2020. március 9., hétfő

Fodor Veronika: Amiről Phileas Fogg sem beszél // J. V.-nek


  
       Mr. Fogg látszólag dacolt az idővel, évtizedek óta alig tűnt 40 évesnél többnek, angolbajuszt viselt és kifogástalanul elegáns öltözetet egy olyan különleges sétapálcával, amelynek fogantyúja földgömböt mintázott. Az ezüstszínű földgömbön egyetlen aprócska gránátkő dísz csillant meg. Sokféle egyesület próbálta már tagjai közé csábítani. Például a híres Rókafalka Társaság is, de oly távol állt tőle furcsa időtöltésük, hogy még egy állandó hely a Sárga Leander Cukrászdában sem nyomott eleget a latba, hogy belépjen.
       Szóval itt volt ez a hallgatag, sőt, mondhatnám melankolikus ember, aki évekig nem mozdult ki Londonból, csak a whist, az olvasás és a Reform Club töltötték ki az idejét, és boldognak tűnt. A fekete frakkos inashoz fordult, aki egy damaszttal terített asztalhoz kísérte. Kért egy italt: bordeaux-i bort egy csipetnyi cimettel és fodormentával, kevés jéggel, amit egyenesen az amerikai Nagytavakról hozattak. Míg az italra várt, az aranyszín és bordó falakon nézegette a könyöklő úriembereket ábrázoló festményeket. Az jutott eszébe, hogy vajon hányféle dolog lehet, amin még könyökölni tudnának az urak, hogy ne legyen minden portré pontosan ugyanolyan. Elmosolyodott. Aztán ahogy belekortyolt az italába, eszébe jutott Yokohama és a 100 éves teaház, ahová földkörüli útján jutott el. Inasa, Passepartout elment pár órára, hogy megnézhessen egy színházi előadást, ami fiatalságára emlékeztette, amikor még minden vágya az volt, hogy műlovar legyen. Elkortyolta az illatos jázminteát az aprócska teázóban, és akkor látta meg szemben a kis boltocskát. Yoshizawa és Tsa. Színes nyomatok és térképek, ez állt az ajtó feletti táblán. Óvatosan benyitott. Az eladó, egy alacsony, tintakék ruhás emberke a pult mögött ült, és elmélyülten olvasott.
Phileas Fogg mosolyogva koppintotta meg a cilinderét, és belépett a londoni Reform Club rozsdabarna kapuján, a St. James Streeten. Találkozója volt a club vezetőjével pontban 14 órakor, és mivel Mr. Fogg volt a világ egyik legpontosabb embere, pontosabb, mint egy Royal McAdams-féle chronométer, meglepő volt, hogy több mint fél órával előbb érkezett. Nem szokott ilyen bőkezűen bánni az idővel, nem bizony. Nagy léptekkel vágott át a csillagmintás csarnokon, egyenesen a szivarszoba felé tartott.
– Khm, üdvözlöm! Szétnézhetek? – szólalt meg Mr. Fogg halkan, nehogy megijessze az aprócska embert.
– Ó, üdvözlöm! – ugrott fel az eladó a székéről. – Nem számítottam már vevőkre, ilyenkor kevesen járnak errefelé – magyarázkodott. – Keres valamit?
– Nem is tudom… Az inasomat várom, hamarosan indulunk, hogy elérjük a San Franciscóba tartó gőzhajót. Az imént voltam a 100 éves teaházban, onnan láttam meg az ön boltját.
– Szóval ön felfedező?
– Olyasmi. Most éppen az idővel küzdök. Fogadást kötöttem, hogy 80 nap alatt körülutazom a földet.
– Lehet, hogy van valamim, ami érdekelheti. Nézze csak! – szaladt oda az eladó egy kis lakkozott szekrénykéhez. Zsebéből előkotort egy aprócska kulcsot, karikáján aranyszínű bojt himbálózott, ahogy a zárba tette.
       Egész halom régi papírt rejtett a szekrény. Az eladó hosszasan kotorászott, talán ismert valamiféle rendszert a káoszban, mert hamarosan egy „Már meg is van! Íme!” kiáltással egy kerek valamit mutatott fel Mr. Foggnak. A papír egyfajta atlasz lehetett, vagy talán térkép. A földgömböt ábrázolta, a négy égtájat egy-egy borzas, kidülledt szemű kutya őrizte. Nemcsak a szépen kidolgozott részek miatt volt különleges ez a térkép. Ahogy Mr. Fogg kézbe vette, egy kicsi, gránátvörös pontocska mozdult meg rajta és Yokohamánál állt meg.
– Ez elképesztő! – ámult tátott szájjal világutazónk.
– Ugye? Azt mondják ez a Boldog idők térképe. Oda repít, ahol boldogok voltunk, térben és időben visz. Soha nem sikerült még eladnom. Talán majd ön…
– Hogyan kell használni? – vágott a szavába Mr. Fogg.
– Kérem, üljön le! Jöjjön csak! – mutatott az eladó a székre, ahol eddig ő foglalt helyet. Egyéb ülőalkalmatosság nem volt a boltban, aligha fért volna el. – Ahogy a kezébe veszi és koncentrál, először úgymond egy szellemi utazáson vehet részt, de hogy a valóságban is oda jusson, amit mutat önnek a térkép, bizony meg kell vásárolnia tőlem.
– Rendben – ült le Mr. Fogg, a szék egy kicsit nyikorgott alatta, az aprócska ember súlyához szokott eddig. Kicsit nyújtózott, megropogtatta a nyakát, megmozgatta a vállait. – Akkor lássuk, mit tud…
       Phileas Fogg lehunyta a szemét. Kis idő múlva úgy érezte megmozdul. Kívülről látta magát, visszafelé utazott gőzhajón és vasúton, hátrafelé járt, és fordítva biccentett, amikor üdvözölt valakit. Látta magát, amikor először lépett be a Reform Clubba, aztán kártyázás közben. De még mindig nem állt meg. Hamarosan ott keringőzött az első bálján, középiskolásként könyvtárszobákban ült, és régi kéziratokból másolt valamit. Aztán megrázta magát és kinyitotta a szemét.
– Nos? – kérdezte tőle az eladó.
– Csak visszafelé lehet utazni az ön térképével? – töprengett Mr. Fogg.
– Az csak önön múlik. Úgy érzi akkor volt boldog? Valamikor a régmúltban?
– Ezen még nem gondolkodtam. De nem mehetek visszafelé az időben. Ott kell lennem a Reform Club aulájában 14 nap múlva. 
– 13.
– Hogyhogy 13? – kérdezte Mr. Fogg meglepetten.
– Egy napot eltöltött itt, hogy kiderítse, mikor volt boldog utoljára – mosolygott az eladó.
– Akkor rohannom kell! – pattintotta fel zsebóráját. Egy óra múlva indul a kis kétárbócos vitorlás, hogy elérjem a gőzöst!
– Nem kéri a térképet? – kiabált az eladó a bolt ajtajában Mr. Fogg után.
– Tartsa meg! Én most semmiképpen nem mehetek visszafelé! – intett a kalapjával búcsúzóul és sietett, hogy megtalálja Passepartout-t a kikötőben.
 
  Ez jutott világutazónk eszébe, miközben megitta az utolsó korty bordeaux-it a poharából a szivarszobában. Sétapálcáján az apró gránátkő mindig erre emlékezteti majd, hogy nem érdemes a boldogságot úgy keresni, annyira vágyni rá, hogy visszafelé utazzunk az időben. Mert akkor nem lehetne most itt, ebben a pillanatban, egy sikeres utazás után, kedvenc klubjának elnökére várva. Mikor még a komor, fekete frakkos inasok is látják rajta, hogy ez a különc, melankolikus ember, Phileas Fogg bizony boldogabb, mint valaha.



Illusztráció: Zsengellér Liza









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése