Oldalak

2024. január 30., kedd

Németh Eszter: Zsürke és az eperlovag


Szántói Krisztián illusztrációja

 

Alkonyodott, a hegytetőn az erdősáv lassan homályba borult, csak az őrtüzek fényétől vetettek hosszú árnyékokat a fák. Lágy szellő ringatta álomba a fák lombjában a repülőleckéktől megfáradt madarakat, a lassan hűlő levegő felélénkítette a talpalástól, táborveréstől megfáradt sereget.

A landsknechtek táborában egy szőke kisfiú piszkálta bottal a parazsat. Zsürke megnyúlt arca elvékonyodott, de a mozdulatai még mindig élénkek és könnyedek voltak, meg sem kottyant neki a lótifuti apródlét. A figyelmes szemlélő észrevehette, hogy betűket rajzol a tűzbe. Nem messze tőle ült egy piros-zöld ruhás, kerek képű, Zsürkénél alig idősebb landsknecht, aki álmodozó arccal írogatott egy bőrbe göngyölt lapkötegre.

Nagyon kevesen tudtak a táborban írni-olvasni, még kevesebben voltak képesek ezt a tudást továbbadni, így Zsürke nagyon szerencsésnek érezte magát, hogy az eperlovag hagyta, hogy árnyékául szegődjön, mi több, oktatni kezdje a betűvetés tudományára. A kisfiú amúgy sem panaszkodhatott, mert a landsknechtek szokásuktól eltérően nemcsak befogadták, hanem különös gonddal vigyáztak rá, mintha csak valami szerencsehozó kabala lenne. Soha semmi baja nem történt, hiszen a landskechteknek olyan híre volt, hogy más seregbéli nem akart volna ujjat húzni velük. Cserébe Zsürke szorgalmasan szállította a híreket, jártában-keltében nyitva tartotta a szemét és fülét, a száját meg csukva. Esténként aztán rendre elregélte, mit látott és hallott, ki mire készül. Így esett, hogy a landsknechtek mindenről jó előre értesültek, és a vezér parancsba adta az eperlovagnak, hogy mielőbb tanítsa meg írni-olvasni a kisfiút, tudván tudva, hogy a sátrak közt őgyelgő kopott ruhás gyerekek könnyen kaphatók egy-egy obulusért vagy darab kenyérért a táboron belüli futárszolgálatokra, s gyakran le se pecsételik a fontos leveleket.

Az álmodozó tekintetű eperlovag minden igyekezete ellenére is inkább illett reménytelenül szerelmes trubadúrnak, mint landsknechtnek. Bámulatra méltó naivitása ellenére, bár furcsa kalandokba keveredett, mégsem esett soha nagyobb baja. Aznap este sóhajtva megfújta a tintás lapokat, és amíg várta, hogy száradjon, álmodozó arccal bámult a tűzbe. Körülötte a landsknechtek nevetve, dörmögő hangon mesélték, hogy a tavernében kalózestet tartanak, és vadabbnál vadabb történeteket meséltek a Héttenger kalózairól.

2024. január 28., vasárnap

Kiss Dorina: Pacsuli újra otthon

 A Pacsuli, a görények Orra című mesesorozat 2. része


Szabó-Szemenyei Eszter illusztrációja

 

Szóltam előre! Addig tornáztam, diétáztam, amíg visszanyertem az eredeti alakomat, és leadtam a sok nasi miatt rám rakódott plusz dekát. Hiába tettek hűvösre egy állatkereskedés titkos kódzárral ellátott ketrecébe, a rácsokon így már gond nélkül áttoltam magam. Jó, ez túlzás, nem annyira gond nélkül, mert a fejemet nem tudtam vékonyabbra aerobikozni, és beszorult. Először csak simán át akartam slisszolni a rudak között, de hamar rájöttem, hogy ez így nem fog menni. Azon agyaltam, honnan tudnék szerezni szappant, hogy könnyebben kicsússzak, de ebben a bűzös állatokkal teli boltban előbb jön velem szembe egy jegesmedve, mint szappan. Addig törtem a fejemet, amíg eszembe nem jutott a megoldás: összenyaltam a mancsomat, aztán addig simogattam a ketrecet, amíg nyálas és csúszós lett, így végül sikerült kiszabadulnom a börtönömből. Nem mondom, hogy büszke voltam magamra, úgy nézhettem ki, mint aki éppen most született meg, de legalább magam mögött hagytam ezt a rémálmot.

Azt a parkolót céloztam meg, ahonnan a sintér autójából bemenekültem. Emlékeztem, hogy ott elég sok kocsi megfordult. Mivel fogalmam sem volt, pontosan hol vagyok, és merre kell mennem, azt a mestertervet eszeltem ki, hogy belopódzom egy kocsiba, ami a Kőrös-Maros Nemzeti Parkba tart, hiszen ott várt a családom.

Arra nem gondoltam, hogy ez mégsem lesz olyan egyszerű: két napig a kukák mellett kellett dekkolnom, mire végre megtaláltam a megfelelő fuvart.

2024. január 24., szerda

Czeiner-Szücs Anita: Pötty


Vadas Máté illusztrációja

 

Lenke legújabb, fehér pettyes nyáriruhája a szennyeskosárban várta a hétvégi nagymosást. Előző nap a vacsorához édes áfonyalekvárt kínáltak. A kislány az utolsó falattal véletlenül leette magát. A lila ragacs foltot hagyott fehér gallérján és még az övén is. Lenke megijedt. Mi lesz a szép ruhával? De nagypapája szerint a mama mosószappanja még a makacs foltokat is nyom nélkül eltávolítja. – Az áfonyalekvár semmiség! – legyintett.

A szennyeskosár mélyén azonban a selyemruha és öntudatos pettyei ebben már nem voltak annyira biztosak. Most landoltak először a lábszagú zoknik és a piszkos bugyik között. A finom anyag gyűrötten és lekvárfoltosan hevert, fehér pettyei pedig a várakozás bizonytalanságában egyre jobban aggódtak. – Talán örökre elfeledkeznek rólunk. Lehet, hogy Lenke kap egy új ruhát. Minden pöttyök anyja, micsoda balszerencse – nyafogtak. A szennyeskosár békéjét felkavarva egyre nagyobb zúgolódásba kezdtek. Egyikük, megelégelve a zsivajt és a tehetetlen várakozást, gondolt egyet, és se szó, se beszéd, zsupsz, leugrott a ruháról. A sötétkék selyem könnyedén engedte el a kis Pöttyöt. Mintha évek óta minden nap gyakorolták volna a búcsúzást, olyan puhán váltak el egymástól.

Pötty volt a legbátrabb minden pettytestvére közül, így nem csoda, hogy ő egyedül vágott neki az ismeretlennek. – Ha ezt a ruhát már úgyis elfelejtették, jobb, ha máshová szegődök – gondolta a kis korong, és útnak indult.

2024. január 22., hétfő

Így ünneplünk mi: születésnapi dalpremier

 

Pillanatkép a Gondolatlavina videóból

Dupla ünnepnap a mai. A magyar kultúra napja pontosan és nem is véletlenül egybeesik az Író Cimborák születésnapjával, amiből elérkezett a tizenkettedik. 2012. január 22-én indult ugyanis útjára alkotói közösségünk, mely azóta is töretlenül formálódik és gazdagodik.

E jeles alkalomból különleges meglepetéssel készültünk: átlépve időn és téren egy dalpremierrel kötjük össze a múltat és a jelent.

Bemutatjuk Bertóti Johanna – az Író Cimborák versei alapján készült – Rímdúdoló című dalsorozatának befejező részét, mely egyik alapítónk, Dávid Ádám Gondolatlavina című versének feldolgozása. Érdekesség, hogy a művet pontosan tíz éve publikáltuk ugyanitt.

Köszönjük, hogy itt vagytok, és felemeljük egymást. Kívánunk közösségünknek még tucatszor ennyi boldog születésnapot.

Gondolatgyertyákat gyújtani és elfújni ér, kívánságokat elárulni tilos!


És most, hallgassuk meg a Gondolatlavinát! 


Köszönet a hangfelvételért és a hangkeverésért Fehér Csabának (Bobfolk Music), illetve Bertóti Attilának, aki Ésik Zsófia illusztrációját felhasználva a videót készítette.

A tíz részes dalsorozat ide kattintva érhető el.


 

2024. január 20., szombat

Takács Viktória: Apa és a sárkány

 

Takács Viktória illusztrációi
 

Messzivég királyság

Alsóföld legszélén, Messzivég legvégén volt egy hatalmas kert. A kertben burjánzó virágok nőttek, illatos szőlő termett, fák nyújtóztak, és a kert mögött végtelen kukoricaföldek terpeszkedtek. Itt lakott Margaréta, aki gyakran felmászott a cseresznyefa koronájába, és onnan hallgatta a nyári hőségben ciripelő tücskök muzsikáját. Ilyenkor úgy nézett végig a birodalmán, mint egy valódi királylány.
Margaréta ötéves volt, és boldog. Nem tudta, hogy meddig tart a világ, nem gondokozott rajta, hogy mi van a nagy réten túl, ahol a szürke gémek és a gólyák mozdulatlanul álltak, vacsorára lesve. Koronára sem volt szüksége ahhoz, hogy királylány legyen, pont megfelelt neki a cseresznye-fülbevaló. Margaréta szülei és nagyszülei békében éltek együtt a kis házban, ami nem volt éppen palota, de kényelmesen elfértek benne még akkor is, amikor megszületett a kishúga, Veronka. Akkor lett teljes Margaréta boldogsága.

A kertben állt egy műhely, ahol Péter, Margaréta apja egész délután bütykölt, szerelt és kalapált. A kislány szerette hallgatni a kopácsolást, adogatni a csavarokat és a szerszámokat. Péter örült a kislánya társaságának. Ha elfáradt a munkában, leült Margaréta mellé egy sámlira, és elkérte a rajzfüzetét. Hiába voltak vastag, durva ujjai, a ceruzát mégis ügyesen forgatta, és mindig valami szépséges rajzot készített, amit Margaréta megpróbált lemásolni.
Gyakran meglepte Margarétát az ötleteivel. Hol fából készített kisrepülőt, amire hosszú zsineget kötött, és addig pörgette maga körül, míg az égbe nem repült, hol papírsárkányt ragasztott selyempapírból, hol meg vastag madzagokból csomózott cifra virágtartót. Esténként akrobatamutatványokra tanította Margarétát. Amikor végre sikerült egy sokat gyakorolt műsorszám, anya tapsolt és nevetett.

2024. január 16., kedd

Nagy Izabella: Őrizők

 

Szabó-Szemenyei Eszter illusztrációja


A parlagi pipitér kis virág a réten, nem illatos rózsa, sem
búzavirág kéken vigyorogva, a nagy fűbe kis szirma belevész.

A pipitérre ki vigyáz, tudakolod tőlem, csillog, vagyis ragyog kis szemed,
mintha mindent tudnék, mondom sietve. Mert mennem kell. Oda.

Ki öntözi, ki vigyázza, nem kímélsz, kérded rohanva,
csak egy gyomnövény, mondom rezzenéstelen. Mint akit nem érdekel.

Őrizők őrzik, hogy ne vesszen el? Vagy a nagy fű takarja be szirmait? – kérded,
és észre sem veszem, hogy magaddal rántasz megint.

Az őrizők nem őriznek mindent, mindenhol, felelem. Feladtam, hogy hagyjalak,
és siessek újra, siessek oda, ahol unalmasak az emberek.

Rám nézel. És én terád. Nem a mosolytalanság lesz komoly, nem a pipitér,
a kérdés mögött te vagyok és te én. Őrizőnk a rét, a fűszál és egy csepp korai harmat.


