2018. szeptember 16., vasárnap

Miklya Luzsányi Mónika: Mátyás király Gömörben


Ha beszédes gyerek vagy (vagy az voltál anno), biztos megvan az a bizonyos mondóka Mátyással, meg a vödörrel.
Nos, van egy hírünk! 

Miklya Luzsányi Mónika mélyére ásott ennek a vödrös témának, és egy különös sztorira bukkant a helyről, ahova még a királyok is gyalog járnak.
Figyelem! A következő tartalom nyugalom megzavarására alkalmas képi és szöveges elemeket tartalmazhat!


Biztosan ismeritek a legendát, amikor Mátyás király Gömörben jól kibabrál a földesurakkal. Igen ám, de a legenda nem mond ám el mindent! Szégyenlősen hallgat a cikisebb részletekről. De én most elmondom nektek, mi is történt Gömörben!
Mert az úgy volt, hogy a gömöri földesurak nagy vendégséget csaptak a király tiszteletére. Emelgették a kupákat szép számmal, szóltak az áldomások nyakra-főre. Csak a szegény szőlőmívesekre nem ürítettek az urak egyetlenegy kupát sem, akiknek a jó bort köszönhették.
Nem hagyta ezt szó nélkül Mátyás király, ám a földesurak csak legyintettek:
– Nem nagy ügy az a kis kapálás! Azt mindenki meg tudja csinálni!
Ennyi kellett csak Mátyás királynak! Másnap meghívta a főurakat egy kis szőlőkapálásra. Persze jó meredek, kaptatós hegyoldalt választott ki. Folyt az izzadság a földesurakról, szenvedtek rendesen.
– Ej, de szomjas vagyok! Megyek iszok egy jó kupa bort – szólt az egyikük, és már dobta is volna el a kapát. Ám Mátyás király rászólt:
– Nem addig a’! A kapások sem állhatnak ki szíre-szóra a munkából! Majd ha elérünk a sor végére, akkor ihattok! De akkor is csak vizet!
Mit volt mit tenni, kapáltak tovább az urak. De igencsak szomjaztak, és amikor úgy gondolták, hogy a király nem látja, a szőlősorok mellett növekvő szilvafákról jól megrakták a bendőjüket. Finom volt a szilva, édes, leves, oltotta is szomjukat valameddig. De mire kiértek a sor végére, bizony úgy vetették magukat a vizeskorsóra, hogy majd kiverték egymás kezéből.
Mátyás csak mosolygott, mert bizony látott mindent, és tudta, mi lesz a vége ennek a szilvalakomának. Alig telt el fél óra, az összes uraság a földön feküdt. A hasát fogta mind, és csak jajgatott.
– Jaj, jaj! Úgy csikar a hasam!
– Hát bizony – válaszolta a király –, a szilvára nem jó vizet inni. Jobb lenne, ha könnyítenétek magatokon!
– De hol, uram? Hogyan? – néztek körül a szőlőben az uraságok, mert azt igazán szégyellték volna, ha a király előtt végeznék el a dolgukat.
De a hascsikarás nem játék, a hasmenés meg még úgysem! Egy idő után Mátyás megsajnálta őket.
– Na ide figyeljetek! Ha én nem szégyellem a dolgomat elvégezni előttetek, akkor ti se tegyétek!
Fogott egy botot, ásott egy kis gödröt, és fölé guggolt. Mikor elvégezte a dolgát, akkor szépen eltemette, amit megalkotott. Ennyi kellett csak a nagyuraknak! Egymást taposva ásták a gödröket, hogy könnyítsenek magukon. Volt is azután akkora durrogtatás meg puffogtatás a gödrök fölött, hogy olyat azóta sem hallott a hegyoldal.
Amint elvégezték a dolgukat, Mátyás visszaküldte az urakat dolgozni, akik megkönnyebbülten kapáltak tovább.
Innen van a mondás, amiről a legenda nem szól, de mindannyian ismerjünk: Mátyás király Gömörbe’, beleszart a gödörbe.

Illusztráció: Szüdi János

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése