Szemenszedett tanulság – Dávid Ádám

Vakító fényesség cikázott végig a Hortenzia-szigetcsoporton, kis híján felforralta az Ó- és Újperenciás-tenger mesebeli vizét, majd egy szempillantás alatt megolvasztotta a sarkvidékek végtelen jégtömbjeit is. Don Martalóc pillantott ilyen fényességeset épen maradt fél szemével. Ha Furafaki nem furakodik a közelébe, s nem zökkenti ki a szerelembe bódult kapitányt félszeg bóközönéből, akkor ez a vakító vízözön sem szabadul a világra. De Furafaki kotnyeleskedése miatt Pepe szónoklata is zátonyra futott, miként a Sellőária, Hortense felé vetett szenvedélyes pillantása pedig rajta kívül a földkerekségen mindenkinek elvette a szeme világát.

Végül még... – Bertóti Johanna

„A kormányzó haldoklik.” Futótűzként terjedt a hír a Hortenzia-szigetcsoport lakói között. Fel is pezsdítette alaposan a lakosság fantáziáját, és egyre dagadó tömeg gyűlt össze a kormányzó hatalmas, hajóalakú, tiritarkára festett palotája előtt.

Sellő-ária – Miklya Zsolt

Kár marcangolni magad örökké,

kis Pepém, kár érzelegni.

Kár búslakodni, örülni, sírni,

vígan dalolni és szeretni –

mondta a Hortenzia-szerte ismert

szívtipró, a hírhedt Nagylujó.

Tudod, nekem egy hölgy szíve ennyi –

s két ujjal csettintett egy nagyot.

Majd a Laboda-öböl felé fordult,

ahol a sellőivel együtt szörfölt

esténként, míg látta a napot.

Ezer árboc és vitorla – Mészöly Ágnes

Árad a tenger, zúdul át a hajó ormán / elsüllyedt már a tat és víz alatt a kormány… Ezer árboc és vitorla, ez nem lehet igaz! – méltatlankodott Don Martalóc és megrázta fejét. Egyrészt a tengervizet próbálta kirázni a füléből, másrészt reménykedett, hogy e tekintélyes matrózkapitány-viselkedéssel elűzheti gondolataiból a hívatlan, előszemtelenkedő rímeket.

Egy kis gikszer – Ovlachi Aliz

Cak aztatat nem tudom, Don Martalóc, hogy minek isz szegődtem én ide magához matjóznak! – méltatlankododott az egyik nohátmimáshanem matróz (Furafaki, származása szerint félig japán, félig szlovák legény), akit azért találtunk ki ide, ebbe a történetbe, hogy legyen benne egy hasonlóvagyéppenugyanolyan különc és mindig zsémbes figura, mint Dulifuli a Hupikék Törpikékben (egyetlen aprócska különbség, hogy hősünk kisfiúkorában elbliccelte a logopédust is).

Irány a tenger! – Miklya Luzsányi Mónika

Irány a tenger! – üvöltötték vissza egyszerre a matrózok, ahogy kapitányuk hangját meghallották. Mert a csavargó ekkor már nem volt sehol. Délcegen állt Don Martalóc a kormánykeréknél, vörös bársony zubbonyába belekapott a tengeri szél, s az aranygombok úgy szikráztak a mentéjén, mint az égen odafent a nap.

Hohohohó − Majoros Nóra

Óperenciás-tengert is megjárt, ősrégi vitorlás ringatózott a kikötőben. A tatárboc törötten nyikorgott, a vitorlák kiszáradt moszatként lebegtek. Megkopott a szúette hajótesten a felírás: Sellőária. A csavargó hosszasan betűzte a nevet, vagy azért, mert nem tudott rendesen olvasni, vagy azért, mert valóban fura név volt ez egy harci fregattnak. A kikötő, mint egy ipari daráló, zajosan és büdösen ketyegett. A temérdek rakodómunkás, részeg matróz és csempész az útrakész, legalább a kapitány szerint működőképes hajók körül nyüzsögtek, így senki sem foglalkozott a csavargóval. A biztonság kedvéért körülnézett, mielőtt az ingatag pallón a Sellőária fedélzetére lépett.

Miklya Zsolt: Vár-úrnő óriáslábai

Vár-úrnő magasra emeli fejét,

égkékbe mártja büszke tornyait.

Alatta arany palástban a vidék,

irulva-pirulva nyújtózkodik.

Kirándulóhad indul, ostromra fel,

ki meredeken, ki kényelmesen.

Állják a falak az ostromot, mivel

megszokták, hogy a nép rajtuk pihen.

Citromfű, menta, borsika, kankalin,

ki-kikandikál a romok közül.

Indiánléptek az idő nyomain,

egy vitézsas épp az oromra ül.

Óriáslábakon barangolsz tovább:

a falon hasalva nézel körül.

Gyertek utánam, ha tudtok, fiaim.

Majoros Nóra: A kutya és az eső

Agócs Írisz illusztrációja

Az első gazdája Bátornak hívta. Aranyozott láncot rakott a nyakába, a törzskönyvével dicsekedett mindenkinek, és válogatott ételeket vásárolt neki. Bátor nem igazán kedvelte a libamájat, a lánc pedig mindenbe beleakadt, amikor megszökött. A gazdája eleinte csak dünnyögött, amikor meglátta a lyukat a kerítés alatt. Szólt a kertésznek, aki betemette, de Bátor újabb és újabb lyukakat ásott. Ekkor már nem csak dünnyögött a gazda, hanem kiabált, és büdös dögnek hívta. Rendelt egy kőművest, és falat építtetett a kert köré. Bátor egy hétig csak szimatolta a falat, a gazda pedig elégedetten dörzsölte a kezét. Aztán eleredt az eső, és Bátor nem bírta tovább. Nyüszített és kapart, míg az ázott föld az egyik sarokban engedett, és kiszabadult. Soha többé nem engedték vissza. A gazda seprűt fogott, olasz lakásfelszerelés boltban vásárolt, formatervezett seprűt, és elkergette a kutyát.