Erre lengek, arra lengek,
Hajódeszkán vagyok permet,
Pikkelyszoknyám felborzolnám,
Fényeit a mélybe szórnám.
Lábam végén tarka uszony,
Rátapadva halvány iszony,
Szívemben nagy smaragdbánat:
Ember vagyok, mégis állat.
A királyfik halnak látnak,
Nyughatatlan, vízi árnynak,
Hínárhajam csúf, azt mondják,
Testemen rút algaformák.
De majd egy szép sellőherceg,
-Hátán a víz napfényt kerget-
Hogyha meglát, nem csak vihog,
Uszonyúan szeretni fog.
Grafika: Szulyovszky Sarolta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése