Simon Réka Zsuzsanna: Szeretem az epret

Megkondult a déli harang. A tűző nap mintha egy harapásból akarta volna bekebelezni augusztus utolsó napját. Fortyogott a sütni akarástól. Az emberek behúzódtak lesötétített kőházaikba. Csak egy maszatos képű, borzos kis csibész ugrált a főutca közepén. Hóna alatt vaskarika, kezében bot. Dúdolgatott, lyukas cipőjével rúgta a port. Meg-megállt, ide-oda tekintett, hátha valahonnan felbukkan egy játszótárs. A templom faragott kapuja mellett egy kóborkutya komótosan nyalta elfáradt talpát. A maszatos képűre nézett, majd farokcsóválva eliszkolt. A kisfiú a nyomában.  Két szűk kis utca, egy gyomnövényes kert, és utol is érte. A kutya egy szipogó, copfos kislány lábához dörgölőzött.

Dávid Ádám: A láthatatlan banán

 

Nagyi mesélte,

hogy egészen tíz éves koráig

egyszer sem látott banánt.

Elég figyelmetlen kislány lehetett.

De az sincs kizárva,

hogy a banán akkor még

láthatatlan volt,

csak idővel megsárgult,

mint a falevél,

vagy a Nagyi fogai.

Illusztráció: Beatriz Iglesias

http://www.beatriziglesias.com/2008_02_01_archive.html

Bertóti Johanna: Kukac

Almából ki, körtébe be,

ez a kukac élete.

Mindenhova bemászik:

ott van a szilvában,

ott van a málnában,

ott van a barackban,

ott a meggyben, birsben,

ott az e-mail címben.



Nagy Dia illusztrációja

Prágai Tamás: Kóty

Nagyon a begyemben van már az Ádám család.

Egy ilyen kis sárgadinnyemagnak, mint én, igazán nem esik jól, ha a földre pottyantják.

Nem elég, hogy apuka egy éles késsel feldarabolta a házamat: pedig igazán jól éreztük magunkat abban a dinnyehéjban.

Minket pedig, dinnyelakókat csak úgy kikapargattak egy nagy evőkanállal a tányérszélre! 

Megértem én persze, hogy Ádámék is szeretik a sárgadinnyét. Hogyne szeretnék! Csakhogy nekem ez a dinnye az otthonom volt.

Nyulász Péter: Fél a paradicsom

Megijedt a paradicsom.

Azt gondolom,

nagyon fél.

Hogy úgy mondjam, parázik.

Talán attól para nagyon,

hogy egyszer csak, hamm, bekapom.

Melyik felén kezdjem vajon?

Ez a fele itt a para, az a fele ott a dicsom.

Akár paráz, akár fél,

megeszem, mert nagyon finom

ez az egy fél paradicsom!

 -  Vagy tán ez a te paradicsod?

Megjelent a Csodaceruza 55. számában (2012, XI. évfolyam)

Az illusztrációt Schall Eszter készítette

Kiss Ottó: Azt mondta a Márió...

Azt mondta a Márió, hogy a spenótot

és a répafőzeléket kimondottan szereti,

csak azért nem eszi meg őket,

mert olyan nagyra nő, hogy ha

lefelé néz, elszédül.

A Máriónak, tudod, sok mindenben igaza van.

Megjelent a Csillagszedő Márió című könyvben (Móra, 2002, 2009)

Illusztráció: Paulovkin Boglárka

 

Lackfi János: Kerti kaland

Volt egy kertész,

 Meg a kertje,

Őt mindenki

Irigyelte.

Nem a kertet,

Csak a kertészt,

De a kertért

Irigyelték.

Cseresznyéje

            Pingponglabda,

Kézilabda

Egy-egy alma.

Simonyi Cecília illusztrációja

Bertóti Johanna: A sütőtök

A veteményeskertben elviselhetetlen volt a népsűrűség. Harminchat zöldség egy négyzetméteren! Ki hallott még ilyet? A paradicsomok majd kipukkadtak mérgükben, a paprikák protestáltak, az uborkák uszították a többieket, a babok berzenkedtek, a sárgarépák siránkoztak, a saláták sopánkodtak. Egyedül a sütőtök ült nyugodtan a babérjain, mert véletlenül tényleg rátelepedett egy kisebb babérbokor ágára, és feltápászkodni semmi ereje meg kedve nem volt, mint ahogy mérgelődni, protestálni, uszítani, berzenkedni, siránkozni, sopánkodni sem.

Miklya Luzsányi Mónika: Bolondgombák

A nagyi városát erdők vették körül. Meg hegyek. Anya szerint inkább csak dombok. Hát tényleg nem voltak túl magasak, viszont erdő borította mindegyiket. És az erdőbe kisvonattal lehetett kimenni. A kisvonat zöld volt és szuszogott. Pont úgy lihegett, mint nagyi, amikor az emelkedőn kaptattak fölfelé. És fürgén gurult, ha lejtőhöz értek. A kisvonat is, meg a nagyi is.

Tasnádi Emese: Zöldség

− Nem szeretem. Rossz az íze.

− Hiszen meg se kóstoltad. Honnan tudod?

− Látom a színéről. Zöld.

− Persze, hogy zöld, hiszen cukorborsó.

− Attól még lehetne más színű.

− Például milyen?

− Rózsaszín. Az a kedvenc színem.

− Rózsaszín zöldség nincs.

− Miért?

− Nem tudom. Talán mert az állatok ezt a színt nem szeretik, és nem ennék meg.

− Az állatok is esznek zöldségeket?!

− Persze, hogy esznek. Sőt, gyümölcsöt is esznek.

− Ezt csak azért mondod, hogy egyem meg a barackot, amit Gabi néni hozott.

− Rendben, nyertél. Megeszed?

− Nem. Nem szeretem. Rossz az íze.

− Hiszen meg se kóstoltad. Honnan tudod?

− A cukorborsó mellett van.

− Ha mondok egy mesét, akkor megeszed a zöldséget és a gyümölcsöt is?

− Melyiket?

− Ezt, amelyik az asztalon van. Cukorborsó főzelék és őszibarack.

− De csak ezt. Egy mese, egy ebéd. Megegyeztünk?

− Megegyeztünk. Figyelj!

Mészöly Ágnes: Én megenném

Én megenném, tényleg, de hidd el, a répa az rémes,

Gyümölcsnek ízetlen, zöldségnek túlzottan édes.

A káposzta förtelmes, lenyelem, s már tudom, kár volt,

És nem segít rajta, ha ecetes, savanyú, párolt.

Az ubival nincs gondom, ha a vékony szeletek mellett

Találok húst, mondjuk rántott vagy grill csirkemellet.

A paradicsommal sincs, tudod jól, komolyabb bajom,

Csak ne kelljen naponta ennem, mint banánt a majom.

A borsó is jöhet, ha van mellé kétannyi rizs is.

Így nem baj, ha túlfő, és elfogadható az íz is.

De hidd el, a kamasznak legjobb a mekdoncsis krumpli,

Ezt még vagy tíz évig tuti nem fogom megunni.

Fent Németh Gyula illusztrációja (www.gynemeth.com)

Bertóti Johanna: Az óriásparadicsom

A veteményeskert lakói csodálkozva figyelték az egyik paradicsom rejtélyes növekedését. Alig néhány nap alatt alma nagyságú lett. A többi paradicsom, ha ezt elérte (és rendszerint elérte, de semmiképp nem néhány nap alatt), elégedetten fordította minden figyelmét arra, hogy kellőképpen kipirosodjon. A titokzatos paradicsom viszont  nem hagyta abba a növekedést, és végül éppen akkora lett, mint a szomszéd kisfiú focilabdája. Pirosabb volt bármelyik másik paradicsomnál. Kívánatos példánnyá növekedett. Úgy tűnt, egy egész család jóllakhat majd belőle.

           A gazda elégedetten cipelte be az óriásparadicsomot a házba. Az unokák tátott szájjal figyeltek.

            – Nagyapa, ez mitől nőtt akkorára, mint egy labda?

           Nagyapa titokzatosan hallgatott. Gondosan megmosta a paradicsomot, majd egy tálra helyezte. Fogta a kést, hogy a hatalmas termést feldarabolja. De abban a pillanatban, hogy nagyapa a kést a paradicsomba döfte, az ahelyett, hogy két darabra vált volna, hatalmasat durrant, és épp mint egy labda, kipukkant.

 Szántói Krisztián illusztrációja