(Szeretettel egy engem őrizőnek)



Szerkesztette: Miklya Zsolt

2024. január 12., péntek

Kiss Dorina: Bárcsak


Zelei Marcell illusztrációja


A testvérek az egész délelőttöt a játszótéren töltötték. Képzeletükben a csúszda kilövőállomássá vált, a hinta rakétaként repítette őket a magasba, a trambulinból pedig Hold lett. A nap ugyan ködösen indult, de a színes játékokra ereszkedő fehérség beindította a fantáziájukat, és annyi kalandot találtak ki, mintha valóban messzire utaztak volna.
Egy idő után elfáradtak és megéheztek, így nem bánták, amikor hazaindultak. A lassú forgalom miatt csak vánszorgott az autó. Léva egy ideig unottan tekergette mogyorószínű copfját, aztán azon kezdett gondolkozni, mit játszhatna a kocsiban. Kicsit elszórakozott a kabátján végigfutó patentokkal, ki-be pattintgatta őket, de apa megkérte, hogy hagyja abba, mert ettől a hangtól alig tud az útra figyelni. Léva duzzogni kezdett, aztán felcsillant a szeme, és odaszólt a nővérének, Linkának:
– Barkochbázunk? Én találok ki először!
Linka megadóan bólintott. Ránézett a húgára, és darálni kezdte:
– Élőlény? Ember? Igazi? Hercegnő?
Igaz, Léva tízből kilencszer Disney hercegnőt talált ki, de most megsértődött, mert éppen a milói Vénuszra gondolt. Büszke volt rá, hogy eszébe jutott. Anyával tegnap nézegettek egy albumot, abból ismerte.
– Anya, Linka nem játszik rendesen! – panaszolta félig pityeregve.
Az utolsó kanyarhoz értek, már csak egy jelzőlámpán kellett túljutni, hogy megérkezzenek. Az egyre türelmetlenebb Léva nagyot kiáltott:
– Legyen zöld!
A fény abban a pillanatban váltott, így megállás nélkül tovább tudtak haladni. Anya felnevetett:
– Bárcsak minden kívánságod így teljesülne!
Hirtelen mindent zöld ragyogás borított be. A testvérek döbbenten összenéztek.
– Linka, mi történik velünk?
– Szerintem mostantól bármit kívánhatunk! Próbáljuk ki!
Régóta szerették volna, hogy az anyukájuk több helyen legyen egyszerre, Léva azonnal élt a lehetőséggel:
– Legyen még egy anya!
Ahogy ezt kimondta, hirtelen két anya ült a kocsiban.
– Most én jövök! – mondta Linka, és nevetve azt kérte: – Apa legyen dinó!
Linka kedvence a sztegoszaurusz volt, ami sajnos nem fér be egy kocsiba, ráadásul vezetni sem tud. Szerencsére már éppen leparkoltak a ház előtt. Sztegoapu kitörte magát az autóból, és kétségbeesetten nézett duplaanyura:
– Szedd le rólam az autó darabjait, és vakard meg a hátam, kérlek – pislogta.
A két anya és a lányok segítettek neki.
– Így már jó, apa? – kérdezte Linka. – Kívánjak még neked?
Sztegoapu az ajtóra nézett, és az éleseszű kislány rögtön rájött, hogy nagyobbat szeretne.
– Bárcsak olyan bejáratunk lenne, ami bármekkorára ki tud nyúlni! – kiáltotta.
A szülők ámulattal nézték, ahogy szempillantás alatt megnőtt a nyílás, és mindenki kényelmesen besétált a házba. A lányok egyre inkább belemelegedtek a kérésekbe. Először azt kívánták, hogy játékbolt legyen a lakásuk, amihez csillogós, rózsaszín fürdőszoba jár. Mindenhová süppedős szőnyeg került, és az egész család boldogan szökkent egyikről a másikra. Erről aztán eszükbe jutott, hogy új kertet is kívánhatnak, benne egy régi vágyukkal.
– Bárcsak olyan trambulinon ugrálhatnánk, ami egy lufi belsejében van! – kiáltották a lányok.
Pingvint és bálnát is kértek, de nem akármilyet! Az állatok beszélni tudtak, és mindenféle minta került rájuk: pötty, csík, szívecske. Mire idáig jutottak, a sok játéktól és fura állattól az egész lakás kusza mesevilággá változott. A trambulin és a játékbolt jó mókának tűnt, de semmit sem tudtak kipróbálni, mert a pingvin a lábukat csipkedte, aztán kipukkasztotta a trambulint körülölelő lufijukat. Linkának már lefelé biggyedt a szája, hatalmas sírás következett – volna. Még időben eszébe jutott, hogy csak egy szavába kerül, és helyre jönnek a dolgok:
– Javuljon meg minden! – kurjantotta. – És a pingvinünknek meg a bálnánknak legyenek barátai! – tette hozzá, mert félt, hogy az új léggömböt is kidurrantják unalmukban.
Végre mindenki jól érezte magát, amikor dörgő hangot hallottak. Először azt hitték, vihar közeledik, de hamar rájöttek, hogy csak sztegoapu gyomra korog. Persze, elfelejtettek enni! Azon töprengtek, mit kívánjanak ebédre, viszont azt nem tudták, hogy mit esznek a sztegoszauruszok. Linka most is okosan kért:
– Teremjen annyi dinóétel a kertünkben, amennyit apa szeretne, és duplaanyunak is jusson a kedvencéből, a zöldséges tacóból! Én pedig epres-csokis fagyit kérek lángossal!
– Én meg mogyorókrémes bagettet, és pattogatott kukoricát! – kiabálta Léva, aki hirtelen úgy érezte, majdnem olyan éhes, mint sztegoapu.

2024. január 9., kedd

Újlaki-Nagy Júlia versei

 

Homokleves

Amikor még kicsi voltam,
és Gyurika mamája a szomszédban lakott,
egész nyáron Gyurikával
parittyáztuk a galambokat,
pedig egyikünk sem akarta őket megenni.
Azt mondtam, játsszunk inkább komolyabbat,
így megígérte, hogy majd feleségül vesz,
én pedig homoklevest főztem neki
a házfal és a szőlőlugas között.
Aztán azt játszottuk, hogy ő a részeg férjem,
és fájt a hátam, amikor a falnak lökött,
de amikor azt mondtam neki, hogy büdös a szája,
hazafutott a mamájához.

Amikor még kicsi voltam,
egyedül ettem meg a homoklevest.


Kelemen-Czakó Rita illusztrációi


Luca forog

Anyukám azt mondja:
– Ez a gyerek forogva született,
alig fordulok félre, körbejárja a fél világot!
Pedig én csak a körhintákat szeretem,
és pörgetni a biciklim kerekét,
és gurítani a tányért, amíg üres,
és karikákat rajzolni a pocsolyákba,
és körbefutni apát, amikor hazajön,
és pördülni, amikor valaki táncolni hív,
és forogni, amikor a felhőket nézem,
és a szemeimet forgatni, ha nagyi azt mondja:
– Elnövi majd az önmaga körül való forgást!
A tanci azt mondta:
– Holnap a Föld keringéséről,
az évszakok körforgásáról fogunk tanulni.
Remélem, holnap végre
kiforoghatom magam. 

 

 

Karácsonyfa

A legszebb nyár az volt,
amikor sárkányokat hoztak a Gabi-boltba,
és anyu megengedte, hogy elsétáljak
a járdán, a három gesztenyefa mellett
egészen a templomon túlig,
a messzi Gabi-boltig.
Gabi bácsi éppen akkor csomagolt
sok-sok színes sárkányt
a magas polcokra,
s Eszti néni nekem adott egyet,
a visszajáróra meg három cukorkát.
Aztán elkérte Norbi a sárkányom,
aztán elkérte Palkó a sárkányom,
aztán elkérte Kriszti a sárkányom,
aztán reptettem én is a sárkányom.
De jaj, felakadt az akácfára!

Elment Norbi is a Gabi-boltba,
Eszti nénitől sárkányt vett magának,
aztán elkérte Palkó a sárkányát,
aztán elkérte Kriszti a sárkányát,
aztán reptettem én is a sárkányát.
De jaj, felakadt az akácfára!

Elment Palkó is a Gabi-boltba,
Eszti nénitől sárkányt vett magának,
aztán elkérte Kriszti a sárkányát,
aztán elkérte Norbi a sárkányát,
aztán reptettem én is a sárkányát.
De jaj, felakadt az akácfára!

Elment Kriszti is a Gabi-boltba,
Eszti nénitől sárkányt vett magának,
aztán elkérte Norbi a sárkányát,
aztán elkérte Palkó a sárkányát,
aztán reptettem én is a sárkányát.
De jaj, felakadt az akácfára!



