Molnár István Vajk rajza és Mészöly Ági meséje

Molnár István Vajk: Kentaúr focista

Mészöly Ági: A futballozó kentaur

Valamikor réges-régen Árkádia árnyas erdeiben élt a kentaurok népe. A bölcs, félig ló, félig emberszerű lények a legnemesebb tudományokkal múlatták idejüket: figyelték az égen vándorló bolygók járását, olvasták a jövendőt a csillagokból, számolták a holdtölték és a napfogyatkozások idejét, versbe szedték a régmúlt legendákat, és mindezekre megtanították a hatalmas isteneket és a legnagyobb királyokat is.

A kentaurok gyermekei naphosszat az öregek sarkában bóklásztak. Megtanulták ők is a titkokat, s néhány év alatt kiderült, melyik kentaurgyerek mely tudomány művelője lesz majd. Mikor elérték a tizenöt éves kort, egy komoly vizsgán kellett bemutatniuk a tudásukat jóstanból, csillagászatból és költészetből. Aki ezen a vizsgán elbukott, hosszú bujdosásra és számkivetettségre ítéltetett.

Egy ifjú kentaur, Filosztratosz igencsak különbözött a többiektől. Míg társai a jövendő titkait fürkészték madarak röptében és az áldozati tűz füstjében, ő legszívesebben egy hatalmas zöld mezőn futkosott egy sáslevelekkel kitömött borjúbőr golyóbis után. Hiába korholták szülei, hiába csóválták fejüket az öreg bölcsek, hiába néztek rá ferde szemmel társai. Anyja és atyja lehorgasztott fejjel jártak az erdőben, annyira szégyenkeztek gyermekük miatt.

Egyre közeledett Filosztratosz nagy vizsgája. Néhány kentaur azt mondta, legjobb lenne gondolkodás nélkül elzavarni a szégyenletes, ostoba fiatalt. A vének legvénebbike, Panatinaikhosz azonban ragaszkodott hozzá, hogy Filosztratosz is kapjon egy esélyt.

A háromnapos vizsga első reggelén csillagászati tudományát kellett a fiatal kentaurnak bemutatnia. Az agg kentaurok tanácsa egy árnyas tisztáson foglalta el helyét. Szemben állt velük a vizsgázó, mögötte pedig visszafojtott lélegzettel a kentaurok népe. Nemsokára szólásra emelkedett ez egyik vén.

– Mondd, Filosztratosz fiam, melyik csillag ragyog legfényesebben Hispánia egén?

– Hispánia egének legfényesebb csillaga az egész világ legfényesebb csillaga. Tudós elmék és egyszerű emberek százai vitatkoznak, hogy Messinek vagy Christiano Ronaldónak hívják ezt a csillagot. Érveket sorakoztatnak pro és kontra: Christiano fénye elhalványítja a körülötte álló többi csillagét, Messié arany labdaként ragyog. Véleményem szerint azonban nem feledkezhetünk el Iniestáról sem…

– Állj, állj! Micsoda zagyvaság? Soha nem hallottunk még ilyen csillagokról! Messi? Iniesta? És főleg: Christiano Ronaldo? Arany labda? Nem vagyunk hajlandóak efféle ostobaságokra pazarolni a bölcs aggok idejét – méltatlankodtak a vének. Kezeikkel felháborodottan csapkodtak, patáikkal türelmetlenül kaparták a földet. – Tűnj el a szemünk elől, te, kentaurok szégyene!

Filosztratosz lehajtott fejjel poroszkált el kedves napsütötte mezője felé. A többi kentaur kacagva nézte, ahogy egy fa mellől előveszi a kitömött bőrgolyót, és rugdosni kezdi. Csak a bölcs Panathinaikos nem nevetett rajta: ő elgondolkodva motyogott maga elé:

– Nos, igen. Messi vagy Christiano Ronaldo? Esetleg Iniesta? Csak az idő mondja meg, elhalványítja-e bármelyik Puskás Öcsi fényét…

A második napon újra összegyűltek a tisztáson a kentaurok. E reggelen jóstanból kellett Filosztratosznak tudását bizonyítania.

– Mondj jóslatot, Filosztratosz, de olyat, melyet minden hadvezér magáénak érezhet, ki győzelemre tör! – szólította a jóslatok legnagyobb tudója.

A nézőközönség előre kuncogott: ugyan miféle badarságokat hord erre össze a bolond ifjú? Ám Filosztratosz kihúzta magát, s zengő hangon így szólt:

– Vezérek! Legyetek akár nagyobbak a nagy Beckenbauernál, kitartóbbak a vén del Bosque-nál, népszerűbbek a hirtelenharagú nagy Pepnél, soha ne feledjétek: bár a harc hivatalosan kétszer negyvenöt percig tart, a csatának csak akkor van vége, mikor a feketébe öltözött bíró harmadszor is sípjába fúj.

A vének tanácstalanul vonogatták a vállukat. Filosztratosz jóslata ugyan nem hasonlított semelyik eddigi jóslatra, de megfelelően zavaros és érthetetlen volt ahhoz, hogy el kelljen fogadniuk. Az öreg Panathinaikosz pedig elismerően bólogatott:

– Jól van, fiam! Bár tegnap nem arattál sikert, ma nem kell szégyenkezned. De ne feledd, a holnapi, költészeti vizsga dönti el a jövődet!

Filosztratosz diadalmasan emelte magasba kezeit, mintha biztos lenne benne, hogy másnap nem vallhat kudarcot, de a társai csak a fejüket csóválták. Néhányan azt mondták, hogy a vének túl engedékenyek, mások azon méltatlankodtak, hogy soha sem hallottak Beckenbauer vagy del Bosque nevű hadvezérekről.

