égkékbe mártja büszke tornyait.
Alatta arany
palástban a vidék,
irulva-pirulva nyújtózkodik.
Kirándulóhad
indul, ostromra fel,
ki meredeken, ki kényelmesen.
Állják a falak
az ostromot, mivel
megszokták, hogy a nép rajtuk pihen.
Citromfű,
menta, borsika, kankalin,
ki-kikandikál a romok közül.
Indiánléptek az
idő nyomain,
egy vitézsas épp az oromra ül.
Óriáslábakon barangolsz
tovább:
a falon hasalva nézel körül.
Gyertek utánam, ha tudtok, fiaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése