Oldalak

2022. szeptember 30., péntek

Németh Eszter: Viharmagban szélcsend

 

Illusztráció: Bechtel Helga


Az eső metrumát mérni a tetőn, 

kopogni hagyni a holnapot,

behálózni hajaddal a tarlót,

illanó hajszálakból

ördögszekeret kötni,

rád bízni egy emlékszilánkot,

a vihar magjában

szélcsendet figyelni.

 

Megtalálni a mártaságot,

a vonat füstjében felismerni,

végigélni a kimondhatatlant,

a sárban menetelést.

A hó kegyelmét nem keresni,

megtalálni egy szempár mélyére 

hullva a szívtájéki szorítást,

az idő olvadó nyomaiban.

 

Felismerni a gyökereket

löszmélyútra tévedt lábnyomokban.

Lehántani a falról az utolsó réteget,

kaparni a tapétaleplet,

a tartófalig visszabontva

varázsolni a kalapból

az idő vasfogát, a feledést.

 

Széllel szemben lélegezni,

biztosítószöget a bombába

puszta kézzel visszatenni,

elkortyolni az est maradékát,

kettőnk könnyét egyedül nyelni,

rád bízni egy emlékszilánkot,

vihar magjában 

szélcsendet figyelni.



2022. szeptember 29., csütörtök

Miklya Zsolt: Lélekajtó

 

Illusztráció: Bódi Kati


Ha tornácúton őgyelegsz,

az utcafrontra úgy tudsz menni,

mint deszkák közé tévedő

riadt vadállat, suta, őzbak.

A homlokzat felől a kép

egy keskeny ajtó, ólomablak,

min átjut éppen annyi fény,

hogy színesítse fent a képet.

Löszmélyút tudja csak a színt,

napfény vörösét visszaverni,

löszmélyút lesz csak fénytükör

napáldozatkor, néhány percre.

Csak néhány perc a röpke út

a tornácúton őgyelegve,

de nézd csak, fentről mennyi szín

és mennyi néma hang patakzik.

Löszmélyút torkán összegyűl,

a tornác végén megmosakszik,

és úgy lép át a néma test

a lélekajtón, mint egy álom.

Aligha kérdés, melyik út,

küszöb előtti vagy mögötti,

az ablak melyik oldalán

színesül át egy pillanatra.