2020. október 31., szombat

Szebegyinszky Réka: Anna néni - Holló Anna: Tartós hullám

 "Visszagondolva fiatalabb korára, csupa üde színeket viselt, pirosat, égszínkéket, rózsaszínűt tele virágokkal. Gesztenyebarna haját kiengedve hordta."






Szebegyinszky Réka: Anna néni


Esős reggelre ébredtünk. Bár ebben a tengerparti városkában nem ritka jelenség ez. Már három napja egyhuzamban szakad. Szombat van. Ma nem dolgozom. Csak ülök a nappaliban, és az utcát bámulom, ahogy ilyen időben szoktam. Halk, kopogó lépteket hallok. Ismerős ritmus. Hallottam sokszor. Már tudom anélkül, hogy kinéznék, Anna néni közeledik. Minden szombat délelőtt elsétál a házam előtt, egy csokor virággal a kezében. Lemegy a közeli stég végére, és a tengerre mered. Hosszú percekig áll csendesen. Aztán a vízbe dobja a virágot, és hazabattyog. Emlékszem, mikor gyerek voltam, sokszor néztem őt, ahogy a deszkákon ácsorog, és nézi a semmit. Akkoriban még órákat töltött ott. Ma már nem bír annyit. Megöregedett. Most is ott áll a fekete esernyője alatt, és ki tudja, merre szárnyalnak a gondolatai. Ősz haját fújja a szél. Szoknyája már megfakult. Visszagondolva fiatalabb korára, csupa üde színeket viselt, pirosat, égszínkéket, rózsaszínűt tele virágokkal. Gesztenyebarna haját kiengedve hordta. Néha egy szalagot is tett bele. Gyönyörű nő volt hajdanán.

A múlt szombaton kint ültem a teraszon, amikor erre járt. Kedvesen intett, rám mosolygott, és tovább haladt. Leült a stég végében a padra, és észrevettem, hogy többet időzött, mint eddig. Kimentem utána, hogy megkérdezzem, nincs-e baj. Könnyes szemmel rám nézett és ezt mondta: – Voltál már szerelmes, édes lányom? Úgy igazán? Én voltam! A mai napig az vagyok. Egy sudár katonatiszt az én szerelmem. Épp ma van 40 éve, hogy elindult a háborúba. Lelkes volt, és büszke. Igéző barna szemeivel megbolondított. Azt ígérte, ha vége a háborúnak, akkor velem fog élni. Féltettem nagyon! Eleinte hetente írt. A szombat reggeli postahajó mindig hozott valami hírt róla. Tudtam, merre jár. Sosem feledkezett meg rólam. Imádkoztam is a Jóistenhez, hogy hozza Őt haza nekem épségben. Négy évvel később azonban a postahajó rossz híreket hozott. Amikor tengerre szálltak, elsüllyesztették a hajójukat, és Őt nem találták meg. Sem élve, sem holtan. Azóta minden szombaton 10 órakor itt várom a postahajót, hátha végre jó híreket kapok. Sosem adtam fel a reményt, hogy újra lássam. – Lassan felállt, a tenger felé fordult, és beledobta a csokrot. Nézte, ahogy elsodorja a hűs áramlat, egészen ki az öbölből, ki a nyílt tengerre. Aztán ismét rám nézett, mosolyra húzódott a szája, és így folytatta: – Tudod, mi a csodálatos a szombat reggelekben? Az, hogy újraéleszti a reményt! – Megszorította a kezem, majd hazaindult.

Anna néni most is ott áll a stég végében, ködös tekintete a horizontot fürkészi.


(c) Holló Anna: Tartós hullám


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése