Oldalak

2021. november 29., hétfő

Wéber Anikó - Zsadányi Péter: Tükörkalandok

(c) Zsadányi Péter

Kisfiú a tükörhelyekről


Ma is rájöttem valamire:

mindennek megvan a helye a világon.

A fa helye egy másik fa mellett van,

hogy közöttük a levegő kifeszüljön,

és így tartsák meg egymást.

A kezem helye anya kezében van,

mindig megfogom, ha egyedül érzi magát,

így vigyázok rá éjjel-nappal.

A plüsskrokodilom helye az ágyamon van.

Ott őrködik, hogy sose legyen rossz álmom.

Az építőkockám helye a dobozban van.

Ezt nem érzem, csak onnan tudom,

hogy ha máshol hagyom, anya mérges lesz rám.

Az ajtó helye a házon van.

Ki-be nyitjuk, így tudunk közlekedni

a világok között.

A tükör helye az ajtóval szemben van,

hogy megcsillanjon rajta a napfény,

amikor valaki megérkezik hozzám.

De minek a helye van a tükörben?

Ha belenézek, túl sok idegen helyet látok,

és ettől annyira megrémülök,

hogy szeretném összetörni.


2021. november 27., szombat

Pilinszky100 - Beköszönő

(c) Dézsi Sada
   

 Pilinszky János születésének 100-ik évfordulója (1921. november 27) alkalmából különleges kalandozásra hívunk Titeket.

    Nem is hívunk, inkább küldünk, hiszen ezen az úton mindenkinek egyedül kell járnia. Jobban mondva nem is egészen egyedül, hanem egy jó darabig Pilinszky vezetésére hagyatkozva, mint Vergiliuséra Dante. Aztán mégiscsak összetalálkozunk mi mindannyian, valahol a tükör mélyén, mert oda van nekünk utunk, ott van nekünk dolgunk, onnan kell nekünk kincseket át- vagy felhoznunk. De vannak kincsek, amiket csak megcsodálnunk lehet, s örökre megváltozott ábrázattal adni bizonyságát az átélt élménynek.

    A türelmes és elszánt utazó előtt előbb-utóbb megnyílik a hófehér Tükörország (Kalandozás a tükörben), melyből az előbb még kő – saját arca – repült felé. (Pilinszky: Utószó) Aki veszi az akadályokat, a próbákat kiállja, és egyre beljebb jut, még királlyá is lehet, ha akarja.

    Induljunk hát külön-külön utakon, s találkozzunk abban a világban, mely felé Pilinszky szövegei terelgetnek! Tartsunk egymás elé vers-tükröket, próza-tükröket, így számolva be kalandozásainkról!



    Az Író Cimborák vették a bátorságot és belenéztek, beleléptek, megkerülték a tükröt, gyerekszemmel, felnőttként, csodálkozva, mérgesen, figyelemmel, felületesen és mélyen. Néha a tükör visszanézett ránk. Néha torzított, néha szépített, néha fricskát mutatott.

    Társaink voltak a kalandban a Hetirajzosok és az Illusztrátor Pajtások.

    A téma januárig kerül közlésre, elkíséri az adventi várakozást és az ünnepet, elbúcsúztatja az óévet, hiszen a Szilveszter előtti időszak amúgy is a számvetések és a tükörbe nézések ideje.

Tartsatok velünk!



A szerkesztők:

Kiss Lehel, Németh Eszter és Széchey Rita





P.S. A hófehér Tükörország miközben ezt írom, nagy pelyhekben borítja be kegyelmével a várost. Az írnok talán nem élt hiába. 
Lejegyezte és közzétette az Úr 2021. esztendejében N.E.

2021. november 23., kedd

Békés Márta: Dávid labdája

 

Dávid labdája elveszett,
kutattunk rétet, kerteket,
pagony mélyét, bokor alját,
sehol sem leltük a labdát.
– Csak játszottam volna vele,
nem is rúgtam nagyot bele.
De most már igen hiányzik,
főleg, hogy mondják, hiánycikk.
Piros volt és tele pöttyel,
én hű voltam, ő hagyott el.

Hova lett a pöttyöslabda?
Épp egy egér surrant arra.
– Cin-cin, ily szép kerek sajtot
még nem láttam – így sóhajtott.
Ham-ham – gondolta magában,
s ette is volna javában.
Pöttyöslabdánk sejti a bajt,
– Én nem lenni nagy, kerek sajt,
de játszani-való labda.
Dobj fel gyorsan a magasba!

Pöttyöslabda repült, repült,
épp egy kiscicához került.
– Ilyen piros gombolyagot
dédanyám se’ gombolygatott.
Karmát kéjesen mereszti,
ezt bizony el sem ereszti.
Érzi labdánk, hogy ez csapda,
– Vagyok piros pöttyöslabda,
nem afféle pamut-gurtni.
Tessék belém nagyot rúgni!

Pöttyöslabda nagyot lendül,
épp egy kutyalábnál landol.
– Vau, édes húsgombócom,
pompás illat, úgy orrontom.
Az a gondolatom támadt,
megleltem a vacsorámat.
– Megkímélném csalódástól,
nem lesz jó, ha belém kóstol.
Ehetetlen labda vagyok,
gurítson, ha lehet, nagyot!

Gurul, gurul pöttyöslabda,
most egy béka kapott rajta.
– Ez a légyölő galóca,
brekeke, már évek óta
szívem melengetett vágya,
napernyőmnek nem lesz párja.
– Milyen érvet hozzak föl, hogy
békaésszel végre fölfogd,
mérges vagyok, de nem gomba!
Lökj meg, nem leszek goromba!

Száll a labda, fán akadva
tán örökre ottmaradna,
de egy madár rája lelve
régi álmát látja benne.
– Csip-csip, piros kerek alma,
kis begyem csemegét fal ma!
– Ó, megannyi félreértés,
megbocsáss, de ne vedd sértés-
nek! – de míg ezt magyarázza,
szél támad, s a fát megrázza.

Fa tövén, hol puha pázsit,
bánatosan gubbaszt Dávid.
Pöttyöslabda hogy lepottyan,
épp a feje búbján pattan.
– De hisz ez az eltűnt labdám!
El se veszett, megkerült, lám.
– Ó a világ újra kerek;
Rám ismert bennem a gyerek!
Versnek ilyen véget kértem,
visszahozni szaladj értem!

 


2021. november 19., péntek

Békés Márta: Az óriás törpe


 

Iddogált a törpe

a baráti körbe’

fejét azon törte,

bort igyon, vagy sört-e?

 

Akik körülvették,

egytől egyig törpék

voltak, el is hitték;

óriások a törpék.

2021. november 15., hétfő

Németh Eszter: Az életgyűjtő

 


Beleolvasott a mesekönyvekbe a polcon, de azokban benne maradtak a betűk, csak a történetek vándoroltak át a fejébe. Öreg volt, dauerolt hajú, az álla hegyes és csontos. A szája szigorú.

Félrerakta a babákat, az unokái játékait. Ott ültek az egyre dohosabb szagú kisszoba egyre dohosabb szagú ágyán. A szomszédok, mint a klasszikus teleregényben kihaltak már, új emberek költöztek a lépcsőházba. Gyerek sehol sem akadt.

A babák unottan ültek, üveges szemükkel a semmibe bámulva a dohos kisszoba ágyán. Már le sem porolta őket. Néha azért elmormolta maga elé, melyik kinek a kedvenc játéka volt az óvodában, ahol a nyugdíjig dolgozott és ahonnét származtak.

A lányai látogatták. Az unokák szerteszóródtak a világban, nagy ritkán nyitották rá csak az ajtót. Ahogy egy napon a kisszoba ajtaja sem nyílt többé. A túlvilági óvodában új dadusra volt szükség.

A szekrényben hatalmas halom gyerekrajz maradt. Amikor szétválogatták, minden unoka boldogan fedezte fel a saját gyerekkori rajzait és az ismerős neveket a többin.

Csak egyvalaki ült közöttük üres kézzel. Az, akihez naponta lépett oda egy-két ovis: nézd, neked rajzoltam. A girbegurba pálcikaemberek, nyulak és kastélyok csendes surranással ömlöttek aztán az óvoda szemétgyűjtő autójába.

2021. november 12., péntek

Kátai Letti: Bikiniszezon

 


Tündöklő fényárban,

Balaton vizében:

halszagú dunnában

lubickol békésen

egy-két-há’

szép kislány

sellőbukfencet hány.

Napozik, lebarnul,

cseverész, s huncutul

fennhordja kis orrát,

mint kényes

vitorlát.

