2019. február 12., kedd

Otthonmesék

Éjszakai ház

Ki ne vágyna az otthonra, ki ne szeretne otthon lenni valahol? Akkor is, ha nem telik házra, vagy éppen menekülnie kell. Az otthonérzet olyan elemi szükségletünk, mint a fény, a víz, a levegő, a talaj a lábunk alatt vagy a szerető társunk. Talán épp ebből van összegyúrva: fény adta világosból, víz ringatta életből, levegő adta lélegzetből, föld adta térből és társ adta melegből. Mindenkinek szüksége van rá, mindenkinek joga van hozzá. Hogy otthon érezze magát valahol, valakivel.


Otthonérzetünket szeretnénk megmutatni, felmutatni belőle egy-egy darabot, ahogy azt írók és költők, festők és grafikusok megéljük. Az Író Cimborák és Illusztrátor Pajtások együtt, alkotótársként és alkotóműhelyként, ami már maga is otthonérzetet kelt.


Most induló projektünk Otthonmesék címen, a hajlék-lakhatás-otthon témában közöl olyan szöveg-kép, illetve kép-szöveg párokat, ahol a művek egymást inspirálva, társalkotói helyzetben születtek, és otthonainkról mesélnek a kép, a vers, a történet nyelvén. Február második hetétől április közepéig-végéig, tehát bő két hónapon keresztül közöljük a két műhelyblogon és Facebook oldalainkon a műveket, több mint 40 alkotó részvételével. Majd várhatóan a tavasz folyamán a projekt alkotásaiból egy kiállítás születik, melynek művei online aukció keretei között megvásárolhatóak lesznek.

Az aukció teljes bevételével az Utcáról Lakásba Egyesület Mobilház projektjét támogatjuk. Az egyesület 2018-ban a Szépírók Társaságával közösen szervezte a Könyvhajlék jótékonysági aukciót. Ennek sikerén felbuzdulva kerestek meg minket, és lettek társszervezői Otthonmesék projektünknek.

Az Utcáról Lakásba! Egyesület tagjai abban hisznek, hogy mindenkinek szüksége van egy helyre, amit otthonnak hívhat. Céljuk, hogy minél több rászoruló és hajléktalan embert segítsenek hozzá a biztonságos, fenntartható lakhatáshoz. Az általuk is képviselt Elsőként Lakhatást szemlélet szerint a hajléktalanszállók nem képesek valós kivezető utat nyújtani a hajléktalanságból, ezért helyettük megfizethető bérlakásokat kell kínálni, és intenzív szociális munkával kell segíteni a beköltöző bérlőket. Az Egyesület munkája során több mint 50 ember lakhatását biztosította, emellett heti szinten segíti a hozzájuk fordulókat. Az elmúlt években száznál is több önkéntes csatlakozott otthonteremtő munkájukhoz. Lakhatási programjaik jelenleg Budapesten működnek. Facebook oldal.

Az Illusztrátor Pajtások szakmai csoport 2010-ben jött létre. A leginkább gyerekkönyveket, meséket illusztráló tehetséges fiatal képzőművészekből álló csapat számos tematikus kiállítással örvendeztette már meg a nagyérdeműt szerte az országban. Blogjukon aktuális információk mellett rendszeresen közölnek havonta változó témához köthető rajzokat, képeket, illusztrációkat. Így a blog egy folyamatosan frissülő online kiállítótérként is működik.

Az Író Cimborákkal közös projektjeik sikerén felbuzdulva vágtak bele az Otthonmesék jótékonysági akcióba.

Az ÍróCimborák gyerekirodalmi blog 2012 januárjában indult, jelenleg több mint 50 író-költő és több illusztrátor tartozik alkotókörébe. Az internet lehetőségével egymástól távol élő alkotók is be tudnak kapcsolódni a műhelymunkába, amely rendszeresen egy-egy téma köré szerveződik. A blogon közölt írások mellé többnyire az Illusztrátor Pajtások rajzai vagy gyerekrajzok kerülnek. Gyakran a kép születik meg először, így az Otthonmesék kép-szövegpárjai között is találunk több kép inspirálta szöveget. A blog egy jól böngészhető, bőséges olvasni- és nézegetnivalóval szolgáló antológia.


A projekt szerkesztői, szervezői:
Kovács Vera, Szarka Alexandra (Utcáról Lakásba Egyesület)
Másik Zsófia, Varga Zsófia (Illusztrátor Pajtások)
Miklya Zsolt, Németh Eszter, Várfalvy Emőke (Író Cimborák)

Császár Vera Makina

1 megjegyzés:

  1. Nekem ez az Éjszaki ház c.kép is nagyon tetszik. Ez is lesz aukcióban?

    VálaszTörlés