Majoros Nóra: A sellő és a napfelkelte

Korán keltem ma. A nyolckarú még alszik, a sokfogú már elindult vadászni. Ha keresztezem az útját, talán kitér, és a csíkos család biztonságban lesz. Igen, a mező felé megyek, talán ott lesz a vén páncélos. Végigsimítom a páncélját, leszedegetem róla az élősködőket, és nézem, ahogy csőrével legeli a hajladozó füvet. Amikor apró gyémántokat eregetve a felszínre úszik levegőért, tovább megyek. Nem is fog emlékezni rám. Sietnem kell, mert lemaradok a fény ébredéséről. A kagylók, a rákok halk nesszel motoszkálnak, láthatatlan medúzák sodortatják magukat az árral. A felszín felé úszom, és remélem, elkerülöm őket, mielőtt csípésük élettelen, sodródó fatörzzsé változtatna. A víz átmenet nélkül melegszik. Bukfencezem, ráfekszem a meleg és hideg határára, engedem, hogy a fényes korong sugarai simogassák a hátam, de az éjszaka hűse borzongassa a hasam. Ezüst raj úszik körülöttem, halszájacskák csipkedik a pikkelyeim. Lassan, nagyon lassan táncolok a felszín felé, ahol valami ismeretlen kezdődik. Mondják, élnek ott lények, érzésekkel, mint én, de a víz megfojtja őket. Egy közös van bennünk: a fényes korong, amely lenyugszik éjjel és felkel reggel, és én minden nap megnézem a  sekély vízben, ahogy sugarai történeteket festenek a puha homokba. Fürdök rajzaiban, testemen érzem a melegét. Pikkelyeim csillámlanak, szívem ver, táncra perdít a szenvedély. Amikor a fényes korong tovább indul, én élelmet keresek, menekülök a ragadozók elől és házat építek halott korallból, míg el nem tűnik a fény a horizonton, és be nem köszönt az éj, ideje a félelemnek és a hidegnek. Ha még élek, amikor oszlik a homály, ha még érzem az áramlatot, akkor úszom a felszín felé, hogy a fény rajzaival együtt lejtsem a tündértáncot. Minden reggel, hálával, csillogással és félelemmel.

Paul Klee halai a következő oldalról úsztak át hozzánk:

http://davinciswings.blogspot.hu/2010/05/3rd-grade-fish-inspired-by-paul-klee.html