Simon Réka Zsuzsanna: Minden jó, ha...

Peti Csilla néni háta mögött ült a buszban. Indulás óta csak az kattogott a fejében ma újra találkozik Márki Vendellel. Vajon, milyen lesz a focimeccs? Most életbevágóan fontos a győzelem. Nem hagyhatja, hogy új osztálytársai előtt az a nagydarab pupák újra beledöngölje a földbe. Izzadni kezdett a tenyere. Zsebkendő után kutatva belenyúlt a zsebébe. Előhúzta a puha anyagot. A textilmanó vigyorgott rá apró világító gombszemeivel.

“Hát ez meg, hogy a csudába került ide? Ott hagytam a padban!” ‒ húzta össze a szemöldökét Peti, és egy gyors mozdulattal visszagyúrta a manót.

‒ No, most akkor berezeltél, vagy mi van? Tudod, a bombagól. Bombagóóól! ‒ sutyorogta a manó.

‒ Nem rezeltem be! ‒ szorította a kezét a zsebére Peti.

‒ Mit mondtál, Peti? ‒ kérdezte a mellette ülő Hanga.

‒ Á, semmit, nem fontos!

A busz bekanyarodott a Hamza téri iskola elé. Peti megremegett. Szerette ezt az iskolát, igaz, Márki Vendel miatt néha nagyon utálta, de az épület, jaj, az épület az mindig olyan csalogató volt. A busz ablakából megpillantotta Vendelt. Ott állt az iskola előtt, hóna alatt egy focilabdával, és a közeledő buszt fürkészte. Ott álltak egy kupacban a régi osztálytársak és a volt tanítónéni, Janka néni is.

Csilla néni aprókat tapsolva  a buszban gyorsan elhadarta, senki ne mozduljon semerre, várják meg míg mindenki összeszedi a cókmókját.

Kinyílt a buszajtó.

‒ Hanga, Hanna, bombagól, bombagól! ‒ nyekeregte a manó.

‒ Pszt, egy szót se, vagy a hátizsákba zárlak! ‒ szólt Peti, és Csilla néni után lassan, ráérősen lebaktatott a buszból.

‒ Szia, Peti ‒ lépett oda hozzá Hanna.

‒ Szia, Hanna. Sziasztok ‒ szólt Peti és a régi osztálytársaihoz fordult. Szeretett volna még mondani valamit Hannának, de nem tudott több szót kipréselni magából. Janka néni megsimogatta Peti fejét. Látszólag nagyon örült, hogy újra találkozhattak.

‒ Szevasz, Töpörtyű ‒ nyomott egy barackot Peti fejére Vendel‒, hát te aztán jól meglógtál innen!

Peti azt sem tudta hova bújjon. Na, tessék, már kezdődik. Vendel már kiszúrta magának. Egész nap rajta fog lógni. Hogy lehet így a győzelemre koncentrálni?

‒ Bombagól, apukám! Te adod, vagy te kapod? ‒ szemtelenkedett újra a manó.

Több sem kellett Petinek, befúrta kezét a zsebébe, megragadta a textilfigurát és begyömöszölte a hátizsákjába.

Csilla néni összeterelte az epreskertieket. Hanga Peti mellé furakodott. Csendben bevonultak az iskola tornatermébe átöltözni.

A Hamza téri iskolának füves, gondozott focipályája volt. Legtöbbször a felsősök játszották itt a barátságos mérkőzéseket. Ezért is volt nagy dolog, hogy az epreskerti negyedik bét meghívták a Hamza tériek. Peti korábban sokszor ült már Hannával a lelátón. Mindig csodálattal bámulta a felsősöket, akik Hamza téri mezben rúgták a lasztit. Sokszor álmodozott arról, hogy majd egyszer ő is közöttük lehet, talán majd ő lesz a csapatkapitány. De arra is sokszor gondolt, talán a széphajú, széplelkű Hanna lesz, a legjobb balhátsó.

A két csapat bemelegített, elkezdődött a várva várt mérkőzés. A Hamza tériek mintha erősebben kezdték volna a játékot. Alig lehetett követni őket, úgy hasítottak a pályán. Vendel vezette a labdát. Már majdnem az epreskertiek kapujához ért, amikor Bence (Mérföldes Medve) hirtelen eléugrott, hogy kicselezze és megkaparintsa a labdát. Hanna sem késlekedett, Vendel mellett termett, intett neki, na, passzold már, de Vendel úgy tett, mintha észre sem venné. Nekiveselkedett és tiszta erőből a kapu irányába rúgott, de Bence egy gyors mozdulattal elkaszálta a labdát, majd Hangának passzolta. Hanga célzott, lőtt, góóóóóóól.

1:0 az epreskertiek javára. Örömkiáltástól zengett a lelátó. Csilla néni hol füttyentett, hol tapsikolt örömében. Bence Vendel mellé somfordált és halkan ezt súgta neki:

‒ Na, most ki a Töpörtyű?

A második félidőben az epreskertiek kezdtek erőteljesebben. Peti igazi firkás játékosnak bizonyult. Gőzerővel indult, bűvészkedve cselezett.

‒ Vigyázz, a hátad mögött, balról akar lecsapni rád! ‒ csilingelt a manó hangja.

Vendel volt az, de hiába igyekezett. Peti még idejében kicselezte, de a közeledő Hannát már nem tudta. Hanna célzott, rúgott, góóóóóól. 1:1. Micsoda gólvágás. Micsoda mérkőzés volt. Janka néni és Csilla néni boldogan fogtak kezet.

Bence Vendelhez lépett:

‒ Ne haragudj, hogy letöpörtyűztelek. Szép játék volt.

‒ Nem haragszom. Valóban szép játék volt ‒ mondta Vendel és tekintetével Petit fürkészte.

A gyerekek kezet fogtak és közben büszkén integettek a lelátón ülőknek.

Vendel Peti nyomában lépkedett. Peti megfordult.

‒ Peti, ne haragudj, hogy Töpörtyűnek neveztelek! Nagyon jól játszottál! ‒ szólt Vendel lehajtott fejjel.

‒ Nem haragszom. Remélem, még játszhatunk együtt ‒ mondta Peti boldogan, és megveregette Vendel vállát.

Este, amikor Peti fáradtan már az ágyában feküdt, az jutott eszébe, eddig egy igaz barátja volt, Hanna, de ma már nem is egy, de négy van. Legszívesebben kiugrott volna a bőréből örömében.

‒ Ügyes voltál, kispajtás! ‒ sisteregte ásítozva a gombszemű textilmanó.

‒ Az új suliban minden jobb lenne, ha Hanna és Vendel is velünk lehetne ‒ suttogta félhangosan Peti, és mély álomba szenderült.

 Fent: Agócs Írisz illusztrációja

Sulimese, folytatásos mese, 8/8. rész