A legszebb nyár az volt,
amikor sárkányokat hoztak a Gabi-boltba,
és felakadt az akácfára a sárkányom,
és felakadt az akácfára Norbi sárkánya,
és felakadt az akácfára Palkó sárkánya,
és felakadt az akácfára Kriszti sárkánya,
mi pedig nevettünk, vihogtunk,
hogy milyen szép színes lett
az akáckarácsonyfa.


Szerkesztette: Miklya Zsolt

2024. január 5., péntek

Ayhan Gökhan: Megőszült királylány

 

Bódi Kati illusztrációja talált gyerekrajz alapján

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy királylány. Hol volt, hol nem volt, az egyszer élt királylány legjobb barátja egy erdei, egy fűszáli, egy rózsalevéli állat volt. Apukája, az öreg király rég nem élt. Anyukája, az öreg királyné, rég máshová költözött. Magára maradt az öreg király lánya, mint a Nap az égen, a nyúl az erdőben, a katicabogár a fűszálon, a cincér a rózsalevélen. Elfordult tőle az egész világ. Hívta a rét, mint szélben álmos pókhálót a fáradtság. Aranyszínben pompázó haja a kegyetlen nagybátyja uralta udvarban megőszült, alig egy-egy aranyszál maradt, mindegyiket kihúzta, a madaraknak adta, építsenek belőle fészket, a madaraknak adta, akik a világban a gonosz emberek feje felett élnek, akikhez az emberek gonoszsága nem ér fel. A repülés szabad. A királylány szárny nélkül élt, ő nem repülhetett, gyalog ment. A rét azt mondta, mennie kell tovább, arrébb várja a boldogság. – Arrébb vár a boldogság? – furcsállotta a megőszült királylány, nem hitte el, hogy megtalálják egymást. Ment a réten túl, és a réten túlibb mező azt mondta, mennie kell tovább, arrább várja a boldogság. – Arrébb vár a boldogság? – csodálkozott a megőszült királylány, nem hitte el, hogy megtalálják egymást. Ment a mezőn túl, és a mezőn túlibb erdő azt mondta, itt várj egy percet! A fák mögül előbújt a nyúl, a katicabogár és a cincér. – Itt vagyunk! – mondták, és a megőszült királylány álmélkodott, hogy itt vannak, álmélkodott, hogy megtalálták egymást. – Soha többé nem válunk el egymástól. Együtt élünk tovább az erdőben, mondta a nyúl, együtt élünk tovább a fűszálon, mondta a katicabogár, együtt élünk tovább a rózsalevélen, mondta a cincér. Soha senki nem látott nála boldogabb királylányt!

 

 Szerkesztette: Nagy Izabella

2024. január 4., csütörtök

Műhelyablak 2.0 – témanyitó


Volt egyszer egy Műhely, ablaka nyitva, bekukkanthatott bárki, aki arra tévedt, ahol a madár se jár némán, éneke-meséje szól. A „volt egyszer” nem múlik el, máig is tart, és folytatódik. Aki rátalál és meghallja a hangot, az visszatér, belefeledkezik, és benne él a mesében, dalban, versbeszédben. Hogy ezt megkönnyítsük, kinyitjuk a Műhelyablakot újra az Író Cimborák alkotói és olvasói előtt.

 


Zelei Marcell illusztrációja

 

A Cimboraműhelyben folyton játszanak. Aki belép ide, és kedvet kap, maga is játékba kezd. És csodák csodája, átváltozik, szinte azonnal. A Műhelyablakon bekukkantva átváltozásainkat fürkészheted, és ha sikerül a játék, magad is átváltozol. A játékba belefeledkező Cimborák és Pajtások, írók és illusztrátorok munkáiból közlünk a téli napok során egy jó csokorra valót. Több olyan szerző is bemutatkozik, aki először fordul meg a Műhelyünkben. Kövessétek őket megkülönböztetett figyelemmel.
 

Jó átváltozást, belefeledkezést kívánnak a téma szerkesztői:
Czeiner-Szücs Anita, Miklya Zsolt és Nagy Izabella