 

Türkizkék habokból,

mennyei éterből,

csillanó homokból

negyven fok meleg dől.

Kék-zöld-rőt

bikini

jól passzol, mind csini.

Ki legény, az csak les,

mint egy ugrifüles

pattan és bókol hát

negédes

poémát.

 

Bűbájos hölgyekről,

tündéri csajszikról,

mosolygós nőcskékről

megannyi dallam szól.

Lágy szellő

mozog már,

reszket a homokvár.

Vatta lesz a cukor,

eljöhetsz bármikor

csobbanni a strandra.

Elbájol,

szavamra.

 

Friss kukoricából,

roppanós virsliből,

fűszeres kolbászból

ezernyi darab fől.

Felröppen

a labda,

ki kapja, az marja,

s eldobja jó messze:

loccsan a víz szerte.

Sikkant, kit eltalál,

prüszkölve

kandikál.

2021. november 8., hétfő

Majoros Nóra: A medve álma

 


Ha máshol élnék, például egy széles mező meg egy oszlopos erdő szélén, ahol sűrű indájú szedersövény a határ, és ahol kanyargós erdei utak hátát csiklandozza a lombokon átszűrődő napsugár…

…vagy ha az emberek nem kapnának sikítófrászt, ha besétálok a városba, és a félelmükön az sem segít, hogy szívesen viselek nadrágot, és szeretem a kötött pulcsikat, csak a cipőt rühellem, mert szorítja a lábam…

…vagy ha nem lennék ilyen vén és molyrágta, hanem ugyanolyan selymes lenne a bundám, ahogy bocs koromban, és minden gyerek a fülem tövét akarná vakargatni, és erős lennék, és képes lennék végtelen kilométereket gyalogolni…

…és gazdag is lennék, mert addig járnám az erdőt, amíg meg nem találnám a palackba zárt szellem kincsét egy ősi tölgy tövében,

akkor vennék egy motorkerékpárt, és körbefurikáznám vele az egész világot…

meglátogatnám a jegesmedvéket, a pandákat, a koalákat, a grizzlyket és az örvös medvéket is, és a nyakam köré kötnék egy égszínkék selyemsálat, hogy szépen lobogjon a menetszélben…

…és amikor kimotoroztam magam, jelentkeznék űrhajósnak, és én lennék az első medve a világ történetében, aki megpillanthatná közelről a Holdat, és messziről a Földet, ami állítólag pont olyan színű, mint a sálam, amit csak azért hordanék, hogy lobogjon…

De én egy házban lakom, az emberek sikítófrászt kapnak tőlem, ha begyalogolok a városba, öreg vagyok és fáradt, és pénzem sincs motorra, de még egy égszínkék sálra sem.

Ezért inkább elücsörgök ezen a kényelmes kanapén, régi játékokkal játszom, és álmodozom a Földről, mint kicsi, kék üveggolyóról.

2021. november 5., péntek

Tallián Mariann: Bolhacirkusz



Épp látogatóban voltam a Balatonon, és drága jó mamám Somogyi-dombságon fekvő tornácos házának kertjében ücsörögtem. Történetesen a tizenhárom gyümölcsfa közül a legkedvesebb, egy cseresznyefa alatt hűsöltem, amikor azt vettem észre, hogy a kis bodros, fehér uszkárom szőrében egy miniatűr fekete akrobata ugrál. Pörög, forog, táncol a levegőben. De minden szőrbe huppanáskor a kutyusom feljajdul és odakap a szájával, fogait furcsán csattogtatja, fogínyét magasra húzza. Gondolkodtam is nagyon, mi a szösz ez, amikor is a nagymamám, aki a távolabb eső szederfáról csipkedte az édes, fehér szederszemeket, megszólalt.

2021. november 1., hétfő

Nagy Izabella: Mazsoláznivaló

 



A Mazsola más helyen aszalt gyümölcs

más helyen a Mazsola nem kismalac

árván és éhesen tökházat rágva

nem sírdogál hideg éjjelen.

 

A Manócska itt tökházas szülő

itt tökházas szülő nevel

Mazsola többé nem árva és nem éhes

együtt nevetnek mindenen.

 

Én bambán ülök a képernyő előtt

ülök bambán mindig ötévesen

tudom mazsolából nem készül torta

a mesét anélkül ízlelgetem.