– Most vidám, de nézzétek meg majd holnap! Hiszen soha nem írt le egyetlen sort sem! Mindig csak azt a golyóbist kergeti!

Másnap reggel Árkádia összes kentaurja ott tolongott a vizsga helyszínéül kijelölt tisztáson. Filosztratosz magabiztos mosollyal lépett az aggok elé.

– Feladatod egyszerű – szólalt meg a legöregebb bölcs. – Mondj éneket a legnagyobb hősökről, de úgy, hogy a mindenki, aki hallgat téged, úgy érezze, hogy a harcmezőn van ő is.

– Szívesen! – kiáltott zengő hangon Filosztratosz. – Ám azt kérem tőletek, kedves Aggok, és tőletek is, szeretett kentaur-társaim, hogy gyertek velem a pályára!

– Hová?

– A pályára. Így nevezem a mezőt, melyen egy eljövendő kor legnagyobb csatáit álmodom meg. Csak ott tudom megmutatni nektek e nemes harc nagyszerűségét.

A tömeg méltatlankodva, de kíváncsian követte őt a szögletes mezőre. Mindenki nagy csodálkozására a mező két végén, szembe egymással két-két hófehér törzsű nyírfa nőtt egyetlen éjszaka alatt, a négy sarokban négy színes zászlót lengetett a szél. A zöld gyepen titokzatos fehér vonalak és körök jelentek meg.

– Kedves barátaim, a pálya szélén mindenféle zeneszerszámokat: dobokat, sípokat, kereplőket és néhány vuvuzelát találtok. Arra kérlek titeket, hogy amikor felemelem a kezemet, csapjatok hatalmas ricsajt! Így érezhetitek csak teljesen át a szurkolás élményét.

Bár a kentauroknak fogalmuk sem lehetett, mi is az a szurkolás, mindenki kezébe vett valamilyen hangszert. Filosztratosz pedig kiállt a pályának nevezett zöld mező közepére, és zengő hangon rákezdte:

Vidám zöld a futballpálya, százezer szurkoló várja

A rangadó kezdetét, nézi föld és nézi ég,

Kié lesz a győzelem, ez a drága ős-elem.

Megszerezni az tudja, ki a legtöbb gólt rúgja,

Fel a csúcsra csak az juthat, ki labdát kapuba juttat.

És felemelte a kezét: a körben álló kentaurok, ha nem is különösebben lelkesen, de megütögették a dobokat, megfújták a vuvuzelákat. S ahogy a zaj felhangzott, a pályán megjelent tizenegy piros-sárgába és tizenegy hófehérbe öltözött harcos.

Kulturáltabb nemzetek háborút nem kezdenek.

A harc ősi illatát sportversenyen élik át,

És a versenyek királya, sport alfája, ómegája

Tömegeknek ópium, adja minden médium,

Semmi más, csakis a foci, add a labdát ide, hoci!

Filosztratosz keze megint magasba lendült, s egy fekete-fehér, pattogó gömböt dobott a pályára. A harcosok futni kezdtek felé. A közönség már lelkesebben ütötte a dobokat, fújta a sípokat.

Akhilleusz, Parisz, Hektór rég homályba vesző ókor.

Tiszteljük az ősöket, de keresünk új hősöket,

Kik ügyességét, erejét csodálhatja mind a nép.

A foci csillagai már a lányok álmai,

S a népszerű futballbírók menőbbek, mint holmi írók.

A körben álló kentaurok már meg sem várták, hogy Filosztratosz felemelje a kezét: a költemény utolsó hangjait elnyelte a ricsaj.

Hogyha cselez Iniesta, annyit mondasz csak, hogy: aszta,

A tizenhatosról Robben akkorát lő, szinte robban,

Schweinsteiger vagy Michael Ballack, ki nem rájuk fogad, balek,

A szélen elhúzott Huszti, felesleges már a hiszti,

Ha a pályára lép Ibra, a játék nem mehet babra.

A fiatal kentaur szavai nyomán megelevenedett a pálya: a megidézett hősök briliáns cseleit, bombagóljait tátott szájjal figyelték a nézők. Amikor pedig magasba lendült Filosztratosz keze, egetverő ovációval jutalmazták a parádét.

Pedig a legjobbak csak most következtek!

Van Persie rég, kiskorába’ biciklin járt iskolába,

Hogy a háló rezeg-é, nézi Henri, Trezeguet,

Ha a kapuban áll Iker Casillas, az már fél siker,

Christiano Ronaldótól minden kapus hátrahókol,

S nem jut a Lyon el messzire, ha nem ügyel Lionel Messire.

– Micsoda játék! Igen! Ez a jövő, nem lekaszabolni egymást a harcmezőn! Mi is meg akarjuk tanulni! – kiabáltak a kentaurok, idősek és fiatalok, egymás szavába vágva.

– Rendben, máris mondom a szabályokat! – nevetett Filosztratosz. – De előbb tudnom kell: itt maradhatok Árkádiában, vagy el kell bujdosnom?

– Ugyan, már miért kellene elbujdosnia a legkiválóbb látnokok és költők egyikének? – kérdezett vissza az agg Panathinaikosz. – Inkább alakítsunk csapatokat, és ezentúl a hét egyik napját a jóslás, a költészet és a csillagászat mellett szenteljük a futballnak!

Molnár István Vajk, 8 éves

Bocskai István Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Hajdúnánás