártócsák már felszáradtak, a nap perzselt rendületlenül, de a három számoló mégsem adta fel.

– Nem megy nekünk ez a számolósdi. Sosem tudom meg, hány lábam van – sóhajtott a százlábú.

– Nézzétek csak, egy gyerek! – mutatott egy piros ruhás kislányra a pogácsacsiga.

– Jaj, hát ő Brigi, sokszor együtt tapicskolunk a sárban – terült el a földön az ásóbéka.

– Hogy ez eddig nem jutott az eszembe – fordult a békához a százlábú –, hát a gyerekek jól tudnak számolni!

– Kérjük meg Brigit! Ő biztosan meg tudja mondani, hány lábad van! – javasolta a béka, és a piros ruhás kislány mellé ugrott.

Brigi tenyerébe emelte a békát, hallgatta a hangos kuruttyot, majd lehasalt a földre.

– Sziasztok. Brigi vagyok. No, lássuk csak, kedves barna százlábú. Egy pár az kettő, két pár az négy, három pár az hat... – mondta hangosan a kislány, majd elhallgatott.

– Na? – kérdezte a pogácsacsiga.

– Na! – kiáltotta az asóbéka.

– Kész. Összesen harminc lábad van – mosolygott elégedetten Brigi.

– Hallod, százlábú, csak harminc lábad van! Az nem is olyan sok. Mehetünk gumicsizmát venni – harsogta az ásóbéka.

Azóta a barna százlábúnak van a legszebb gumicsizma-gyűjteménye. Harminc pici színes gumicsizma.

Ha majd az esőben elhalad melletted, biztos észre fogod venni.

Veres Brigitta, 5 éves

Hófehérke Napköziotthon, 

Sepsiszentgyörgy

Óvónők: Szép Blanka 

és Zoltáni Zsuzsanna