Kiss Ottó: Elönt a víz

Béla bácsi nagyon szeretett olvasni. Ősztől tavaszig sokat ült a városi könyvtár olvasótermében, hogy otthon minél kevesebbet kelljen fűtenie. Néha egész nap olvasott, újságokat vagy könyveket, válogatás nélkül szinte minden érdekelte.

      Egyik délelőtt hosszú regénybe temetkezett. A történet egy idős férfiról szólt, bizonyos Pantics Vilmosról, aki annyit ült a könyvtár olvasótermében, hogy a városra zúduló árvíz is ott érte. Pantics Vilmos aznap úgy belefeledkezett az olvasásba, hogy nem hallotta a veszélyre felhívó figyelmeztetéseket. Még akkor sem mozdult, amikor már a bokáját mosta a víz, pedig a könyvtáros kisasszonyok többször is felszólították, hogy hagyja el a helyiséget. 

      Amikor Béla bácsi ehhez a részhez ért, becsukta a könyvet, és felállt az asztaltól.

      – Maguk nem jönnek? – kérdezte kifelé menet a könyvtáros kisasszonyokat. – Itt fulladnak meg a könyvek között! – mondta sűrű fejcsóválások közepette, és igyekezett minél gyorsabban magára venni a kabátját.  

      A könyvtáros kisasszonyok összenéztek a háta mögött.

      Béla bácsi kilépett az utcára, ám vizet sehol se látott. De amikor rádöbbent, hogy az egészet csak olvasta, hirtelen erősen gyöngyözni kezdett a homloka, és néhány perc alatt teljesen elöntötte a víz.

      – Biztosan megszakadt bennem egy gát – állapította meg, aztán letörölte a homlokát. 

     Hazafelé indult, de közben gondolatban hordani kezdte a törmeléket, amelyből majd újra felépítheti azt a gátat: a, á, b, c, cs, d, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l...

    

     (Megjelent a Liliputi trónkövetelők - tizenöt mesenovella c. kötetben, Cerkabella, 2012)