Oldalak

2024. július 28., vasárnap

Nagy Izabella: Nyár (versek)

 

Klesitz Piroska illusztrációja

Nyáron a lányok


a Balatonnál vaníliafagyit esznek

barátnők vékony piros bikiniben

megosztanak álmokat

kergetnek szép jövőt

hogy majd lesz egy férjük négy gyerekük

kiskutyájuk kettő és zöld füvű pázsitjuk


a Balatonnál a kopott piros padon

ücsörögnek és nézik a naplementét

az aranyhidat ráfeszülni a vízre

arany szívüket kifeszítve 

hogy majd lesz egy fiú akinek tetszenek

aki elviszi őket cukrászdába


a Balatonnál magukban sétálnak a mólón

nincs már velük barátnő se fiú se férj

kutyájuk erre-arra rohangászik közben

nem hallgat a szóra mint ahogy más sem

hogy szép ez az élet így is úgy is

hisz meglátják a rigót a sás között énekelni


Nyáron


sárgadinnyét ettünk a tesóm meg én

cukrot szórtunk a tetejére

és gyufaszálból babát gyártottunk

elvittük a kertbe 

azt játszottuk fölnőttek vagyunk.


Álmomban a nyár


a kertben állnak a fák

nincs még itt a nyár

csillagok sem söprik az eget

lehullott csóvájukkal

csak az álmaink szabadok

csobbanak langyos vízbe

kis halak rebbennek alólunk

nádirigók énekelve

már a fészküket építik

de itt

a kertben a fák

moccanatlan várják 

a felhők vonuljanak már

esőcsppjeikkel máshová

de itt

még hamar sötétedik

aludni tér a madár

aludni tér a lélek

hogy álmainkban

csobbanjunk végre a lágy vízbe

egy bedobott labda után


Nyáron semmit sem lehet


Mit lehet nyáron csinálni? kérdem Nagyhajú Kapitányt,

miközben esik kint és én bent unatkozom.

Nyáron semmit! feleli mélyhangon, szelíd barna szemeivel

mosolyog az esőcsurgós ablak felé, félúton rám tekint.

Nyáron lehet fagyizni? kérdem vigyorogva,

de ő komolyan nemet int torzonborz fejével.

Nyáron lehet Balatonban fürdeni? kérdem csillogó szemekkel,

de ő azt feleli: nem. Csak ilyen egyszerűen.

Nyáron lehet reggeli után is pizsamában lenni? sóhajtok nagyot,

hangokkal szótalan azt mondja, ugyan már.

Nyáron kiskutyával lehet napozni a kertben? csupa várakozás vagyok.

Ejnye, no, hát hogyan is lehetne.

S mikor szájam széle legörbülni látszik,

és kezdeném várni az iskola első napját,

Nagyhajú Kapitány felemelkedik ültéből,

bekapcsolja az ezüstszürke hanglemezjátszót,

és a tűt puhán ráhelyezi a fekete lemezre.

Majd rám néz és szélesen elvigyorodik.



Klesitz Piroska illusztrációja

Szerkesztette: Miklya Zsolt

2024. július 24., szerda

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 8. rész

Berecz Kriszta illusztrációja

 Szerelmeskert


Éjszaka van a Mályva utcában, meleg, júniusi éjszaka. Alszik a Világszép Mályvarózsa, rózsaszín csipkés hálóingben, az ura mellett, összegömbölyödve. Derűs, gömbölyű álmokat lát. És édeseket, mint az eperfagyi. Dundi kacsója Keserédes úr mellkasán, diszkréten hortyognak. Csemetéik versenyt szuszognak a tejszínhabforma takarók alatt. 

Bezzeg a Költő! A Költő úgy horkol, hogy egy hadvezérnek is becsületére válna. 

A kis Ilyés János foltos macskával játszik álmában, máskor meg… máskor meg ott áll a fa mellett az a kedves, nyílt tekintetű, és teljesen kalácsképű lány. Dereka nádszál, fodros, magas nyakú blúzán ezernyi gomb és egy kis virágos bross, ajka körül mosoly játszik. Mosolyog? Nem mosolyog? Marad? Elszalad? Macska? Leány?

Alszik a Bohém, csak úgy nyakkendőben, ruhástul, alszik a Tábornok, és alszanak az éles nyelvű szomszédasszonyok. De a Mályva utcában alszanak a macskakövek is. Álmodnak lovakról, patkókról, háborúról, mezítlábas gyerekekről. Széles farú, nagy szoknyájú, piacra igyekvő, kacsafertályos asszonyokról. Múltról, jövőről, jelenről. És főleg cipősarkakról! Formás, hegyes, női cipősarkakról. Némelyik tűzpiros. 

De egyvalaki nem alszik. Fátia kisasszony ablaka tárva-nyitva, a kisasszony az ablakban ül, mályvaszínre lakkozott körmű mezítlábát lógázza bele a bódító illatú, júniusi éjszakába. Horgol a holdfénynél, és néha, a válla felett vissza-visszapillantgat a szobába. Ott alszik a Kertész. Arca szelíd, inkább fiúra, mint férfira vall. Fátia kisasszony szeretne valami igazán kedvére való, szépséges álmot horgolni. Tele buja kerttel, júniusi éjszakával. Vigyorgós paradicsomokkal és nagy fej káposztákkal. Na jó, rózsalugassal is. De képtelen koncentrálni. A Kertész aztán csodálkozik álmában: hogy lehet, hogy mályvaszín az uborka, és szögletes a paradicsom? 

Ejj, te Kertész, próbálnál csak magad szerelmesen horgolni a holdfényben, mindjárt rájönnél, hogy nem is olyan egyszerű… 


Szerkesztette: Komjáthy Nessie

2024. július 23., kedd

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 7. rész

Berecz Kriszta illusztrációja

 

Pletyka


– Ennek a Fátiának már meg lovagja van!

– Lovagja? Kertésze!

– Egykutya. Kóbor kertész járt a Mályva utcában, hát nem pont a Fátia bozontos kertje tetszett meg neki? 

– Mi baj vele, legalább rendbe teszi végre. Nem árt az a kis metszés, ásás, permetezés.

– Hogy renbde? Hogy metszés, ásás, permetezés? Nem csinál az semmit, azt mondja, pont így tetszik neki, ilyen bozontosan. Valami új módi, azt mondja, per-ma-kul-tú-ra. 

– Persze, persze, permakultúra, az én időmben ezt még szerelemnek hívták.


Szerkesztette: Komjáthy Nessie

2024. július 22., hétfő

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 6. rész

Berecz Kriszta illusztrációja

 Babafej

A két éves Annuska békésen üldögél, mint egy szöszke játékbaba, akit csak úgy odapottyantottak a fotelbe. Más kérdés, hogy a porcelán babák nem tömik magukat teli tejszínhabos sütivel. Bennük maximum egy kis szalma van, vagy fűrészpor. Mégis jobb eleven kislánynak lenni! Ráadásul nem elég, hogy Annus annyi sütit ehet amennyi beléje fér, de őt mindenki békén hagyja most: a nénik Öcsivel foglalkoznak, ő az új baba. Nézegetik jobbról, balról: 

– Nézd a lábacskáját, a gödröcskéit! 

– Micsoda átható tekintete van! Mályvarózsám, hogy fognak zokogni érte a lányok! 

– Bizony, micsoda kis pasi lesz belőle, igaz-e? – toldja meg egy másik hölgy, miközben aprókat csipdes a kisfiú mezítlábába. – Micsoda kis pasi!

Öcsi itt megelégeli a gyömöszkélést, és torka szakadtából üvölteni kezd. A nénik sorra lapogatják, dajkálják, de anyja kezében sincs nyugton, Öcsi márpedig ordít, és kész.

Akkor belépett a szobába a Költő. Barátságosan ráhunyorgott az ordító Öcsire, és azt kérdezte: 

– Na mi újság, Babafej?

Az üvöltést mintha elvágták volna, Öcsi elvigyorodott, és bizalmasan megcibálta a Költő pamatnyi szakállát.

Ki érti ezt?


Szerkesztette: Komjáthy Nessie

2024. július 21., vasárnap

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 5. rész

Berecz Kriszta illusztrációja

 Férfi klub

Keserédes úr vasárnap délutánonként jár a Férfi klubba. Hiába bosszankodik a Világszép Mályvarózsa, hogy dohányszagú lesz az új zakója, és egyáltalán, miért nem mennek kettecskén a parkba inkább, Keserédes úr meg ebben hajthatatlan. Vasárnap felveszi a kifogástalan zakóját, az apró mintás, kifogástalan nyakkendőjét, talán még a kifogástalan bajszát is megfésülteti a borbéllyal, pedig azon nemigen van fésülnivaló. És megy.

A Férfi klub egy nagy, cifra, ódon épület a Mályva utcában. Ott aztán Keserédes úr naphosszat elhallgatja a Költőt, a Tábornokot meg a többieket. Keserédes úr barátja, a Költő épp mintha szöges ellentéte volna a fagylaltosnak: haja zilált, bajusza kócos, és nevetséges kis pomponnyi szakállat hord. De azért van tekintélye: a Költőnek ugyanis folyton távolba révedő tekintete, csupa ráncos homloka van. Nyomasztja az ország gondja! – gondolják a férfiak. Új szerelmes versen töpreng! – gondolják a nők. És roppantul tisztelik. Bár egyesek tudni vélik, hogy őkelme tulajdonképpen rövidlátó, és azért hunyorog és azért ráncolja a homlokát, mert nincs pénze szemüvegre. De erről bölcsen hallgatnak.

– Háború! – mondja a Tábornok.

– Politika! – bólint rá komolyan Keserédes úr.

– Hon! – mondja a Költő.

– Proszit! – mondja a Bohém, és ebben megegyeznek. 

Jól megértik egymást! Így hát a férfiak vasárnap délutánonként együtt isszák a sört, szivaroznak, megváltják a világot háromszor keresztbe.

Kivéve a kis Ilyés Jánost. Ő nem régen nyert felvételt a Férfi klubba, ami pedig nagy tisztesség! Csak hát… a sört tulajdonképpen utálja, a szivartól fullad, a politika pedig nem érdekli. Őszintén szólva még Fátia kisasszony macskáját is kellemesebb társaságnak tartja, mint az urakat mind együttvéve. És Fátia kisasszony macskája nem is hagyja soká magában unatkozni! Mert Fátia kisasszony macskája jön! Bejáratos a Férfi klubba. Végigfekszik a piros plüss foteleken, fehér szálakkal összeszőrözi a Tábornok nadrágszárát, elfogad némi kávéhabot a Költőtől, majd elfészkeli magát a kis Ilyés János ölében. (Sőt, felnőttség ide, klub oda, János néha bizony még madzagra kötött zörgős papírszalvétát is húzkod a cica orra előtt, és együtt kergetőznek a klub folyosóin a süppedős szőnyegen). Az urak gyanakodva méregetik őket, mert hát csak van ebben a macskában valami gyanúsan nőies. És akkor mit keres a Férfi klubban? De végső soron csak egy macska, nem? 

– Proszit! – mondja a Bohém, s azzal nem foglalkoznak tovább a problémával.


