Borz Klaudia rajza és Miklya Zsolt írása

Borz Klaudia: Darázstámadás

Miklya Zsolt: 
Dáriuzs kincse és a mézlegelők

Ó, Dáriuzs, minden darazsak dicső uralkodója fenn az égben, tudtam, hogy sosem szabadulunk meg tőled! Lám, most is ránk küldted hadseregparancsnokodat, a nagy Dongúz hadurat, személyesen. Ránk tört, mézrabló serege élén a nagyfejű, nagytorú, nagypotrohú, mérges fullánkú Dongúz, aki ellen még nem vítt győztes csatát sem a méhek szorgos népe, sem a méhszülte lelkes ember. És mindezt miért, ó, Dáriuzs, minden darazsak mézszopó uralkodója? Mert te megkívántad. Magadénak kívántad a méhek és az ember minden édességét. Így lett éhed és a darazsak mézszomja egyre nagyobbá, hogy lassan megémelyíti az egész világot.

De most már elég volt ebből! Felkelünk ellened vattacukorálmainkból és kockacukor-kísértéseinkből. Felkelünk ellened a mézek védelmében, ellened, a lépek fosztogatója és ellehetetlenítője ellen. Összegyűjtjük a lépek lakóit és a lépek nyalogatóit, összegyűjtünk minden méhet és embert, és ledöntjük az égből trónusodat, ide a földre. Akkor majd meglátjuk, mit kívánsz, mit nem. Akkor majd meglátjuk, ó, Dáriuzs, minden darazsak uralkodója, mire mégy itt lenn a földön. Mikor a szárnyaid mézbe ragadva lekonyulnak, mikor a nagy Dongúz hadúr is csak virágszirupban dagonyázik, akkor fogod csak megérteni, milyen hiba volt megkívánni azt, ami a másé. Tiéd az égbolt ragyogása, ó, dicső Dáriuzs, miénk és méheinké a veríték öröme. Mert egyetlen verítékcsepp, ami nem kívánságból származik, többet ér a te Dongúz-seregednél. Egyetlen méhfullánk, ami a bátor méhecskekatona halálát okozza, hogy megvédje családját a félelemtől, többet ér a Dongúz-had minden dühénél. És egyetlen csepp nektár, ami egy gyermek nyelve hegyén felidézi a virágpor ízét, többet ér a te összeharácsolt világodnál.

Mert jól jegyezd meg, ó, Dáriuzs, minden darazsak uralkodója, le leszel győzve itt a földön, ha nem maradsz fenn az égben. Ha mi el is vesznénk, mert tudjuk, veszendő lény a méhecske és az ember, ha tehát mi el is vesznénk, abban biztos lehetsz, hogy legyőz majd téged a nagyfejű, nagytorú, nagypotrohú, mérges fullánkú Dongúz. Hát nem veszed észre, mire feni a fullánkját már olyan régen? Nem veszed észre kidülledő összetett szemei zavartkeltő energiáit? Nem veszed észre egyre növekvő hatalmát, duzzadó nagypotrohúságát?

Ó, dicső Dáriuzs, tiéd az égbolton a felkelő és a lenyugvó nap ragyogása, aminek fénye hasonlatos a csurgatott mézhez, miért is kívánnál ennél többet? És tiéd a delelő nap minden sugárfullánkja, ami halálra szúrja az óvatlan embert, de virágba borítja a mézlegelőket, miért is kívánnál többet? Engedd, hogy kincseid alatt botladozzunk, engedd, hogy ne keseredjen meg a falat a szánkban a félelemtől, hogy mi jön még. S amikor a nagy Dongúz mégis ránk tör, engedd, hogy egyetlen fullánkunk egyetlen szúrását ne a félelem és ne a keserűség vezérelje. Ha meg kell halnunk, haljunk meg édesen, bátran. Ahogy a minden mézek urának hű alattvalóihoz illik.

A többi csak reklám. Mézszopó világhír.

Borz Klaudia
8. osztályos
Vásárhelyi András Tagiskola
Várpalota