Mészöly Ágnes: Esőanyó

    Csipp-csöpp, maszatol odakint az eső. Csöpög, szemerkél napok óta.  Hol jobban, hol kevésbé. De megállíthatatlanul.

Nyiff-nyaff, nyekereg odabent Kisjutka. Nyűglődik, szenved napok óta. Hol jobban, hol kevésbé. De megállíthatatlanul.

- Befejeznéd? - szól rá Anya a konyhából. Anyának persze könnyű. Egész nap nyomogathatja a mosógép gombjait, csörömpölhet az edényekkel, nem szól rá senki.

Kisjutka nyafog tovább. Hogy csöpögős. És hűvös. De legfőképpen u-nal-mas ez a vasárnap délután.

- Befejeznéd?? - vakkant rá Zolka a leckéje mellől. Zolkának persze könnyű. Érdekesnél érdekesebb dolgokkal foglalkozik az iskolában. És ha Zolka tanul, nincs helye mellette egy Kisjutka-féle óvodásnak.

Kisjutka nem bír magával. Fejen áll a díványon. Felmászik Apa íróasztalára.

- Befejeznéd??? - kiabál rá Apa. Felkapja Kisjutkát, beviszi a csupa fodor-csupa lila kislányszobába, és rácsukja az ajtót.

 Apának is könnyű, persze. Egész nap ülhet a számítógép előtt, neki nem lesz kocka feje a képernyőtől. Nézi a számokat, észre sem veszi, milyen rettentően unalmas egy esős októberi vasárnap délután.

Ovlachi Aliz: Eltörött a béka lába

Eltörött a béka lába,

hogy fog járni iskolába?

Zokni, cipő kellene,

de ha nincs lába,

hát mire?

Elbiceg majd egy lábon,

jól felel az órákon.

Tanul zenét, ábécét,

orvos lesz majd,

vagy ügyvéd.

Béka, béka tanulj hát,

járd ki így az iskolát!

Lába fél, de esze sok,

irigylik az ovisok!

Fent: Egri Mónika illusztrációja

Miklya Zsolt: A csodatükör

    Eszterkó már ötéves korától az iskolába készülődött. Anya, aki tanító néni, bevitte néha az iskolába. Hú, az volt csak az igazi! A nagyok már mind olvasni, meg írni tanulnak, ismerik a betűket, meg a számokat is. Eszterkó is elszámolt már legalább huszonötig, csak a kilencet meg a nyolcat keverte mindig össze, nem beszélve a tizenkilencről meg a tizennyolcról. De azért lelkesen megszámolt mindent, ami az útjába került.

    Atilka viszont fütyült a számokra, neki aztán mindegy volt, hogy kilenc vagy nyolc vagy tizenkilenc. Őt csak a színek érdekelték. No meg az illatok és az ízek. A fehér porcukor, a piros málnadzsem, a barna kakaó. Legszívesebben a konyhában tartózkodott, órákig ácsorgott Anya mellett, s figyelte, ahogy gyúrja a tésztát, pucolja a répát, süti a palacsintát. Hú, az a palacsinta! A kert végéből is megismerte az illatát, és szaladt befelé a konyhába, hátha akad majd egy szakadt, amit csak megenni érdemes. Legnagyobb bánata volt hát a Pirosoviban, hogy ott a konyhába csak a felnőttek mehettek be, meg a naposok hordhatták a tányérokat, evőeszközöket, de ő még kicsi volt, nem lehetett napos. Maradtak hát az illatok, a párolgó, gőzölgő levesek, húsok ínycsiklandó illata. Eszterkót mindez hidegen hagyta. Ő a legfinomabb ételben is csak turkált, s nagy nehezen evett meg kilenc vagy nyolc falatot, ha olyanja volt. A konyhában is az edények, az evőeszközök, no meg a terítés, a mosogatás érdekelte. Ő volt a legboldogabb, ha Anya megengedte, hogy felkösse virágmintás  kötényét, felálljon a kissámlira, és öblögesse az edényeket.

Szabó T. Anna: Iskocka

 Kockulni – az első szó, mit iskolában tanultam,

azt mondják, itt minden új, hogy felejtsem el a múltam.

Látom, aki idejár, az mind szabályos kockafej,

feláll, leül, jelent, felír, sőt, felel is hogyha kell.

Azt mondják, ez hasznos, szép, és legfőképpen szellemes,

akkor is, ha eleinte kicsikét se kellemes.

Nem elég a nehéz táska: jön sok súlyos új szabály,

s mivel biztos ciki lenne, nem is sírhatsz, hogyha fáj.

Izgés-mozgás, fészkelődés – ovis dolog, nem szabad.

„Ne üvöltözz, ne árulkodj, inkább húzzad meg magad!”

„Ne csicseregj, ne sutyorogj, a padtársadról ne less!”

„Az udvaron ne rohangálj, nem akarjuk, hogy eless!”

„Otthon kockulj vagy kekeckedj, otthon kuncogj, kecmeregj!

A suliban fegyelem van, ábécé meg egyszeregy.”

„Otthon vakard meg, ha viszket – itt viszont ne vakarózz,

otthon piszkáljad az orrod vagy ordíts, mint vad kalóz!”

„Ha a szüleid nem bánják, énfelőlem feleselj,

itt viszont az illemet tudd: csukott száj és tele fej.”

„Vedd elő a vonalas vagy négyzetrácsos füzetet,

mert ha nincs itt, akkor majd a szüleidnek üzenek!”

Világos: itt nincsen kecmec: a tanuló nem gyerek,

inkább kicsit katona, bár nem borítják rendjelek.

Tanulás a játék helyett? - Játék lesz a tanulás,

igaz, kicsit kockított és tömeges és katonás.

Kocka leszek? Dobókocka! Játék leszek én magam,

sokoldalú, meglepő, és cseppet sem haszontalan.

 Fent: Steiner Lídia illusztrációja

Bertóti Johanna: A kis vadgesztenye

    A kis vadgesztenye szörnyen irigykedett a szelídgesztenyékre. Ezt az irigységet már kiskorában ültették belé, hiszen az egész vadgesztenye faj szörnyen irigykedett a szelídgesztenyékre. Mivel az emberek a szelídgesztenyéket jobban szerették. Illetve a vadgesztenyéket egyáltalán nem szerették. Csak arra tartották őket érdemesnek, hogy az út két oldalát árnyékolják. A lehullott termésüket pedig mérgükben vagy unalmukban minduntalan rugdosták. A szelídgesztenyéket ezzel szemben abban a kiváltságban részesítették, hogy finomabbnál finomabb ételeket készítettek belőlük. 

A vadgesztenyéket hagyták elrohadni az útszélen.         

Békés Márta: A hetes öt napja

   Hétfőn még nagy úr a hetes,

hatalma is félelmetes,

mindenkit felír, aki rossz,

mert hétfőn még minden tilos,

elbánik bárki csibésszel,

még a barát sem kivétel,

ablakot nyit, csak neki jár,

táblát ő mos, ez a szabály,

ülni senki sem merészel,

osztály vigyázzt, ha vezényel,

jelenti a napot s időt,

és hogy ki nem váltott cipőt,

meg hogy ki hiányzik s miért,

és hány fő, akit tettenért

titokban galacsint, ha gyúr;

Hétfőn a hetes még nagy úr.

Kedden a hetes már kedvesebb,

segíthetsz neki egy keveset,

ha e kegyért cukrot kaphatott,

tőle bárki tárhat ablakot,

ám naplóhoz nem nyúl, csak barát,

és még büszkén kihúzza magát,

de későket nem ír föl menten;

Kedvesebb már a hetes kedden.

Szerdán a hetes már lustul,

miénk a tábla krétástul,

hatszor is lemossuk mi magunk,

dátumot ingyen írhatunk,

legyintünk, mikor fegyelmez,

végül úgyis megkegyelmez,

már nem olyan félelmetes;

Lustul már szerdán a hetes.

Csütörtökön a hetes is másol

elmaradt házit valaki másról,

ám ezalatt dolga lenne tenger,

a hetes is valahol csak ember,

mi segítünk, ez a rend minálunk,

matricáért mindent megcsinálunk,

csak a jelentésre legyen gondja;

Ma egy kicsit csütörtök van, mondja.

Pénteken a hetes is már fárad,

kicsit késett, azért piheg párat,

szenvedései ma véget értek;

A hetesnek legszebb nap a péntek!

Fent: Boros Mátyás illusztrációja

Tasnádi Emese: Iskolatáska

    De én tényleg nem tudtam, anyu. Én…én azt hittem, hogy kivettem, sőt, tulajdonképpen, hogy megettem. Én nem is tudtam, hogy mégse nem… Biztosan azért, mert az utolsó napokban annyi minden volt, tudod, hogy nem volt rá időm. …Hogy mi minden volt? Hát arra már nem emlékszem, igazán olyan régen történt már. Nem emlékezhetek mindenre! Mert különben meg szoktam ám enni, vagy ha én nem, akkor hát a Zoli, az igen. Mert ő neki nem szoktak adni és vagy hozzám jön, vagy a Zsófihoz. Pénzt azt szokott kapni, hogy vegyen magának, de inkább mindig egy könyvet vesz.
Jó, tudom, nem a Zoli zsebpénzére vagy kíváncsi, hanem hogy ez hogy történhetett meg.
De hát most mit mondjak? Az úgy volt… Hát hogy is?

Lackfi János: Szív

A Réten a patakmederben

a fiúk nejlonzacskót találtak,

elég gusztustalant,

én csak távolról néztem,

mert meg lett mondva,

hogy ne turkáljak a koszban,

mikrobák, bacilusok meg minden,

és én szót fogadok,

főleg ha mindenki látja.

A patakmeder ilyen szempontból

izgalmas, csupa törött vödör,

moncsos pulóver, szétrohadt fotel.

A fiúk általában fognak is halat,

hozzák nagy büszkén,

ott lötyög a szivárgó zacskó

belsejében, a zavaros lében,

és vergődik,

mintha tespedő, szürke élőlény lenne

az a zacskó szmötyi,

és a halacska lenne a szíve.

 Fent: Boros Mátyás illusztrációja

Simon Réka Zsuzsanna: Minden jó, ha...

Peti Csilla néni háta mögött ült a buszban. Indulás óta csak az kattogott a fejében ma újra találkozik Márki Vendellel. Vajon, milyen lesz a focimeccs? Most életbevágóan fontos a győzelem. Nem hagyhatja, hogy új osztálytársai előtt az a nagydarab pupák újra beledöngölje a földbe. Izzadni kezdett a tenyere. Zsebkendő után kutatva belenyúlt a zsebébe. Előhúzta a puha anyagot. A textilmanó vigyorgott rá apró világító gombszemeivel.

“Hát ez meg, hogy a csudába került ide? Ott hagytam a padban!” ‒ húzta össze a szemöldökét Peti, és egy gyors mozdulattal visszagyúrta a manót.

Majoros Nóra: Bombagól

− Az új suliban minden sokkal jobb! – mesélte Peti Hannának szombat délután, mert Hanna addig könyörgött az anyukájának, míg végül átjöttek uzsonnára.

− Képzeld el, hogy Csilla néni majdnem olyan alacsony, mint te meg én. Arasz a becenevem, de egyáltalán nem bánom. Már az első nap fociztunk, én voltam a csapatkapitány, és akkora gólt rúgtam, mint a ház! Pedig Csilla néni állt a kapuban.
− A tanító néni is focizott?
− Naná! Kiesett egy csatár Hanga csapatából, és Csilla néni beállt, de kapus szeretett volna lenni. A második helyzetnél azért úgy lőttem, hogy kivédje, legyen neki is sikerélménye.

Mészöly Ágnes: ... és ami összetörhet, össze is törik...

    Az osztály pisszenés nélkül settenkedett ki az udvarra. Peti titokban belecsípett a saját karjába: egyre kevésbé hitte el, hogy ez a furcsa délelőtt tényleg az ő első napja az új iskolájában. A csípés fájt.

- „Tehát nem álmodom” – gondolta. – „Igaz minden: Hanga, aki egészen olyan, mint Hanna. Igaz a manó, de ez még csak hagyján, de igaz Csilla néni is… sosem hittem volna, hogy létezik olyan tanító, akit rá lehet beszélni, hogy matekóra helyett focizzunk!”

    Közben leértek az iskola udvarára. Itt már nem kellett csendben maradni: a harmadikosok egymás szavába vágva szervezték máris a csapatokat. Peti egy pillanatra megrettent: lehet, hogy megint ő lesz az egyetlen, akire egyik kapitány sem tart igényt? De nem sok ideje maradt ijedezni, Csilla néni máris kijelölte a csapatkapitányokat.

Miklya Zsolt: Mi a manó

 – Ugye szép ez a Csilla néni? – súgta a manó.

„Mi a manó?” – rezzent össze Peti, és fülig elpirult.

– De még nála is szebb a Hanga lány. Hanga-hinga – kezdett ficeregni Peti markában a manó. Majdnem a földre pottyant. Nem is lett volna baj, mert Peti arca akkorra pipacspirosból céklavörösre váltott, és legszívesebben föld alá bújt volna vele, hadd higgyék, hogy tényleg cékla.

„Szép, szép, de mit érek vele?” – próbálta Peti húzni az időt, de hiába, mert már ott állt az osztály előtt. Hangára nézett. Na ne, az nem lehet! Hanga arca épp céklavörösből váltott pipacspirosba. Ő is érti a manóbeszédet?! Akkor már úgyis mindegy. És lopva, félszemmel Csilla nénire sandított. Még jó, hogy csak fél szemmel. Mert kettővel azt már nem lehetett volna kibírni. Csilla néni arca ugyanis világított, mint egy közlekedési jelzőlámpa, kitalálhatod, hogy milyen színben. És Peti csak most látta meg, hogy ő is milyen kicsi.

Tasnádi Emese: Az új lány

 


     -        Az új suliban biztos minden jobb lesz! – biztatta magát Peti még egyszer, miközben leült a padba. Pont úgy, mintha csak egy ima malmot forgatna, vagy egy rózsafüzért, olyat, mint amilyen a Dédinek van Besenyszögön. 
-        Szia, Hanga vagyok. – mondta a mosolygó szőke kislány mellette.

Hanna?! Az lehetetlen! Hanna nincs itt. Hanna ott maradt a régi iskolában, abban a másikban, ahol a Márki Vendel van és vele együtt minden rossz, ami csak lehet egy kisfiú életében. Nagyon szerette volna, ha Hanna is vele jön ide az új iskolába, ahol majd biztos minden jobb lesz, de nem jöhetett. És most itt ez a lány és azt mondja, Hannának hívják. Az nem lehet! 
-        Hanga, figyelnél egy picit arra, amit mondok? – fordult a padjukhoz a tanító néni. 
-    Igen. Csak köszöntem az új fiúnak. – csicseregte a szöszkeség és hiába icergett és ficergett a padban, így is alig látszott ki belőle. 
-        Helyes, de most inkább figyeljetek mindketten! – mosolygott Csilla néni és folytatta az órát.

Bertóti Johanna: A pillanat

    – Az új suliban biztos minden jobb lesz! – biztatta magát Peti fogmosás közben is. – Csak ez az első nap ne lenne ennyire nehéz. Talán jobb is lenne kihagyni. Mi lenne, ha csak második nap mennék be a suliba? Mi lenne... Akkor a második nap lenne az első nap. Csak azt a pillanatot éljem túl, amikor belépek az osztályba, néma csend, minden szem rám mered, Vendel bekiált valamit, amit nem hallok jól. Röhög az egész osztály. Persze ez nem történhet meg, mert Vendel nem lesz ott az új suliban. Szerencsére! Szóval belépek, néma csend, minden szem rám mered... valami történik, és röhög az egész osztály. Másképp nem tudom elképzelni. Az első padban ott ül Hanna, ő az egyetlen, aki nem nevet. Á, dehogy lesz ott Hanna... Ő sem lesz ott az új suliban... Szóval kivétel nélkül mindenki nevetni fog.

– Peti, indulnod kell! – kiáltott a konyhából anya.
Peti és apa némán mentek egymás mellett az iskola felé vezető úton. Már egészen közel voltak a sulihoz, mikor apa megszólalt:
– Aztán csak bátran! Húzd ki magad, és minden jó lesz.

Miklya Luzsányi Mónika: Régen volt, soká lesz

   – Az új suliban biztos minden jobb lesz! – biztatta magát Peti másnap reggel, amikor a suliba készülődött. – Jobbnak kell lennie!

 Aztán egy pillanatra elbizonytalanodott. Férfiasan megszívta az orrát. Mert egy férfi nem sír. Nem is könnyezik. Főleg ha negyedikes.

    Az biztos, hogy amilyen a Hamza téren volt, annál rosszabb nem lehet. Bizonyos szempontból. Mondjuk Vendel-szempontból. Hanna-szempontból viszont már egészen más a helyzet.

Ovlachi Aliz: Most múlik pontosan

Mármint a nyár. Még alig látszik, hogy múlik, de azért minden nappal egy kicsit sápadtabb, ráncosabb és soványabb lesz. De nem is a nyárról, vagy őszről, hanem Petiről akarok mesélni nektek, aki negyedik osztályos. (Lesz. Jövőre. Hogy idősebbnek higgyék, mindig nagyobbnak mondja magát). Szüleivel ma este érkezik haza a nyaralásból. Mint minden évben, most is a Balaton partján pihentek, egy kis faházban. Két hetet töltöttek itt, és most becsukódik a kis faház ajtaja, apa zárja a kulccsal, amit a lila kalapos nénitől kaptak. Már itt is van a lila kalapos néni, széles mosollyal jön apa és anya felé, karjait kitárja, már messziről magyaráz, kérdez, és válaszol, leginkább olyanokat mond, hogy reméli, Petiék számára kellemesen telt a nyaralás, és jövőre is az ő házában fogják elszállásolni magukat. Amint megkapja apától a kulcsot, biccent és már siet is tovább, a másik faház felé, mert az is az övé, és onnan is épp most távoznak a nyaralók.