Szerkesztette: Komjáthy Nessie

2024. július 20., szombat

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 4. rész

Berecz Kriszta illusztrációja

 Édes kis túlzás

Világszép Mályvarózsa Fátia kisasszony asszonyhúga. Kicsi, kerek és világszép. Nyakán igazgyöngysor, fehér csipkegarbóján apró selyemrózsák. Határtalan bizalommal néz a világba. Ő a helyi fagylaltos, mert a macskaköves utcán az egyik bolthajtásos kapu alatt fagylaltos bódé rejtőzik. Világszép Mályvarózsa ott méri a fagylaltot, egy hatalmas kanállal. Nem is gombócokat tesz a tölcsérbe, inkább bumszlit. Árul puncsot, árul levendula fagyit, epret, málnát, ibolyát… A világon mindenféle fagylaltot, ami fehér, lila vagy rózsaszínű. De nem árul csokoládét! Hupikék törpikéset vagy Kindert meg aztán végképp hiába keresel nála. Hasztalan korholja a párja, Keserédes úr: 

– Drágám, ki kéne szolgálni a vevők igényeit! Mi lesz velünk, ha jön egy másik fagylaltkereskedő?!

De Világszép Mályvarózsa hajthatatlan. 

– A divatot vagy követed, vagy diktálod!

Ő pedig diktálni akarja, ez nem kérdés. Nincs apelláta.


Szerkesztette: Komjáthy Nessie

2024. július 19., péntek

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 3. rész

Berecz Kriszta illusztrációja


Macskakő

A Mályva utca nem ám olyan akármilyen, poros vagy aszfaltos utcácska. A Mályva utca csupa-csupa macskakő. Az ablakokban bódító illatú petúnia nődögél, kótyagos szenderek röpködnek körülötte. Tavasszal meg nyáron, ha rájuk süt a nap, nevetnek a macskakövek. És leszedik az arra járó lányok és asszonyok cipősarkait. Nem is hordanak magassarkú cipőt a helyiek, csak a turisták, akik nem tudják, hogy a macskakő cipősarokra vadászik.


Szerkesztette: Komjáthy Nessie 

2024. július 18., csütörtök

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 2. rész

Berecz Kriszta illusztrációja

 Álomcsipke

Fátia kisasszony egyébként horgolni is tud. Sőt, nagyon szépen horgol, amikor marad egy kis ideje vasalás után. Ő horgolja a szép álmokat. Igen, éles nyelvű szomszédasszonyainak is. Fátia kisasszony nem bosszúálló természet. Bár egy-egy álom néha kissé sziruposra sikeredik. Hiába, a kisasszony túl sok kosztümös meg romantikus filmet néz. De még soha senki nem reklamált emiatt.


Szerkesztette: Komjáthy Nessie

2024. július 17., szerda

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 1. rész

Berecz Kriszta illusztrációja


Mályva utca

Fátia kisasszony a Mályva utca 7-ben lakik. Hosszú, bodros, koromfekete haja van, földig érő szoknyája, csepp, kockás kalap ül a fején, arról selyemvirág integet. A házikója mályvaszínű, körülötte apró, ámde gazos, bozontos kert. Amikor a szomszéd nénik kijönnek öntözni meg kapálni, szúrós szemmel méregetik a mályvaszín házikót meg a borzas kertet, és összesúgnak a kerítés fölött: 

– Fátia kisasszony már megint fényes délig alszik! 

– Állítólag hegyes füle van, mint a macskának, meg bizonyos rosszabb hírű tündéreknek! 

– No de ne szólj szám… 

Sokatmondó pillantásokat váltanak a kerítés fölött, és visszatérnek a kapáláshoz.

Fátia kisasszony valóban délben kel. Ásít egy nagyot, vele ásít tarka macskája. Majd esznek valami csekélységet: nem baj ha kevés, de édes legyen! Aztán Fátia kisasszony bekapcsolja öreg televízióját, romantikus filmeket néz, és közben vasal. Hogy mit vasal? Csillagokat! Földig érő szoknyája is csupa csillag, azt is ki kell vasalni, a sok-sok vasalt csillagocskát pedig egy karkosárkába gyűjt. Ezt csinálja egytől fél háromig. Fél háromtól négyig a haját bodorítja, négytől ötig pedig a körmeit lakkozza, mályvaszínűre. Meleg nyári délutánokon a lábkörmét is kifesti. 

