December 2.

Várni. Várni is tudok.

De megnézem, mit kapok.

Mit találhatok ma itt.

A napfénymacska

 

Egyszer csak eljött a tél. 

És a tetőkről eltűnt az alkonyat.

Aztán az ablakokból kirepült a hajnal. 

Már a házak falán sem csorgott le a napsütés. 

A pocsolyák is elhomályosultak, mint a hámló foncsorú tükrök. 

Később lehullott a fák ágairól is a fény a lombbal együtt.

De egy levél, egyetlen makacs levél, mely semmiképpen sem akart elszakadni az ágtól, még ragyog. 

Most megmozdul, és a hátán lassan kinyújtózik egy apró tündöklés. 

Úgy tűnik, hogy ez a kis fénypamacs még beszélni is tud. Vagy inkább nyávogást hallani?

Ha közelebb hajolsz a képhez, láthatod, hogy egy apró fénymacska az.

Még a monitor is megcsillan ott, ahol ő felágaskodik. 

Bújj még közelebb hozzá. Így. Egészen közel.

Ha szerencséd van, átugrik a válladra, és elkísér majd mindenhová. 

Bevilágítja neked ezt a sűrű, sötét telet, ha úgy akarod.

És talán veled marad egészen karácsonyig, amikor majd visszabújik az ünnepi mosolyok fényébe. 

Hogy ott újra szundíthasson egy jót. 

Mert ki tudja, mikor lesz a fényére megint szükség.

...

(Szöveg: Finy Petra. Illusztráció: Holló Anna. Ablak: Kőszeghy Csilla. Nyitogató: Miklya Zsolt)