Egy kis gikszer – Ovlachi Aliz

Cak aztatat nem tudom, Don Martalóc, hogy minek isz szegődtem én ide magához matjóznak! – méltatlankododott az egyik nohátmimáshanem matróz (Furafaki, származása szerint félig japán, félig szlovák legény), akit azért találtunk ki ide, ebbe a történetbe, hogy legyen benne egy hasonlóvagyéppenugyanolyan különc és mindig zsémbes figura, mint Dulifuli a Hupikék Törpikékben (egyetlen aprócska különbség, hogy hősünk kisfiúkorában elbliccelte a logopédust is).

De azért csak nekifeszült a legénység – úgy is mondhatnánk: a tettek mezejére léptek – noha körös-körül csak víz volt, amerre a szem ellátott  – s a hajó kisvártatva délnek vette az irányt.

Hamarosan azonban leszállt az éjszaka, a legénység nagyrésze pedig kimerülten elbóbiskolt, s csak tettette, hogy éppen a hajó előrehaladásával foglalatoskodik.

Valójában kánonban horkoltak, és ez alól még Don Martalóc sem jelentett kivételt, aki hála a sok-sok évnyi hajózási tapasztalatának, tökélyre fejlesztette a nyitott szemmel alvás tudományát. Büszke is volt rá nagyon, hogy mindennek ellenére hajó az ő kezei alatt még zátonyra sosem futott.

Amit azonban Don Martalóc nem tudott (vagy nem akart tudni), az egy nagyon egyszerű dolog volt: ha valami eddig még nem következett be, nem jelenti azt, hogy ezután sem fog bekövetkezni. Így is lett. Hűvös szelekkel, vérvörös égbolttal jött a hajnal, s addigra Don Martalóc kapitányt és mindahány matrózát úgy elnyomta a mélységes mély álom, hogy dél helyett már réges-régen észak felé haladtak.

Észak felé pedig köztudomásúlag tengernyi a korallzátony, ami valljuk be, nem tesz jót a nekiütköző hajóknak.

Nem volt ez másképp a Sellőáriával sem: jókora csattanást követően recsegve-ropogva süllyedni kezdett.

Percek alatt hatalmas pánik tört ki a hajón, ki térdre rogyva fohászkodott, ki káromkodott – akárcsak Furafaki, aki eképpen összegezte előző napi gondolatait: „Én megmondtam, hogy eszt az embejt messzire el kell kelülni...” (itt csúnya kifejezések egész sora következett, egyenesen a kapitánynak címezve...).

Szavait azonban szerencsére elnyelték az egyre bőszebben fodrozódó hullámok, s így Don Martalóc fülébe nem jutott el más, csak némi sós-habos tengervíz.

Don Martalóc története, folytatásos mese, 8/3. rész