Amikor besötétedik, felölti földig érő szoknyáját, csipkeblúzát, és a fejére biggyeszti a kockás kiskalapot. Felveszi magas szárú, fűzős cipőjét, a hóna alá csap egy vén, fekete esernyőt, karjára veszi a csillagokkal teli kosarat, és útnak indul. A tarka macska ott szalad mögötte. Fátia kisasszony barátságosan biccent a szomszéd néniknek, és kiballag a bozontos kertből, végig a Mályva utcán. A vasalt csillagokat szép sorban, óvatosan a helyükre teszi az égbolton, amelyik meg összegyűrődött, azt a kosárba teszi és hazaviszi. Így sétálnak ők egész éjjel, Fátia kisasszony és a tarka macska. A nap első sugarainál aztán visszatérnek a Mályva utca 7-be, összegömbölyödnek a takaró alatt, és fel se kelnek másnap délig. 

Te láttál már gyűrött csillagot? Nem? Na ugye, mert Fátia kisasszony mindet kivasalta. 


Szerkesztette: Komjáthy Nessie

2024. július 14., vasárnap

Sulyok Bernadett: Kis szél, nagy szél

 

Klesitz Piroska illusztrációja


Kis szél, nagy szél

Kis szél, nagy szél, fúj a szél.
Sereg faág összeér.
Jobbra hajlik, balra leng,
Összezörren, úgy mereng.

Messze száll sok falevél.
Tombol, süvít, zúg a szél.
Cibálja a faágat,
Le is törhet egypárat.

Kis fa, nagy fa meghajol,
Széllel, viharral dacol.
Gyökere, törzse tartja,
Ameddig csak akarja.

Szelek csendjét megvárja
Büszke lombkoronája.
Levelek se libbennek,
Gallyai elpihennek.


Szerkesztette: Miklya Zsolt

2024. július 12., péntek

Sugár Zsigmond: Így telt a nyaram

 

Szüdi János illusztrációja


Hogyan telt a nyaram?

Csak a baracklekvár ízű nagyanyámra emlékszem. Ha palacsintát sütött, a konyhaajtóba álltam. Vártam, hogy mondja: „elrontottam”. Az első szakadtat elfeleztük, én és hosszú szakállú nagyapám. A másodikat már egyedül tömtem be. Jóllaktam, mint a duda, mire elkészült a palacsintatorta. Nem is kértem belőle, hát a nagyapám a tetejébe ültetett, és az üres lekváros üvegek lettek a kerekek. Azzal gurultunk le a tóra. 

A nádas szélén a hátamra csapott, és elkurjantotta magát. 

– Horgászni fogunk, kiskomám!

Csak a víz mellett jutott az eszünkbe, hogy otthon felejtettük a horgászbotot. 

– Sebaj, te leszel az úszó, én meg a horog! – rikkantott.

Előre dobott, s azután ő is a hínárosba gázolt. Így fogtuk a naphalat, de kicsi volt még, hát feleresztettük az anyja mellé. Nézz fel az égre, ha hunyorogsz, megláthatod.

A nagyapám horgászott volna tovább, de a kikötőmester rákiabált, hogy itt nem lehet se napot, se csillagot fogni. Fekete csizmája cuppogott, rázta nagy, szőrös kezét. Nem jutott más hirtelen az eszembe, egy üveggolyót tömtem az orrom likába. Abba bújt bele a nagyapám, és húzott maga után. Amikor már csak a kisujjam lógott ki belőle, megpöcköltem. Végigpattogott a víz tetején, s ott kacagtunk benne a nagyapa meg én. Az a kis golyó meg sem állt, csak a tó túlpartján. 

Legörbült a szám, hogy nem látom már többet a baracklekvár ízű nagyanyám. Nagyot nevetett erre a nagyapám, aztán kihúzta magát. Ráfeküdt a vízre, és egy csónak lett belőle. A nyakába ugrottam, s lettem a vitorla. Nem hiányzott más csak a szél. Vártunk. A víz kisimult, mint egy hatalmas, kék palacsinta. Semmi sem mozdult, csak a békák kuruttyoltak. Vártunk. Szürkült már, s a szúnyogok majd megettek. Kínomban táncra perdültem, akkor súgta meg csónak-apám, hogy a nádbugák közé szorult a szél. Húztuk jobbról, taszajtottuk balról, de meg sem moccant a nádas. Leguggoltam a tövébe, és megcsiklandoztam. Abban a pillanatban hanyatt vágta magát a nád, és a szél üvöltve rohant végig a tó felszínén. A gallérja mögött lapultam a nagyapámmal, egy fityinget sem kért a fuvarért.  

Öreg este lett, mire hazaértünk. Éhesen, hal és palacsinta nélkül nyitottam be a konyhába, s a nagyanyám széttárta a kezét. 

– Üres a kamra – mondta.

Szerencsére a nagyapám egy zsák szúnyoggal lepett meg. Azt tűztük fel a nyársra, és ettük vacsorára.

Ilyenféleképpen telt a nyaram, amiből többre nem is emlékszem már.


Szerkesztette: Németh Eszter

2024. július 10., szerda

Halász Bálint: Tivadar és a varázskoffer

 

Korbuly Ágnes illusztrációja


Tivadarnak fogalma sem volt, mitévő legyen: nővére, Fruzsi, már rég becsomagolt, ő viszont sehol sem tartott. Eddig mindig anyukája pakolt össze, amikor nyaralni indultak, de idén apukája kijelentette, hogy egy majdnem iskolásnak egyedül kell összekészítenie a játékait, amit vinni szeretne. Ennek anyukája is örült, mert rengeteg dolga volt. 

Máskor nagyiék is segítettek csomagolni, de most máshova utaztak. Normális körülmények között nagyiék nem hagyták volna ki a nagy közös családi nyaralást, de nagypapával soha semmi sem volt normális, ugyanis varázsló volt. Idén meghívták egy bűvész konferenciára, és nagyit is vitte magával. Mert Nagypapa, bár nyugdíjas varázsló volt, de nagymamát még mindig el tudta varázsolni. 

Tivadar reménykedett, hogy ő is örökölte nagypapa tehetségét. Koncentrált, összehúzta a szemöldökét, és elmormolta a varázsigét, hókuszpókusz. De nem történt semmi, továbbra is ott állt a szoba közepén a kupac: a focilabda, a nyomozós társas, a lézerkard, a nagyító és Kázmér, a tengerimalac. Pontosabban Kázmér nem állt, hanem fel-alá rohangált a ketrecében. 

Tivadart a sírás kerülgette. 

Ekkor ott termett nagypapa, bár az is lehet, hogy az ajtón jött be, ezt a varázslóknál soha nem lehet tudni, körbenézett, és megpödörte a bajuszát. Ekkor ugrott be Tivadarnak, hogy nagypapa varázslataihoz nem hókuszpókusz kell, hanem bajuszpödrés. És valóban, nagypapa a bajuszpödrés után a semmiből előhúzott egy koffert, kopott bőrborítása telis-teli matricákkal csupa különleges helyről: Párizs, Róma, Sydney, London. 

– Tessék, ebbe minden bele fog férni! – nyomta nagypapa Tivadar kezébe a koffert.

– De hogyan? – méregette Tivadar. Nem tűnt elég nagynak. 

– Varázslat! – kacsintott rá nagypapa. Tivadar elmosolyodott, és már tessékelte be a bőröndbe Kázmért. – A tengerimalacot ne! – sápadt le nagypapa. Lentről, az utcáról dudáltak, megjött a taxija. – Jó utat, kis unokám! Ne feledd, semmilyen állatot! – mondta, és eltűnt, bár az is lehet, hogy az ajtón viharzott ki, ezt a varázslóknál soha nem lehet tudni.

Tivadar szót fogadott, Kázmér, a tengerimalac maradt, de az összes többi játék valóban, csodálatos módon belefért a kofferba. Fruzsi nem hitt a szemének, amikor bejött a szobába, ahogy anyukája sem, apukája pedig megdicsérte Tivadart, hogy milyen ügyes nagyfiú. Kázmért a szomszéd néni gondjaira bízták. Indulhatott a család a tengerhez! 

Mind bepréselődtek az autójukba. A csomagoktól alig fértek el. Az utazás öt szendvics, négy képregény, három összeveszés, két muszáj megállni, mert nagyon kell, és egy nagy alvás hosszúságú volt. Tivadar aggódott, hogy összenyomódik a koffer a többi alatt, de annak nem lett baja, csak az utasok gémberedtek el, mire odaértek. 

Tivadar imádta a tengerparti házat, onnan futni a strandra, és ott belerohanni a hullámokba, apukájával focizni és lézerkardozni, anyukájával társasozni, nővére talpát felforrósítani a nagyítóval, csak a rengeteg, éhesen nyivákoló macskát utálta. Még jó, hogy nem hozta el Kázmért. Felfalták volna. 

Elkergette a macskákat, erről eszébe jutott, hogy fogócskázzanak Fruzsival. De nővére inkább bújócskázni szeretett volna. Tivadar beleegyezett. Fruzsi volt a hunyó, már számolt is. Mikor százig ért, az öccse keresésére indult, de sehol sem találta. Olyan fehér lett, mint a strand homokos partja, és már majdnem felébresztette a napernyő árnyékában szunyókáló szüleit, amikor meghallotta Tivadar hangját egy szikla mögül, amit áthatolhatatlannak tűnő, szúrós bokrok szegélyeztek. 

– Fruzsi, látsz egy bokrot egy gyönyörű, fehér virággal? – Tivadar hangja mintha egy kút mélyéből jött volna.

– Igen! – válaszolta nővére.

– Ha arrébb húzod, találsz egy kis nyílást, azon át tudsz mászni! Hozd magaddal a bőröndöt! 

Fruzsina nem értett semmit, de Tivadar annyira határozott volt, hogy engedelmeskedett. Visszaszaladt a tengerparti házba, felnyalábolta a koffert, rohant vissza vele, és átpréselte magát a nyíláson. 

A sziklán túl egy csodálatos öböl tárult a szeme elé. Az azúrkék tenger lágyan mosta az aranyszínű, finom homokot. Tivadar a parton térdelt egy delfin mellett, és a hátát simogatta. 

– Tivadar! – kiáltott fel Fruzsi. – Mit keresel itt, és hogy került ide ez a delfin?

– Kisodródott! Segítenünk kell rajta! Már nem bírja sokáig! Elhoztad a bőröndöt?

– Igen, de mit csinálunk vele?

– Belerakjuk! Ez nagypapa varázsbőröndje, bármi belefér. Beleteszem, te beúszol vele, aztán kiereszted! – hadarta Tivadar, és már nyitotta is a koffert, ami szinte magába szippantotta a delfint. Tivadar elégedetten pödörte meg nem létező bajuszát, és átadta a koffert nővérének. 

Fruzsinának földbe gyökerezett a lába. Mivel nem mozdult, Tivadar kitépte a kezéből a koffert, és megindult vele a tengerbe, de alig tett meg pár lépést a vízben, elbotlott. Tivadar elmerült, a koffert pedig partra sodorták a hullámok. Fruzsi aggódva kutatta a tengert. Tivadar nem tud úszni! 

Aztán megpillantotta az öccsét a habok között. Nem hitt a szemének. Testvére lába és keze helyén uszony nőtt, aztán egészen delfinné vált, és úgy lubickolt a tengerben. Fruzsina még fel sem ocsúdott, amikor észrevette, hogy parton heverő kofferből előmászik Tivadar. 

– Fruzsina! Tivadar! – Az anyukájuk őket szólongatta a túloldalról. – Fruzsina! Tivadar! Ebéd!

Fruzsi vetett egy utolsó pillantást a delfinre, aztán megragadta a parton szobrozó öccse kezét, átrángatta az alagúton, és rohantak a házba. Tivadar egy szót sem szólt se az úton, se az ebéd alatt, csak néha csattintgatott a nyelvévvel. Apukája rászólt, hogy ilyet egy majdnem iskolás nem csinál, erre Tivadar mindig szélesen elmosolyodott, és egy újabb hal után nyúlt. 

Anyukája nem szólt rá, inkább örült, hogy ilyen jól eszik. Három kiló szardíniát pusztított el. Fruzsi fokozódó aggodalommal figyelte az öccsét. A krémest Tivadar az orrával túrta. Ez már anyának is sok volt, Tivadart a szobájába küldte. 

Nővére követte. Jól tette, mert Tivadar nem a szobába ment, hanem vissza a tengerhez. 

A parton a két testvért hatalmas csődület fogadta. Mindenki a tengert bámulta, még a macskák is! A fehér atlétás életmentő dühösen kiabált az emelvényéről, hogy nem látja a fürdőzőket, de az emberek rá se hederítettek, egy delfint vettek a mobiljukkal, aki közvetlenül a part mellett ugrált, egyik bukfencet hányva a másik után. 

Fruzsina a fejéhez kapott: a delfin az öccse, az öccse pedig... Ekkor vette észre, hogy Tivadar már nem áll mellette, hanem a tengerben úszik, a delfinnel. Az emberek tapsoltak, éljeneztek. 

Amikor kifáradtak, a fiú-delfin páros a kiúszott a titkos öbölbe, és elterültek a homokos parton a koffer mellett, ami a semmiből termett ott, de az is lehet, hogy egy áramlat sodorta oda, ezt egy varázskoffernél soha nem lehet tudni. 

A műsor végeztével a strandon összegyűlt emberek szétszéledtek, visszatértek az uborkás szendvicsükhöz, pöttyös labdájukhoz, matracukhoz. Fruzsi viszont tudta, hol keresse öccsét és a delfint. Átbújt a titkos átjárón, de nem hozzájuk sietett, hanem a kofferhez. Megragadta, odavitte a parton pihegő pároshoz, kinyitotta, és beletuszkolta a delfint. Az állat ellenállt, nagyokat csapott az uszonyával. Hiába, a koffer elnyelte, de a nagy a viaskodásban újból besodródott a tengerbe. 

– Segítség! – jött Tivadar hangja a hullámok közül. 

– Működött! A bőrönd visszavarázsolta! Most menthetem meg…!  – vetette magát a tengerbe Fruzsi. Közben a parton lévő ál-Tivadar is visszaváltozott delfinné, talán ő is csak addig tudott ember lenni, amíg a Tivadar delfin volt, a varázslatoknál ugye ezt soha nem lehet tudni. Mindenesetre a delfin a bajba jutott Tivadar segítségére sietett. Fruzsival kihúzták-tolták a partra. 

A rémült majdnem iskolás hálásan pislogott rájuk. A delfin csettintett, talán azt mondta, ugyan semmiség, vagy megköszönte a három kiló szardíniát és a krémest, majd nagyot ugrott, belecsobbant a hullámokba, és visszaúszott az családjához. 

Már csak a bőrönd hánykolódott a habokban, de nem sokáig. A fehér atlétás vízimentő észrevette, és kihúzta a partra.

–  Ez meg kié lehet? Hé, te, sicc innen! – kiáltott, de már későn. Egy arra ólálkodó szürke kandúr beleugrott a táskába...

 

Szerkesztette: Komjáthy Nessie